Augusztus 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ritkán jelentenek valódi veszélyt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 949,660 forint, még hiányzik 2,050,340 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyre több szó esik a magyar sajtóban arról, hogy ismét medvét észleltek Pest és Nógrád megyében, vélhetően legalább 2 medvéről van szó. Aszód városának polgármestere pedig egyre feszültebb, hiszen szerinte a hatóságoknak válaszokat kellene adnia a lakosság kérdéseire, de ilyenre eddig nem nagyon volt példa. Magyarországon már elszoktunk a farkasok és medvék jelenlététől, mivel sikeresen kiirtottuk és elzavartuk őket. A lakóhelyüket sok helyen tönkretettük, ami miatt inkább a környező országokba menekültek. Évről-évre visszatérnek azonban és egyre bátrabbak, hiszen szerencsére a medve védett állatnak számít, ezért nem lehet őket kilőni. Már persze legálisan, hiszen a vadászok között vannak olyan elvetemültek, akik úgy hiszik, az ő felelősségük megvédeni a magyar társadalmat a gaz medvétől, esetleg farkastól.

A vadállatok annak idején a mindennapok részei voltak, és sok országban a mai napig azok. Meg kell tanulni velük biztonságosan együtt élni ahelyett, hogy állandóan félelmet keltünk velük kapcsolatban. De a cikkek alatti kommentekből is kiolvasható egyébként, hogy a nagy többség nincs a medvék jelenléte ellen sőt, pontosan felfogják, hogy mi pusztítottuk el az élőhelyüket, ezért a valódi veszélyt mi jelentjük rájuk, nem pedig fordítva. Persze vannak azok a kommentelők is, akik szerint a medve veszélyt jelent és addig tartjuk aranyosnak, ameddig nem a mi családtagunkat öli meg, de ha megnézzük, hogy például a modern Szlovákia történetében eddig egyetlen feljegyzett halálos medvetámadás volt, akkor azért kicsit más perspektívába helyeződik a történet.

Szlovákia jóval kisebb, mint Magyarország, mégis mivel sokkal vadabb erdőkkel rendelkezik, ezért ott jóval több medve él a szabadban. Sokkal több medve jelenléte mellett, Magyarországnál jóval kisebb területen, mégis egyetlen halálos áldozatot követelt a medvék jelenléte. Nem érdemes tehát azonnal pánikba esni, hogy itt van a gyilkos medve és bármelyik pillanatban lemészárolhatja a fél családot, ugyanakkor nyilván jobb óvatosnak lenni. Ne provokáljuk a medvét és próbáljuk meg elkerülni, noha ők vélhetően sokkal előbb tudni fognak a mi jelenlétünkről, mint mi. Mert a medve lehet, hogy ragadozó állat, de ok nélkül igen ritkán támad. Igaz ez egyébként sok vadállatra a természetben, de mivel ma már nagyvárosokban élve egyáltalán nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy valódi vadállattal találkozzunk annak természetes környezetében, ezért sokaknak fogalma sincs arról, hogy hogy viselkedjen.

Én gyermekkoromban sokat jártam az erdőt, ahol találkoztam őzekkel, szarvasokkal és vaddisznókkal is, mégsem riadtam meg állandó jelleggel, hanem inkább csodáltam a természet szépségeit. Én voltam a betolakodó, de pontosan tudtam, hogy mi az én szerepem abban a közegben. Egy, a város közelébe tévedő medve nem tudja, hiszen nem érti és nincs is hozzászokva ehhez a környezethez. Az ő élőhelyük az erdőkben lenne, de mivel egyre több ilyen terület pusztult ki, vagy vált a vadászok játszóterévé, ezért ezek a területek már a legritkább esetben tudnak biztonságot nyújtani a számukra. Talán ezért is próbálnak olyan területekre menekülni, ahol még szabadon létezhetnek.

A Magyarországra kóborló medve vélhetően nem fog itt maradni, mint ahogy a korábban vélhetően Szlovákia felől átkóborló medvék sem maradtak itt. Magyarország erdei minden valószínűség szerint nem megfelelőek az ő létezésükhöz. Idővel talán ez meg fog változni, de ez ki tudja, mikor fog bekövetkezni. Pont ezért nincs értelme most megrémülni és felkészülni a legrosszabbra, hiszen vélhetően hamarosan vissza fog térni a saját élőhelyére, és hónapokig nem hallhatunk újra újabb medvéről az országban. Véleményem szerint a társadalom megfelelően viselkedik a kérdéssel kapcsolatban, hiszen megértik, hogy nem ők a betolakodók a mi területünkön. Nem ők betonoztak le mindent, vágtak ki fákat, építettek boltokat egykori rétek helyére. Ők csak élni szeretnének, vadászni és a bocsaikat felnevelni, nem pedig embert ölni.

Remélem, hogy senki sem fogja magát felhatalmazva érezni arra, hogy kilője ezt a mintegy négy éves medvét. Ha minden jól alakul, békében vissza fog térni Szlovákiába, ahol többet majd nem fogunk róla hallani. De időről-időre előfordulhat, hogy egyes vadállatok a magyar erdőkbe tévednek, erre a hatóságoknak fel kellene készülniük, és megfelelően tájékoztatniuk a lakosságot. Lehet, hogy most épp nem rendelkezünk ilyen szakemberekkel, de idővel azért előfordulhat, hogy jobb, ha felkészülünk valamire, ami talán soha nem következik be újra, mintha nem lennénk készen akkor, amikor arra a legnagyobb szükség lenne. Nem érdemes tehát megrettenni az ország északi területein vándorló medvétől, az embereknek csupán higgadt és szakszerű tájékoztatásra van szükségük, és majd maguk meghozzák a megfelelő döntést.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!