Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A szellemi-erkölcsi rothadás mértékegysége

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Én azt gondolom, hogy azok a viták, amik generálódtak (sic!), azok jobbára olyan kommentekből indulnak ki, akik nem is olvasták magát az interjút”

– ezt bírta mondani a Klubrádió egyik műsorában Parragh Csempés László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, amikor a Népszavának adott, botrányos interjújának visszhangjairól beszélt. Amely interjúban azt állította, hogy a kassza persze mindenkinek egyformán csörög, de a pénz nem minden. A tanár örüljön, hogy négykor hazamehet és amúgy is ott az egész nyár neki láblógatásra. A tűzoltó meg? Hát a tűzoltónak ott a társadalmi megbecsülés meg az adrenalin.

Ez ugyanaz az okleveles büdöstahó, aki tavaly egy tanévnyitón ünnepélyes buzizásba fulladt, a homoszexualitást a pedofíliával összemosó beszédében arról panaszkodott, hogy nehezen viseli, amikor a 9 éves fiát a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudja róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.

Ez ugyanaz a feketeöves erkölcsi hulladék, aki a koronavírus-járvány idején, amikor számos, a NER-be bekötött, ingyenpénzekkel megtámogatott céggel szemben a rohadt nehéz helyzetbe került vállalkozások kamarai hozzájárulásának esetleges elengedése kérdésként felmerült, azt okádta ki magából, hogy ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni. Mondta hatalmas arccal az a kiváló üzletember, aki a fürdőszobai vállalkozásába kurva nagy hitelállománnyal bukott bele, viszont az örökös Orbánhoz dörgölőzésnek köszönhetően a csilliós Rolex karórákkal és mindenféle luxusautókkal fémjelzett NER-csatlósok fényűző életét éli. Aki 2018-ban, amikor szintén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt, nem akarta elárulni hogy mennyit keres, mert úgy vélte, irritáló lenne. Azért azt elárulta, hogy az MNB monetáris tanácsában dolgozó felesége fizetése az ő jövedelme mellett csak aprópénz a háztartásban, illetve hogy a vagyona euróban termeli a pénzt, úgyhogy ezt az egzisztenciális biztonságot nem lehet elvenni tőle, így ő akkor is Jaguarral fog járni, ha másik kormány lesz.

És ez az alak pofázik arról az egzisztenciális bizonytalanság sötét verme fölött egyensúlyozó pedagógusoknak és tűzoltóknak, hogy nem a pénz teszi az embert. Otromba módon pofázik, majd a botrányos pofázása keltette felháborodást látva nemhogy eszébe nem jut sűrű bocsánatkérések közepette eltakarodni a közéletből, hanem megmagyarázza, hogy ő nem is azt mondta, amit mondott, annak csak egy irreleváns, érdektelen, parányi mellékszála volt a pedagógusok és a tűzoltók alázása, és hogy miért szarja telibe, hogy mit gondolnak a böfögéséről az érintettek, akiknek mit kellene tenniük ahelyett, hogy őt lemondásra szólítsák.

Parragh László szerint „ember nincs, aki komolyan gondolná, hogy kizárólag a fizetés az, ami motivál valakit egy álláskeresésnél”, a kor előrehaladtával válnak egyre fontosabbá az anyagi kérdések. A drámai hatás kedvéért azzal is előhozakodott – miután kurvára senkit nem érdekel, és semmi köze az érdemi problémához -, hogy ő maga is tanár szeretett volna lenni, ennek jegyében színjelesre elvégezte a Tanárképző Főiskolát, mire rájött, nem ezt a pályát választja.

„Ami a szakszervezeteket meg az ilyen »mondjon le« típusú szövegeket illeti, nem gondolom, hogy nekem érdemes lenne foglalkozni. Én úgy tekintem, hogy nekik leginkább azzal kellene foglalkozni, hogy a realitásokhoz igazított igényekkel állnak elő

