NEHAZUGGY

Az igazságon túli fertő otromba cinizmusa

Könnyű jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek! Azoknak is, akiknek elviselhetetlen teherként nyomja a vállukat az európai uniós tagság, és ezt büszkén és hangosan terjesztik is. Hogy nekik azért nehéz (királyi többes), mert az Európai Unió tagjai. Ráadásul úgy, hogy az európai uniós tagság nettó haszonélvezői. Azt értem, hogy ha otromba cinizmusról van szó, nem ismerik a tréfát. De azért nézzük meg így a Moszkva által indított háború 90. napjához közeledve, mi is a kontextusa annak, hogy nekünk kurva nehéz az Európai Unió tagjának lenni:

Az az érdekünk (…), hogy a világban mindenkit el tudjunk (sic!) látni kenyérrel, mert ha ez nem sikerül, akkor óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé, és akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik, és ez nem fogja kímélni sem Szerbiát, sem Magyarországot. Éppen ezért láthatják, hogy Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag észszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedéseket jelentenének, például Magyarországon is, amely lehetetlenné tenné, hogy kihasználjuk a teljes mezőgazdasági kapacitásunkat. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodunk, akkor 20 millió embert tudunk élelemmel ellátni. De ehhez az kell, hogy mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot, mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudjuk ellátni, de nem tudjuk ellátni azokat az embereket sem, akik később majd MIGRÁNSKÉNT jelennek meg a határainkon. Szóval észszerűség, észszerűség, észszerűség. A politika persze fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban nekünk most észszerű döntésekre van szükség, mert egyébként nagy baj lesz. 

Van az a morális pöcegödör, pardon, erkölcsi magasság, ahol az Isten, haza, család zászlaja alatt ökölbe szorult, a minden irányból mindenféle ellenségeket (feministák, baloldali marxisták, klímaaktivisták) vizionáló, azoktól teátrálisan rettegő, azoknak újra és újra hadat üzenő, ízléstelen összeesküvés-elméleteket terjesztő populisták és trumpista influenszerek egyetértenek abban, hogy Hitlerrel is csak az volt a probléma, hogy globalizálni akart, de egyébként cukin tolta a nemzetiszocializmust, és ugyan ki hányhatná a szemére, hogy naggyá akarta tenni Németországot. Bezzeg olyan, hogy ukrán nép pedig nem is létezik.

Ennek a siralmas pöcegödörnek, pardon, erkölcsi magasságnak a meghosszabbítása az, amikor a Moszkva által a nem létező ukrán nép ellen indított háború 90. napjához közeledve az egyetlen nyíltan Moszkva-csatlós európai uniós tagország miniszterelnöke hozzádörgölőzik egy másik, nem európai uniós, szintén durván Moszkva-csatlós ország első emberéhez és nagy bajról, soha nem látott migrációs hullámról öklendezik és riogat, miközben nem a háborút, hanem a háború megállítását célzó intézkedéseket kárhoztatja. Nem arra terheli a nagy baj felelősségét, aki egy olyan ország mezőgazdasági területeit bombázza ész nélkül, és teszi hosszú ideig megművelhetetlenné, amely az agresszor ország mellett a világ egyik legnagyobb búzaexportőre, amely példának okáért az agresszor országgal együtt a globális kukoricaexport 17 százalékát adja, hanem azokra a brüsszeli intézkedésekre, amelyek azt célozzák, hogy a kretén ne tudja a végtelenségig finanszírozni a területszerző háborúját.

Mi az, hogy persze a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, DE? Hát a háború az oka mindennek, te morálisan züllött táncos páva, te. A nemzetközi jogot, az emberi életet, egy másik ország szuverenitását, függetlenségét és szabadságát magasról leszaró, hagymázas víziókat kergető elmebeteg háborúja az oka mindennek. Sehol nem voltak még Brüsszel átgondolatlan szankciói, amikor az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetősége, a háború kitörésének napján (azaz február 24-én, amikor a Rogán-központban éppen azon izzadtak lázasan, hogy kitalálják, miképpen tudnák a saját javukra fordítani a haverjuk által indított háború minden nyomorúságát) közleményt adott ki, amelyben figyelmeztetett: a búzán kívül a kukorica- és a napraforgótermesztésben is globális szereplőnek számító két ország konfliktusa az éhezéssel és az alultápláltsággal küzdő régiókat sújtja.

