NEHAZUGGY

A pozitív példákból kell reményt meríteni

Lázár Gergő | 2022. Május 20, Péntek | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy fiatal, szabadidejében polgárőrként dolgozó srác megmentette egy fiatal férfi életét, aki a Margit-hídról a mélybe akart ugrani azért, mert a szülei kidobták otthonról. A történet ezúttal happy enddel zárul, noha nem tudható, hogy segítség nélkül a fiatal nem fogja újra megkísérelni az öngyilkosságot, hiszen ha nem kap megfelelő segítséget, akkor sajnos ez is előfordulhat. Érdemes már az elején leszögezni, hogy az öngyilkosság soha nem lehet megoldása semminek. Azzal az ember csak több fájdalmat okoz az őt körülvevőknek. Nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani, vagy amelyen ne segítene az idő, pont ezért van szükség arra, hogy mindig ott legyen valaki az emberhez közel, aki hasonló esetben segítséget tud nyújtani. Én sajnos már több olyan fiatallal is beszéltem, akik megkíséreltek öngyilkosságot, de legalábbis felvetődött bennük a kérdés.

Sajnos ez nem kortól vagy nemtől vagy egyéb más jellemzőktől függ, hanem attól, hogy milyen emberek veszik körül az embert. Mint ahogy a társadalom támogatása és a megfelelő szakemberek megléte is borzasztóan fontos. Jól láthatóan a hírben érintett fiatal esetében a szülei idézték elő azt az állapotot, amelynek hatására öngyilkosságot szeretett volna megkísérelni, de itt jött a képbe a társadalom egyik szereplője, egy önzetlen járókelő, aki addig tartotta szóval az ugrani készülő fiatalt, ameddig a rendőrök meg nem érkeztek és meg nem mentették a fiú életét. Ugyan a szülők cserbenhagyták ebben az esetben – soha, semmiért nem dobhatjuk ki a saját gyermekünket, számomra ez teljességgel felfoghatatlan, noha (még) nincs gyermekem –, de szerencséjére olyanokkal hozta össze a sors, akik segíteni tudtak rajta.

Eddig tartott a történet pozitív része, hiszen sajnálatos módon nem mindenki gondolta úgy, mint a fiú segítségére siető, szintén fiatal polgárőr. Többen, akik látták a fiatalt, hogy ugrani készül, a következőket kiáltották oda a fiú elmondása szerint: Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj! Egyszerűen fel nem foghatom, hogy hogyan jut el valaki arra a szintre, ahol egy ilyen megnyilatkozást teljesen normálisnak és elfogadhatónak véljen. Mi van, ha emiatt a fiatal srác úgy érzi, hogy ő nem fog senkinek sem hiányozni, és valóban leugrik a halálba? Hogy képzelheti azt bárki is, hogy egy öngyilkosságra készülő fiatalnak – de lehetett volna idős is, a kora teljesen mindegy – ilyeneket ordibáljon oda? Ez vicc akart lenni?

Nem szeretném és nem is lehet az egész társadalmat megbélyegezni egy ilyen eset miatt, de nem egyetlen ember szólt be hasonló módon a fiúnak, hanem többen is. Azért ez valamit csak jelent. Hogy kívánhatja bárki is a másik ember halálát? Teljesen komolyan kérdezem. Ez nem egy film, ahol az öngyilkosságba ugró színész a jelenet leforgatása után feláll és elsétál, ha itt a fiatal az ugrás mellett dönt, akkor örökre elveszíti őt a világ. A barátai, a szerelme, a családtagjai és még ki tudja, ki mindenki más. Egy űr keletkezett volna utána, amelyet nem lehetett volna soha betömni. Mert mint fent is írtam, meggyőződésem szerint az öngyilkosságra nincs ok, és nem is lehet soha ok. Lehetnek az embernek borzasztó napjai és érezheti úgy, hogy mit sem ér az élete, de ezek a napok elmúlnak, az ember átgondolja a helyzetét, megrázza magát és tovább tud lépni.

Viszont ha a társadalom ezen söpredéke, amelyik ilyen és hasonló dolgokat kiabált be neki, pont a rossz időben, a rossz helyen fogalmazza meg ezen véleményét, akkor egy életnek vége szakad. A kérdésem csak annyi, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember ennyire embertelenné váljon? Mert aki ilyet ordibál egy jól láthatóan öngyilkosságra készülő embertársának, az egy utolsó söpredék, más szavak nem léteznek erre. Nem kívánok nekik semmi rosszat, csak azt, hogy egy napon döbbenjenek rá arra, hogy ostoba, ízléstelen és mélyen felelőtlen bekiabálásuk akár egy ember életébe is kerülhetett volna. Egyetlen reményt a társadalmunk számára az olyan emberek jelenthetik, akik bebizonyítják, hogy nem halt még ki az emberség és a szeretet, csupán sokan agymosott, a másikat ok nélkül gyűlölni képes emberekké váltak. De remény mindig lesz, köszönhetően az ilyen embereknek, mint a 22 éves Dominik, a csókakői polgárőrség tagja.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!