– így leckéztette az érdekképviseleteket az ember, aki a botrányos, primitív, tahó megszólalásain kívül semmit nem tett hozzá ahhoz, hogy ez az ország az egyről a kettőre jusson, szerinte a szakszervezetek „belevitték a pedagógus-társadalmat egy politikai-választási kampány kellős közepén való vitába, ami szükségszerűen generált olyan feszültségeket”, ami most visszaüt. Úgy okoskodott – mint egy vérbeli pártfirkász -, hogy a szakszervezetek nem mérték fel ennek súlyát és jelentőségét, ami hiba volt. Végül pedig jelezte, hogy tisztában van azzal, hogy ezen kijelentésével ismét vitát fog generálni, de kit érdekel. Különben is a Népszavának adott interjúja leginkább arról szólt, milyen kihívások várnak Magyarországra, ilyen értelemben egy teljesen marginális téma volt „ez a pedagógus-dolog” (!), az pedig az életnek a része, hogy ebbe most néhányan „médiahasznot” látnak.

Az utolsó dolog, amire ebben a rohadt életben vágyom, hogy ebbe a silány emberanyagba bármilyen potenciális médiahasznot belelássak, akinek élete teljesítménye, hogy egyetlen önálló gondolata nincs, de bármikor képes odaállni a gazdája mellé, ha állítólagos tanácsokat kell adni, ha a szakszervezetekbe kell belerúgni, ha a felsőoktatást kell megregulázni, ha a szakképzést kell szétbarmolni vagy egyszerűen valami olyan orbitális büdösbunkóságot kell mondani, amivel komplett társadalmi csoportok maradék önbecsülésébe bele lehet gázolni. Akkor Parragh Lászlóra lehet számítani, ő kimondja azokat a vállalhatatlan, erkölcstelen, gyalázatos mondatokat, amelyekkel a társadalom egyébként is semmibe vett, átvert, megalázott pillérei ellen hangolja a közvéleményt.

Sem a tűzoltók, se a pedagógusok nevében nincs se okom, se semmilyen alapom megsértődni, de úgy, mint nem tűzoltó és nem pedagógus simán leírhatom, hogy az ország morális-szellemi rothadásának egyik legprecízebb mértékegysége ez a Parragh nevű rezsimszolga. Nincs egyedül ezzel, rengeteg elvtársa szorgoskodik azon, hogy a legfontosabb, valóban nemzetstratégiai feladatait ellátni nem hajlandó fideszes állam védelmében alázza azokat, akik szóvá teszik a sérelmeiket. Parragh annak a NER-féle munkamegosztásnak az egyik alappillére, akire a kormány nem bocsánatos bűneinek elmaszatolási hadműveletében azt a feladatot osztották, hogy időről időre eresszen el valami egészen durva, sértő tahóságot, majd kussolás helyett még tegyen rá egy lapáttal. Parragh ennek a gyomorforgató műfajnak a nagymestere, és jó lenne azt mondani, hogy rohadt nagy szerencséje ennek az országnak, hogy e bukott csempeárusból lett bunkó proletárból nem lett tanár. Sovány vigasz. Hiszen lett belőle örökös miniszterelnöki tanácsadó és kamara elnök, aki hírből nem ismeri a becsületes munkát, aki vállalkozóként megbukott, aki társadalmilag hasznos munkát nem végez, aki abból él, hogy nyalja a legnagyobb segget, amelyiktől a fényűző egzisztenciája közvetlenül függ, és közben hangosan lenézi azokat az embereket, akik vele ellentétben fontos, megkerülhetetlen munkát végeznek.

A NER körül gravitáló gumicsizmás erkölcsű holdudvar undorító figuráinak egyik messze legundorítóbbja Parragh László. Igen, az ország szellemi-erkölcsi rothadásának mértékegysége. Aki nem kér bocsánatot, és nem is érti, hogy miért kellene lehetőleg végkielégítés nélkül távoznia a közéletből, ellenben mély kussolás helyett rátesz még egy lapáttal a gyomorforgató alázásra. A gazdája politikai megrendelése szerint hazudik, uszít a pedagógusok ellen, a koszos körmű Káslert túllicitálva vádolja politikai akciózással  a jogos bérüket követelő pedagógusokat, és igyekszik elterelni a figyelmet az általa szolgált rezsim súlyos bűneiről.

Kedves tanárok, tűzoltók és mindenki, akit ez a feslett erkölcsű senkiházi leckéztet az élet nagy dolgairól! Szerintem nem muszáj megvárni, ameddig élő adásban az önök fejére is szarik. Mert ezek után már csak ez van hátra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.