Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Pillantás a hídról (Magyar verzió)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

–    Jó napot, Sajókám. Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk, mióta hál’Istennek sosem láttam?

–    Alászolgája, Miniszterkém. Voltam már jobban is, kéremalássan… 

–    Visszasírja a régi szép időket, igencsak? Mi folyik ittenhelyt, hogy megtekinteni jöttemsem, február óta? Habozik folytában? 

–    Nem habozom, éppencsak halódom. Pont a legjobbkor jött.

–    Helyszíni felderítést folytatok, hirtelenjében. Látom maga is a Fideszre szavazott!

–    Na ezt most speciel miből gondolja?

–    Olyan narancsszínű a vize, az érzékszervi tapasztalatom alapján!… Tisztára mint az ország télképe, a választás után.

–    Vas-oxid tartalmú anyag került belém, attól az elszíneződés. Én vörösnek mondanám.

–    Tudhatná, hogy mi sosem hibázunk! A Mátrai Erőmű környékén tapasztalt vízszennyezést sem a Mészaros okozta akkortájt! Jelenleg alighanem a tóték a ludasok! Meg a Soros.

–    Hacsek nem ők, valóban.

–    Megártott nekik a sok knédli meg juhtúrós sztrapacska. Határeset ide meg oda, közlöm magával,  hogy márminálunk határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vizében. Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede. Ami az országhatár fölött van, az nem a mi asztalunk már egy ideje.

–    Mondja ezt talán a felfordult hasú halaimnak… az odalett folyami rákoknak… a pusztuló élővilágomnak… Nekem kampec !

–    Nyugi, Sajókám! Eztet szinte bárki mondhatja ma már. Valamit visz a víz, de az nem az igazi…  Maga a normál állapotát mutatja. Víztér-elszíneződés, a partvonal mentén kiülepedés nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszóbb mint a Legfőbb Hancúr vagyonnyilatkozata. Súlyos szennyezés nem gyűrűzött be. A negatív hatások elkerülnek minket. A sugárzási érték értékelhetetlen. Ja, bocs, az Csernobil volt, anno.

–    A belém ömlő szennyvízben az arzénkoncentráció négyszázszorosa az európai határértéknek, de még a feleannyira szigorú szlovákiainak is a kétszázszorosa. Világörökségi területet pusztít a bányavíz. Nyoma sincs annak, hogy a hatóságok – határon innen és túl – bármit is tennének a titkolózáson és mellébeszélésen kívül!

–    Szlovák kollegámmal felvettüktem a kapcsolatot. Értelmetlen a felhasználókat figyelmeztetni a magából és a folyómenti fúrt kutakból történő vízhasználat mellőzésére. Ráadásul uraságod össze-vissza kanyarog! Mi ez itt, vizesnyolcas?!… Hiányzik magából a céltudat. Tanulhatna egy kis rendet a Sanyától!

–    A természetes vizek vizsgálatánál tesztelt tizennégy faktorból tizenháromnál a megengedett egészségügyi határértéknél magasabb szintet regisztráltak. A cink koncentrációja százszorosa a megengedettnek. Egy literben 0,1 milligramm már halálos, és most egy liter Sajó-vízben 10 milligramm cink van. A kénes szaghatásról nem is beszélve! Elfelejtette a tiszai ciánszennyezést?! Könyörüljön rajtam!

–    Mi természetesen megvédjük a természeti értékeinket, a magánnyugdíjakat is jól megvédtük! De mit csináljak, öntsem fel vízzel?!… Járjak esőtáncot? Hát hány Határvizi Bizottságot, víztisztaság-mérő laboratóriumot  hozzak létre a maga kedvéért? Hello bello!…

–    Elpusztultak a pisztrángok, domolykók, pérek és a rákok. Ha nem a cink, akkor a vas-hidroxid öli meg őket, ami kicsapódik a kopoltyújuk belsejére, és ez a lassú kínhalálukhoz vezet. Egyszerűen megfulladnak. A kémhatás miatt…

–    Ne mondja, tényleg?!… Kémek is vannak? Bruhaha!… Felhagyhatna a hangulatkeltéssel! Ócska nyugati propaganda! Tudja mi töméntelen euróba kerülne a szennyvíz tisztítása?!… Jár ide horgászni a Jancsi? Na ugye!… A határszelvénynél mért vízhozam állandó. A katasztrófa ittentájt egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést. A méregkoncentráció kisebb, mint amit az ellenzék jelent a parlamentben.  A világsajtó egyfolytában hazudik Magyarországról. Újabban Oroszországról is. Nem érek rá itten viccelődni, vízmentében.

–   A harminc-ötven kilométeres szakaszon kipusztult élővilág újjáéledése még akkor is ötven évet vesz igénybe, ha már holnap elapadna a belém ömlő mérgező szennyvíz. Az ám, hazám! 

–    Ne halandzsázzon itt nekem! Mi csak az énáltalam elrendelt méréseinkben hiszünk. A vízügyi salakembereink is kiváló munkát végeznek. Másodfokú vízminőségi készültség van érvényben. Majd ha lesz kár, lesz kármentesítés is. Különben is, mondok én magának valamit, Sajó. Mink a pálinkát szeretjük! Magyar ember sose iszik vizet.

–    Ha maga mondja… Mégis, tisztelettel szólván, Nagy úr, a szükség…  törvényt bont…

–    Miket hömpölyög itt össze? Magának agyára ment a rengeteg demokrácia, amit adunk!?… Nekünk a Gyurcsány a természeti katasztrófa, mellette minden más csak lepkefing. Hagyjon engem a hülyeségével, megvan nekem a magam bajsza! Kápiszkó, Sajókám!?

–   Mi az, hogy!?… Nagyon is értek mindent. Csak éppen megjegyezném: „azért a víz az úr!”…

Pandula Dezső

A címlapon látható kép a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Mária Valéria híd felavatásának tavalyi, huszadik évfordulója alkalmából készült, amelynek apropóján a nemzetvezető Brüsszel ellen hergelt, akkor is Dávidként állt a brüsszeli Góliáttal szemben (Forrás: Facebook/Orbán Viktor)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.