Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mert mit ér a mi boldogságunk, amíg van kisgyerek, aki nem kap rendesen enni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján, Gyermeknapon. A szüleikkel érkező gyerkőcöket meglepetéssel vártuk. 

Az ételosztáson – mint mindig – rengetegen voltak. Egy órával az osztás kezdete előtt már közel százan várták türelmesen, hogy ételhez jussanak. Többségük kisnyugdíjas volt, akik számára ilyenkor, hó végén komoly gondot okoz a megélhetés. Mind több házaspár érkezik kézen fogva, mert bizony kettőjük nyugdíja is kevés a tisztes, szerény megélhetéshez. A 150 adag töltött káposzta gyorsan gazdára talált. Sajnos repetát – mivel sokan voltak – most nem tudtunk adni. 

Miközben az ételt osztottuk, gyülekeztek a gyermekes családok a gyermeknapi rendezvényünkre. Közel 200 felnőtt és gyermek várta, hogy elkezdődjön az esemény. A magunk szerény lehetőségei szerint igyekeztünk kis vendégeink arcára mosolyt csalni. 

Kezdetnek mindenki jégkrémet kapott, hozzá egy-egy tombola jegyet. Miközben jóízűen majszolták az édességet, találós kérdésekre válaszolhattak. Nagy nevetések közepette mondta sokszor mindenki egyszerre a helyes válaszokat. 

A közös játék után kötélhúzás következett. Kicsik, nagyok alkottak csapatokat, és óriási zsivajban folyt a verseny. Még a legkisebbek is kedvet kaptak a játékhoz, nagy volt a jókedv. 

A legvégére maradt a tombolasorsolás, és a maradék játékok kiosztása. A fődíj egy kemping kerékpár volt, melyet Andriska nyert meg. Fülig érő szájjal ült fel a kisfiú a bicaj nyergébe, nagy volt az öröm a családjában is. 

A rendezvény zárásaként édességet kapott minden gyermek. Volt, aki többször is sorban állt, hiszen jóval több, mint 100 csomagot raktunk össze. 

Éhesen sem maradt senki, hiszen a szülők megkapták a kiporciózott melegételes-dobozokat, friss kenyérrel, és rengeteg péksüteménnyel, más finomságokkal. 

Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, s várja, hogy meleg ételt ehessen. Sajnos egyre többen vannak. 

A korábbi ételosztásaink is felértek egy családi nappal. Csak ott nem a játékról, a zenekarokról, a bohócokról szólt a történet, hanem az ételről, a való világról. Mert aki éhes, az nem ingyen cirkuszra vágyik.

Ma erről sokan elfeledkeznek, és úgy gondolják, hogy jó pénzért – közpénzből – megszervezett eseményekkel palástolni tudják a városban, az országban a nyomort, a szegénységet. Ami nem látható, az nincs is – gondolják. Pedig itt van a kilátástalanság a maga teljes valóságában, a mindennapjainkban. Sok-sok szegény gyermek várja, hogy a köztársasági elnök asszony – ahogy ígérte – fogja a kis sámliját, és meghallgassa, hogyan is élnek magyar családok a társadalom peremén, számkivetetten. 

A mi kis vendégeinket szüleik még a Gyermeknapon sem tudják elvinni kirándulni, az állatkertbe, a moziba, fürdőbe. Egy közös éttermi ebédre pedig még talán álmukban sem gondolnak. A legnagyobb ajándék számukra, ha este nem kell éhesen lefeküdni. Vágynak ők is a jóra, a szépre, de hamar megtanulják, milyen is való világ. 

Pedig egyetlen gyermek sem tehet arról, hogy milyen családba születik. A társadalmunk egyik nagy igazságtalansága, hogy a szegénységből szinte lehetetlen manapság kitörni. Legtöbb nehéz sorsú gyermeknek esélye sincs arra, hogy jobb élete legyen, mint a szüleinek. 

Tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük. Tisztelettel köszönjük a támogatását a Pro Filii Alapítványnak és Felföldi Józsefnek. Hálásak vagyunk Zsanettnek, hogy adományát elhozta a gyerekeknek, láthatta jó helyre kerültek az édességek. 

Az egyesület legközelebb 2022. június 26.-án várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel. 

Itt, a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.

Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS élelmiszert gyümölcsöt, burgonyát. 

Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.

Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963

Átutalással:

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:

Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802

A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2022

Megfontolandónak tartjuk mindannyiunk számára, Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök által mondottakat:

„Érzékenyíteni kell a jóléti társadalmat! Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom legégetőbb kérdése: meg tudjuk-e fogni végre a leszakadó rétegeket, képesek leszünk-e integrálni a nehéz sorsú embereket? Tudunk-e nekik perspektívát, jövőképet, reményt adni?” 

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak  egy csepp a tengerben a  hozzájárulásunk, de a sok-sok kis „csepp”, akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni. 

Hiszünk az emberi jóságban, a szeretet erejében.  

Tukoráné Kádár Ibolya 

az egyesület vezetője

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.