NEHAZUGGY

A nemzet csak addig nemzet, ameddig Orbán rémálmát álmodja

Vogronics András | 2022. Június 6, Hétfő | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Én mindig ott akadok el, hogy ezt a tankönyvi magyarkodást, kereszténykedést politikai haszonszerzés céljából nyomják ezer decibellel, vagy tényleg ennyire eluralkodott a fideszes nemzeti eliten a fehéren habzó nacionalizmus? Mindkettő rohadt káros, de az utóbbi meg kimondottan gyalázatos is. Orbánon már nem tudok eligazodni, néha az az érzésem, hogy szimplán megbolondult, belebolondult a hatalmába. Persze az is lehet, hogy eredetileg is a hozott anyaggal volt baj, és később – amikor lekerült a zubbony -, akkor teljesedett ki igazi valójában, mindegy is. Újra felcsendült az egyébként abba sem hagyott sértett mantra, megint csúcsra jár a múltba révedés, a kollektív áldozati báránykodás, a vernyákolás és ellenségkeresés, a levágott láb traumája, és a fantomfájdalom. Azt akarjuk vakarni, ami már nincs ott.

Pedig tetszik, vagy sem, nem vagyunk már 102 évvel ezelőtt, egyre távolodunk időben, és talán jobb ez így, mert tenni ellene nem lehet, legfeljebb okulni lehetne belőle, de az valahogy nem akar menni. Mi minden történelmi korban felül tudjuk múlni önmagunkat, és ki tudjuk termelni azt az alakot, aki az adott időben eljátssza azt a megkerülhetetlen figurát, aki küldetésének érzi, hogy revansot vegyen valamin, ami egykoron történt az országgal. Mármint az ő és az őt követők bugyuta és hiányos történelmi megfogalmazása szerint. Ebben nagymesterek. A történelem meghamísításában, a tények tagadásában, a múlt elhazudásában, a valóság leszarásban, no meg a konteók, összeesküvés-elméletek gyártásában. Ha a 2/3-al irányítasz valamit vagy valakit, akkor annak az az előnye, hogy bármit mondhatsz vagy tehetsz, az lesz a mérvadó, az igazodási pont és az alapvetés, mi több: az lesz A TÉNY. Ha ez valamiért mégsem elég, akkor törvénybe foglalod és kész. Mert ha törvény mondja ki, akkor az úgy van, az definíció szerint igaz.

Ha akkor éltem volna, azaz 1920 környékén, biztosan nem a fősodorral mentem volna abban az értelemben, hogy benyeltem volna azt a faszságot, amit akkori nagyjaink előadtak nemzetileg azoknak, akiknek a mostani követői is hajlamosak a vernyákolásra, a mindig mások hibáztatására. Ahelyett, hogy magukba szálltak, magukba szállnának egy kicsit. Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, és ez ránk sajnos hatványozottan igaz. Nincs ez másképpen most sem. Pedig amilyen műsort lenyom ránk hivatkozva, és arra a hárommillióra, aki hatalomban tartják, nem jár majd neki feloldozás a bűnei alól. Amely bűnökért mi itt mindannyian szívni fogunk. Már most is azt tesszük, de a későbbiekben biztosan. A fasizmussal való kokettálásról beszélek, a nacionalista hőbörgésről, a kivagyiságról, a most éppen egy leáldozóban lévő ország érdekeinek feláldozásáról az abszolút hatalomért. Az úgynevezett keleti nyitás kudarcáról, az Európából való szégyenletes és gyalázatos kirekesztettségünkről. Arról a hitvány felsőbbrendűségbe, és gőgbe csavart, nemzeti mázzal leöntött szemfényvesztésről, ami semmi másból nem ered, mint a Putyintól való félelemből és zsarolhatóságból. Ide vezet az, ha valaki a simlis múltja miatt egy egész országot áldoz be önnön tyúkszaros érdekei védelmében. Horthy- és Kádár-flash. Talán még durvább. Majd megítéltetünk. Nem Orbán által, hanem az utókor által.

Magyar az, akinek fáj Trianon – hangzik el úton és útfélen ez a borzasztó ostoba, nacionalista kinyilatkoztatás, amit Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének Elnöke (VMSZ) szabadított rá a magyarokra a 2000-es években. Miközben az a durva helyzet, hogy egy 102 évvel ezelőtti békeszerződésnek – hívjuk akár békediktátumnak, végül is az volt – nem sok köze van a mai világunk mindennapjaihoz, nemhogy nemzeti identitásunkhoz. Ahhoz viszont például igen sok köze van, ami a Puskás nevét viselő, a nemzet szimbólumaként aposztrofált modernkori Colosseumban történt a minap. Ahonnan a válogatott korábbi meccsén feketébe öltözött verőlegények által előadott rasszista hiszti miatt kitiltották a B-közepet, és ahol emiatt a zártkapus mérkőzést érő cselekedet miatt az üresen tátongó stadiont gyerekekkel töltötték meg. Akik – bármennyire hihetetlen is lenne egyeseknek – kifütyülték azt az angol válogatottat, amely a rasszizmus elleni edukáció jegyében letérdelt a kezdőkörnél. Mit ne mondjak, gyalázatos. Mindennek a teteje. Egy irdatlan nagy velencei tükör, amiben lehet nézegetni magunkat, és azt, amit az orbáni uszítás és gyűlölködés 12 szűk esztendő alatt elért. Ria-ria, meg feltartott középső ujj, pfujolás. Gratulálok!

Ezek a gyerekek azt sem tudják, mi miért van, ezzel szemben látják, hallják, hogy a szüleik miként nyilvánulnak meg, és ez a követendő példa sokuk számára. Ide vezet az, ami generációkon át öröklődik ebben az elbutításra ítélt, hülyíthető országban. Békés szurkolók, na ja. És akkor ne beszéljünk arról, hogyan kapcsolódik a szélsőjobb és a futball. Nem utolsó sorban a magyar, mert az igazi kuriózum. Ide lehet tenni a 6:3-at és a kéjes gyönyört, amit Orbán a díszpáholyban érzett, mikor a végén 1:0-ra legyőztük az angol válogatottat. Bravó. És persze ez is tisztán látható a Hold nevű égitestről, akárcsak a fasiszta ideológiát dédelgető Fidesz győzelme. Aki a határon túli magyarok védőszentjének szegődött – egyébként ők köszönik, nagyon jól elvannak – , de esze ágában nincs egymással megbékéltetni azokat, akik viszont itt élnek az ország határain belül. Mert a nemzet csak addig nemzet, ameddig Orbán rémálmát álmodja, ameddig bólogat és behódol. Ha nem teszi, akkor szimplán egy áruló. Ellenség. Magyar az, aki Orbán szerint magyar. Aki nem így gondolja, vagy nem így tudja, az egy hitvány senki. És ez fordítva is igaz. Orbán a legmagyarabb magyar, akinek a reggeli büfizése egy kiadós szalonnás rántotta után többet ér, mint bármilyen értelmes, racionális gondolkodás, és a szakadék aljáról hangoztatott észérv, ami arra figyelmeztet, hogy ennek kurva rossz vége lesz. Pedig az lesz. Trianon egy horzsolásnak fog tűnni ahhoz képest, ahova ezt a történetet kifuttatja a mi turul szárnyakat növesztett, enyhén túlsúlyos békegalambunk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!