Július 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megvétózzák a vétót is, ameddig meg nem nyerik a meccset

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 171,303 forint, még hiányzik 2,828,697 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Matolcsy György tegnap majdnem megmentette a forintot, de délután ez már nem volt annyira szemmel látható, most reggel is ott ugrál a 400 forint körül. Úgy fest, a kamatemelés nem nagyon lassította a forint romlását. Nem baj, a hiteltörlesztéseknél azért majd lehet azt jól látni később is. A forint értékállóságának elősegítése céljából Orbán Viktor meghosszabbította Bicskéig az árstopot, úgyhogy mehetünk autóval csirkefarhátat venni vidáman. Tegnap elérkezett az a szép pillanat is, amikor mimagyarok megint sikeresen legyőztük az Európai Uniót. Ursula von der Leyen Palesztinában járva bejelentette, hogy az unió nem blokkolja tovább az országnak fizetendő támogatások folyósítását, Várhelyi Olivér pedig bejelentette, hogy márpedig Magyarország blokkolja, mert dicső kormányunk megint okosabb, mint az összes többi tagállam együttvéve. Tartok tőle, hogy ez része a ki-zsarol-kit játszmának, a magyar kormány addig óhajt blokkolni és vétózni minden uniós döntést, ameddig meg nem kapják a NER működéséhez feltétlenül szükséges forrásokat. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e kicsikarni a pénzt, vagy az Európai Unió kivételesen komolyan veszi magát, és nem finanszírozza tovább a saját lábunkon ácsorgó rendszert. Navracsics Tibor ezt másképpen látja, erről lesz szó egy másik írásunkban, de kötve hiszem, hogy egy személycsere megoldja az unió és Magyarország között fennálló – és nem egyik napról a másikra állt ám elő, mert Orbán 12 éve építgeti – konfliktust.

Szijjártó Péter is felidegesítette magát. Már megint. A tervezett minimumadó miatt tépi a haját éppen, merthogy:

Egyre nő a nemzetközi nyomás a globális minimumadó európai bevezetése érdekében, már a jövő év elején. Ezt mi rendkívül veszélyesnek tartjuk. Európában ugyanis háború van, az európai gazdaság pedig elképesztően súlyos kihívásokkal néz szembe: egekben vannak az energiaárak, a kamatok és az infláció, a beszállítói láncok pedig megszakadtak.
Ebben a helyzetben az európai termelő vállalatok adóteherinek növelése súlyos problémákat okozna. (Facebook/Szijjártó Péter)

Akkor én ezt most nem értem. A magyar kormány bevezette az extrapofit adót, hivatkozva a háborúra és az inflációra. Tehát tovább terhelte a vállalatokat, hogy valahogy betömködhessék a lékeket a költségvetésben. És most ugyanezekre az okokra hivatkozva tombolnak a minimumadó ellen? Lehetséges, ha nem lenne adóparadicsom Magyarország a multiknak, nem hoznák ide az összeszerelőüzemeket? Akkor pedig mi lenne a szépen szóló statisztikákkal, nem beszélve arról, hogy mindenki kihúzza a maga hasznát az ilyen rendszerekből (mindenki alatt természetesen nem a magyar adófizetőket értem), és vége lenne a jó világnak? A poszt záró mondata egyenesen káprázatos:

Mindezeket határozottan fogja képviselni kiváló barátom, Varga Mihály miniszter úr, az EU-s pénzügyminiszterek holnapi ülésén.

Egyre gyakrabban tudok meg olyan információkat, melyekre egyáltalán nem lett volna igényem. Ahogy az sem érdekel, hogy Novák Katalin Istvánnak szólítja a férjét, arra sem lettem volna kíváncsi, hogy milyen a személyes, mármár intim viszonya Szijjártó Péternek és Varga Mihálynak. Azt egyébként nem sikerült megtudni, hogy a minimumadóval szemben mik a magyar kormány érvei, az valóban ártalmas lenne, vagy csak a NER mozgásterét szűkítené. Pedig ez nem teljesen mindegy.

Ha már Varga, megszólamlott a másik, a Judit nevű is. Ott mutogatja a V betűt egy autónak támaszkodva, merthogy marad 480 forint a benzin. Ez egyrészt őt mennyiben érinti? Még ha saját maga fizetné is az üzemanyagot a saját autójába, a miniszteri minimálbérből meg tudná tenni, nem lenne rászorulva arra, hogy a mi adónkból támogassuk az ő futkosásait. De ráadásul tolunk alá autót, ingyen van (neki) az üzemanyag, nem értem a sikerjelentést. Pláne a másik posztot nem értem:

❗️Újra összeült az Európai Parlament liberális többségének kupaktanácsa, a LIBE-bizottság, hogy megvitassa, milyen rossz is a helyzet Magyarországon…
➡️ Gwendoline Delbos-Corfield jelentéstevő szerint például rendkívül aggályos a magyar kormány veszélyhelyzeti eljárása, szerinte ugyanis „alapvetően soha nem volt veszélyhelyzet Magyarországon.”
🤔 Képviselő asszony figyelmét bizonyára elkerülte a koronavírus világjárvány, illetve a szomszédunkban kitört háború, ha nem látja annak súlyát hazánkra nézve, de nézzük el neki, vastag annak a brüsszeli buboréknak a fala.
Megszoktuk már a kettős mércét, a magyar emberek érdekeit pedig mindig meg fogjuk védeni! 🇭🇺✌🏻

A magyar igazságügyminiszter figyelmét is igazán felhívhatná valaki arra, hogy más országokban is volt járvány, valamint más országok is szomszédosak Ukrajnával. Mégsem jut eszébe egy kormányfőnek sem, hogy akkor be kéne vezetni a rendeleti kormányzást. A migráció miatti rendkívüli állapot pedig már évek óta érvényben van, pedig egyetlen olyan feltétel sem teljesül (soha nem is teljesült), ami bele van vésve a gránitszilárdságúba, és ami indokolta volna a bevezetést, majd az évek óta tartó meghosszabbítást. Nem a magyar emberek érdekében történik semmi ebben az országban, bár aligha kell ezt külön elmagyarázni azoknak, akik gondolkodásra szokták használni az agyukat. A kormány még a saját alaptörvényét is ívesen leszarja, ha úgy kívánják az érdekei, miért kellene azt feltételeznünk, hogy a veszélyhelyzeti eljárás adta extra jogosítványokkal nem élnek majd vissza?

Végezetül szeretném kifejezni értetlenségemet Varga Judit képességei és az általa betöltött poszt által megkívánt képességek között fennálló nagyobbacska szakadékra. Ha a nagyszerű miniszter tudja – márpedig bizonyára tudja, hiszen alig van megszólalása, amiben fel ne hánytorgatná -, hogy az Európai Parlament többsége liberális, akkor azt is tudnia kellene, hogy az európai polgárok többsége liberális. Azért liberális, mert liberális akar lenne, ilyen az értékrendje. Legalábbis érdekes elképzelés az a magyar kormány részéről, hogy egy többségében liberális közösséget megpróbál a saját eszméinek megnyerni. Pláne, mert szerintem a maffiamódszerekkel véghezvitt országkifosztás nem is eszme, nem jobboldali, nem konzervatív, de még csak nem is szélsőjobbos. Egyszerűen bűnözői gondolkodás. Lehet, hogy ebből az országból nézve ez hihetetlen, de sok más országból nézve megvetendő, nem pedig vonzó ez a váltás, tehát aligha sorakoznak fel Orbán Viktor terjedelmes háta mögé.

Fejezem befelé a jóreggelt, mert a végén túlcsordulok. Jó ébredezést, gyönyörű napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!