Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megúszta a nyomort

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt mindenkinek! Ma szerda van, amit onnan tudok, hogy ma van a szabadnapom (igen, nálunk ilyen furák a szabadnapok, hogy akkor is kell dolgozni, csak olyankor kevesebbet), és este ki kell tolni a kukát. Valamint onnan lesz feledhetetlen ez a hét, hogy sikerült sürgősséggel megemelni Orbán Viktor fizetését (és azt az egyáltalán nem mellékes változást is bevezetni, hogy ezután személyesen dönti el a főni, melyik miniszter mennyit keres), aminek bőven itt volt már az ideje. Ez abból is egyértelmű, hogy amikor megy ő meccset nézni különgéppel – húsz éve is úgy járt, húsz év múlva is úgy fog járni -, akkor a hullaszállító jellegű fekete furgonját is utána hurcolják. Legalábbis Olaszországban egy hete ez történt.

Szerencsénk van, amiért ilyen nagyszerű politikusok igazgatják a sorsunkat. A főni után cipelik az autóját, de ő inkább röppen, a köztársasági elnök pedig 160 személyes – természetesen nem menetrend szerinti, hanem kormányzati-katonai-közpénzégető – géppel szárnyal Prágába, hogy kézen fogva andalogjon az ő urával a kamerák előtt, egy hivatalos látogatáson. Istvánnal, már ezt is lehet tudni.

Ameddig nagyjaink szorgoskodnak, az apróbbak sem henyélnek a nyári napsütésben. A Magyar Narancs hosszú cikkben gombolygatja Rétvári Bence csapatépítő tevékenységét. Érdemes elolvasni a cikket, bár erősen kell kapaszkodni, hogy nyomon lehessen követni a sokszereplős történetet. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem csak Rétvári ilyen kis ügyes, valószínűleg minden kollégájának van hasonló kötelezettsége, ki kell építeni egy olyan kapcsolati hálót, melynek a középpontjában egy magasabban kvalifikált fideszkádéenpés ül. Megy persze a suska is, pénz nélkül nem lehet háborút nyerni, mint azt valamennyien jól tudjuk. Na, ehhez képest van abban valami egészen okádatos, hogy a Magyar Idők Nemzetre keresztelt egyik firkásza hosszasan lamentál Iványi Gábor aljasságán, amiért az adószázalékokra hajt. Külön ki is tér rá a mű, hogy kormányellenes, Orbán-ellenes Iványi, és mégis, lám csak, mennyit harácsol össze. Ráadásul nem is egy, hanem több egyesülete is van az egyház mellett. Aha, van. Minden egyesület mást csinál, nem lehet egyben kezelni a dolgot. Iványi ugyanis nem szép öltönyökre, vagyonra, médiára hajt (jut is eszembe! Németh Sándor jól van? Vidám még a vasárnap?), hanem azoknak az embereknek segít életben maradni, lehetőleg tovább lépni, akiket a kormány magukra hagyott akkor, amikor szükségük lett volna a támogatásra. Ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy Iványi nem hódolt be Orbánnak. Nem az a fajta.

Az Oltalom Karitatív Alapítványnak egyébként kifejezetten jót tett, amikor 2020-ban Iványiék a baloldali sajtóval és politikusokkal a hátuk mögött kampányszerűen elterjesztették, hogy a kormány miatt vannak köztartozá­saik, és ezért kapcsolták ki a gázt náluk a Dankó utcában. A NAV beszámolójából ugyanis kiderült, hogy a nagy médiafigyelmet kapó cirkuszolást követően háromszor annyi egyszázalékos felajánlást gyűjtöttek össze, mint az előző évben. (Magyar Nemzet)

Cirkuszolás, mi? Azt hiszem, ellettek volna nélküle. A felajánlások számának emelkedése pedig nagyon egyértelmű üzenet Orbán számára. Az emberek így adták a tudtára, hogy geci, hogy végtelenül aljas, amit csinál. Így üzenték meg, hogy nem mindenki hülye ebben az országban, pontosan látják és értik, hogy mi történik.

Kanyarodjunk vissza egy pillanatra Orbán Viktor fizetésemelésére, bár ő most a magyar válogatott angolok elleni győzelmét ünnepli, és alighanem még egy darabig ebből fog élni. Tehát azért kellett bért emelni ennek az értékes embernek, mert az Európai Unió tagállamainak vezetői közül ő keres az ötödik legkevesebbet. Hogy ez mivel van összefüggésben, azt én nem tudom. Azt azonban tudom, hogy az unió tagállamai közül a magyar munkavállalók keresnek a második legkevesebbet, úgyhogy Orbán Viktor már eddig is bőven túl volt fizetve. Ennek alapján csökkenteni kellett volna a fizetését. De igazából nem a fizetés, és nem az a plusz kétmillió forint vérlázító, hanem a többi, ami apukánál Lölönél, sajátlábnál landol. A többi kormányfő is feltőkésítette a pereputtyot? Mert ha nem, akkor az történt, ami szokott. Kimartak egy olyan részletet, amihez hasonlítva szegény csúti majdnem csóró – de még az sem sikerült igazán jól, mert nem az ötödik legrosszabbul kereső kormányfőnek kellene lennie, hanem a második legszarabbul keresőnek. De ne kicsinyeskedjünk, és örüljünk, ha megússzuk ennyivel. Az Index már hosszú cikkben meséli el, hogy Novák Katalin hivatala, a Sándor-palota a legputribb a régióban, az összes kollégája sokkal krőzusabb körülmények között végzi a teendőit, és fogadja a vendégeit. Ha nincs szerencsénk, két hitelfelvétel között még nekiláthatunk építeni egy kacsalábon forgó palotát Novák Katalinnak, nehogy szégyenben maradjon Magyarország. Mert a látszat fontos dolog. Bizonyos esetekben. Más esetekben a látszat sem.

Szép napot, jó dolgozást kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.