Február 24-én, amikor még Brüsszel nem akart szándékosan atombombát ledobni a magyar gazdaságra (rohadtul életszerű és hihető, hogy ez a kedvenc szórakozásuk, hogy mimagyarokat baszogassanak és a szakadékba taszítsanak), már mindenki tudta, hogy nagy baj lesz. Az orosz agresszió első két hetében, amikor a felcsúti vétó által fenyegetett ún. észszerűtlen, átgondolatlan brüsszeli szankciók még a kanyarban sem voltak, és a választások megnyeréséért futó orbánizmus fogcsikorgatva, kényszeredetten mantrázta, hogy Magyarország része és részese az egységes európai válasznak, már mindenki tudta, hogy kenyérkrízissel fenyeget A HÁBORÚ MIATT leálló ukrán búzaexport. Nem május 21-én, hanem már február 24-én is. Nem Brüsszel miatt, hanem a HÁBORÚ miatt, te morálisan züllött táncos páva, te. Már akkor, az orosz agresszió első két hetében közel 60 százalékkal emelkedtek a búza tőzsdei határidős jegyzései, és a szakértők már akkor jelezték, hogy a kurva nagy baj majd akkor üt be, ha a háború az idei aratás idején is tart még Ukrajna területén. Háborúban ugyanis nemcsak a sikeres betakarítás kétséges, de a lerombolt közlekedési útvonalak, főként a vasúti infrastruktúra és a kikötők lezárása miatt a szállítás is ellehetetlenül. Nem Brüsszel miatt, hanem azért, mert egy ma is bombázott, nyomorgatott, foltokban porig rombolt, aknamezősített ország nem képes ellátni azokat a feladatokat, amelyeket békeidőben igen. Például búzát, kukoricát, napraforgót termeszteni, betakarítani, exportálni.

Felfoghatatlan, hogy az evidenciák mennyire megszűntek evidenciáknak lenni ebben az gátlástalan, igazságon túli politikai-társadalmi fertőben. Gyalázatos, hogy egyáltalán el lehet hazudni, hogy ennek a történetnek nem Brüsszel a gonosz főszereplője, hanem a háború. Hogy a moszkvai agresszor háborúja ennek a történetnek nem az ártatlan mellékszereplője, hanem az okozója. A brutális áremelkedéseknek, a kenyérkrízis veszélyének, az óriási tömegek Európa felé indulásának egyetlen okozója van: Putyin háborúja. Gyalázatos, hogy Európában legalább két korrupt politikus biztosan van, akinek ráfér a pofájára ezt a tényt kimagyarázni. Lehet, hogy elragadtattam magam, de a belem kifordul attól, hogy a züllött hatalommánia ennyire képes visszájára fordítani a leginkább megkérdőjelezhetetlen evidenciákat is. Hogy a magyar gazdaságot nem Putyin teszi tönkre, hanem a Putyinnal szemben tervezett szankciók. Azt a magyar gazdaságot, amit 12 év alatt röhögve tettek fel egy lapra az orosz energiától való függésre. Hogy aztán most óbégathassanak, hogy jaj a magyar gazdaságnak. Hogy nem Moszkva, nem a háború hanem Brüsszel fenyegeti éhínséggel a világ nagy részét. Hogy nem Moszkva, hanem Brüsszel szabadít rá egy brutális migrációs hullámot Európára.

Hát tényleg rohadt nehéz nekünk az Európai Unióban nyomorogni, végül is csak egy Marshall-segélynyi lóvét öntött Brüsszel az országra az elmúlt években. Najó, de most meg az atombombával hadonásznak, és tönkre akarnak tenni minket. Holott mi, a 10 milliós ország 20 millió embert is el tudnánk látni élelemmel. Ha Brüsszel békén hagyna minket is és az orosz háborús diktátor haverunkat, akinek a gázcsapjain lógunk teljes rezsicsökkentett súlyunkkal. Ne hülyéskedjünk már, hát még a választás előtt a pedagógusoknak biztosra ígért háromszor tíz százalékos béremelésből is éppen most táncolnak vissza az elvtársak. És mire hivatkoznak? Na mire? Az otromba cinikus kurvaéletbe, abba: félszájjal a háborúra, vagyis a brüsszeli szankciók okozta gazdasági terhekre!!! Akkor lesz béremelés, ha lesz rá fedezet.

Ez tényleg csodálatos: ha a pedagógusok béreiről van szó, ha valóban fontos stratégiai célokra kellene pénzt fordítani, akkor rohad a gazdaság, akkor háború van, akkor Brüsszel, akkor nincs fedezet. Minden más esetben a magyar gazdaság ütésálló, golyóálló, erős, biztos lábakon áll, szárnyal és mutatja a példát a hanyatló világnak, hogyan kell ezt jól csinálni. Orbán Magyarországa valóban párját ritkítja. Minden tekintetben. Az utolsókig kitart a civilizált világ páriájává vált Vlagyimirovics mellett, a szomszédos ország hős népe ellenében is akár, az egész Európai Unió ellenében is akár. De mutasson még valaki egy olyan sötét lyukat, egy olyan államot a világban, ahol ugyanaz a személy látja el a belügy- és az egészségügyi (+oktatási, ha már lúd, legyen kövér) miniszter feladatait. Állítólag van egy ilyen hely: a Pápua Új-Guinea mellett fekvő Nauru szigete. Cserébe nincs még egy ország az Európai Unióban, ahol a környezetvédelemnek nincs önálló minisztériuma. Tényleg: az is minek? Megérkeztünk, örülhetünk, büszkék lehetünk. Van mire.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább