NEHAZUGGY

A személyi kultusz penetráns bűze

Molnár Bálint | 2022. Június 2, Csütörtök | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra gondoltam így szinte napra pontosan két hónappal április 3-a után, hogy mennyire szívesen foglalkoznék azzal, hogy miképpen halad a világraszóló választási vereség után az ellenzéki újratervezés, hogyan járják az országot, hogyan mennek le vidékre és próbálnak gyökeret verni a narancssárgába borult Magyarországon a tisztelt pártok. Sajnos nem tehetek ilyet, mert ehelyett az van, hogy gyalogsági ásóval ássák egyre mélyebbre magukat (lásd Jakab Péter egészen szürreális esetét Potocskáné Kőrösi Anitával), hogy az obligát közleményeken, az egyik pártból a másikba belépésen (lásd Molnár Gyulát és a DK-t), illetve az ellenzéki összefogás választási kampánya kulisszáiból mai napig szivárgó, kiábrándító részleteken kívül (hogy tudniillik ki kurvaanyázta hangosabban a közös jelöltet, aki mekkora faszságokat beszélt a szájával) semmilyen értelmezhető, építő, előremutató, a kiábrándult szavazóknak reményt adó történésről nem tudok beszámolni.

Pedig tök jó lenne látni, hogy az ellenzék – az egyetlen darab Hadházy Ákoson kívül – megértette, hogy miért veszített zsinórban túl sokadszorra, és hogy pontosan milyen munkát végzett el Orbán akkor, amikor ellenzékből bojkottálta a parlamenti munkát és megágyazott a zsinórban túl sokadik kétharmadának, ezért most mindent annak rendel alá, hogy hálózatot építsen, felvilágosítson, és a pofára esésből talpra állva keményen dolgozzon. Persze megértő vagyok: a kellemes 25 fokokban az embernek a legkisebb kínja is nagyobb annál, hogy pártot építsen, alternatív nyilvánosságot szervezzen, elérje azokat, akiket egy évtizede a Fideszen kívül senki más nem képes megszólítani, és valami igazán ütőset villantson azon kívül, hogy mondjuk megdicséri Orbán Viktort azért, mert milyen fantasztikus kompromisszumot sikerült kialkudnia Brüsszelben az olajembargó ügyében. Nem kenyerem a földön fekvő rugdosása, de ahogy elnézem, ahogy az ellenzék mindent ugyanúgy és ugyanonnan folytat, mint a siralmasan kisiklott összefogási projekt előtt, valahogy nincs kedvem áldozatként tekinteni rájuk. Mert amíg ők várják a nyári parlamenti szünetet (jó, még addig áttolják a fejük fölött a költségvetést is, meg legombolják róluk az extraprofitadót is), Orbán és a Rogán-gépezet, nem utolsó sorban a költségoptimalizálás alatt álló pártállami propagandamédia maximális választási kampányüzemmódban tolja a néphülyítést, uszítást, a hívek izgalmi állapotban tartását. Pont ugyanúgy, ahogy április 3-a előtt, pont ugyanúgy, mintha a legközelebbi vasárnapon parlamenti választást tartanának Magyarországon.

Két nap telt el Orbán brüsszeli győzelemmel (az apa férfi, az anya nő, a benzin marad 480) egybekötött 59. születésnapja óta, de én még nem bírtam kiheverni azt az elképesztő tobzódást, amit összerántott a kommunikációs gépezet ebből az alkalomból. A legutolsó fideszes pártkatonától és büdös talpú influenszertől az első vonalbeli miniszterekig, a Vezért egyenesen Clint Eastwoodhoz hasonlító, az ünnep okán kvízjátékot indító közmédiától a nép egyszerű gyermekeinek hullámzó tömegéig egy egész ország a személyi kultusz valami egészen penetráns bűzébe burkolózott. Imádságra kulcsolt kezű emojik, szívecskék, hálálkodások, virtuális kollázsok, művészi alkotások, a rímekbe szedett, ájult, önkívületi rajongás megannyi szomorú manifesztációja, az ivarérett emberektől megdöbbentő bálványimádás olyan megnyilvánulásai, amelyeket gondolkodó emberi fennállásom korábbi éveiben egyszerűen elképzelni sem tudtam volna.

Nem mondom, hogy ma kezdődött, mert pontosan tudjuk, hogy az első imalánccal vagy a leplezhetetlen alattvalóságból fakadó bizonyítási, megfelelési kényszerrel és a tekintélyelvűség ilyen-olyan elszigetelt eseteivel már évekkel ezelőtt is találkozhattunk, mint ahogy a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban idén is megadták a módját a szószéki lefetyelésnek. De azt a tömeges pszichózist, amit idén tapasztaltam, azt még két-három évvel ezelőtt sem láttam jönni, pedig az tényleg nem volt olyan régen. Döbbenetes kórképe ez egy országnak, ahol azzal lehet két óra alatt 30 ezer lájkot, szívecskét, ölelést összekapirgálni a Facebookon, hogy az ember az intellektuális alultápláltság legalsó szintjének címezve a primitív mondanivalóját, azt üzeni, hogy előre megy nem hátra, piros volt, nem sárga, az apa férfi, az anya nő, a benzin 480. Döbbenetes kórképe ez egy olyan országnak, ahol a pedagógusok kevesebbet keresnek, mint Albániában, de ahol a kormány legfőbb kultúrpolitikusa Rogán Bűnöző Antal propagandaminiszter, ahol a szellemi nyomorba döntés, a gondolkodás csírájában való elfojtása a kormány legfőbb politikája. Ahol a rezsicsökkentés hívószó, ahol háborús bűnösöket mentegetnek, és ahol minden aköré szerveződik, hogy a kéményen robotoló, csodálkozó, nyálcsorgató kisembert meg kell védeni, mert állandóan támadás alatt áll. Döbbenetes kórképe ez egy országnak, ahol egy félanalfabéta gázszerelőnek nagyobb becsülete van, mint a diplomás tanárnak, ahol egy tanulatlan, két értelmes mondatot egymás után rakni képtelen szellemi rövidnadrág néhány év alatt Forbes-listás milliárdossá emelkedik, de senki le se szarja, hogy már most nincs ki megtartsa az összevont fizika és kémia órát a felnövekvő generációnak.

Egy ilyen országban ez történik, ami még 2-3 éve is majdhogynem sci-fi-nek tűnt. Hogy az 59 éves örökös miniszterelnök születésnapján a fideszes cselédek – Kubatovtól Kósáig, Hende Csabától Varga Juditig, Bohárdeák Dánieltől Rákay Fülöpig – egymást oldalba könyökölve éltetik sokáig a gazdájukat, egymás tyúkszemére taposnak a közös fotókkal, a jókívánságokkal, a térdre borulással, mintha az uruk és parancsolójuk egyenként nézné végig a közösségi oldalaikat, és tartaná számon, hogy ki az, aki megemlékezett a születésnapjáról, és ki nem. Ennyire betegnek még Féknyúz Viktort se tartom, de nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a cselédek versenyeztetése az orbánista személyzeti és káderpolitizálás alapvetése. A cselédeknek és a kádereknek pedig naponta meg kell küzdeniük a húsosfazék melletti helyért, a gazda elégedettségéért, a piros pontokért, amelyekkel az udvartartás kritikátlan hűségét díjazza.

Szerintem az a koncentrált születésnapi seggnyalás, amiről május 31-én tanúbizonyságot tett az ország, ahogy a közmédiában a 92 éves Clint Eastwooddal egy lapon emlegették Európa legkorruptabb, Moszkva-csahos maffiózóját, pontosan jelzi, hogyan süllyed az ország egyre mélyebbre a rossz emlékű diktatúrák fojtogató bűzt árasztó mocsarába. Nem Észak-Korea ez még, de már majdnem Oroszország. Még nem neveznek el róla városokat, repülőteret, múzeumot, állatkertet, még nem állítanak neki lovasszobrot minden településen, még nem vette a nevére hivatalosan is az országot, még nem zárta el hermetikusan a fertőző Nyugattól, de egyrészt a legjobb úton haladunk efelé, másrészt egész biztosan van néhány millió ember, akit mindez nemhogy nem zavarná, de talán még utcára is menne, és követelné. Akár sarló-kalapácsos vörös zászlók alatt is.

Ahogy ezt a koncentrált seggnyalást elnéztem, amiről május 31-én tanúbizonyságot tett az ország, azt hiszem, bőven nekiveselkedhetünk a tévedhetetlen disznóvágó, Lenin, Sztálin és Putyin legjobb magyar tanítványa 60. születésnapi ceremóniájára való népnemzeti felkészülésnek. Hogy a református falinaptárban a csuhásidomár születésnapja hamarosan piros betűvel jelölt ünnepnap lesz, annak a valószínűsége most szerintem jóval nagyobb, mint hogy a szolgaság eme sötét verméből a következő 50 évben bárki kivakarja ezt az országot.

A címlapon a Megafon ánuszfényesítő különítménye látható. A közösségi oldalukon közzétett képet kísérő szöveg tökéletesen harmonizál a látvánnyal: Hatalmas győzelemmel ünnepeljük Orbán Viktor születésnapját. Isten éltesse, sok erőt és kitartást kívánunk a munkájához!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!