Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Fog ez menni, csak elég hangosan kell ordítani

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, kellemes ébredezést! Mostanra helyreállt a világ rendje, Orbán Viktor a miniszterek elnöke, tehát nincs változás a tulajdonviszonyokban. Jó, nem most fogok ezen meglepődni, csak mondom. Azért nem árt dokumentálni az eseményeket, ide passzintom a vonatkozó adatokat:

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

 A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget – 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők.
    Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.
    Orbán Viktor – akit 1998, 2010, 2014 és 2018 után ötödször választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben. (MTI)

Mi ez a lazaság? Csak 133 igen szavazat? Ki az a két képviselő, aki ellazsálta ezt a történelmi pillanatot? És akkor Dúró Dóráékról még egy szót sem ejtettünk, pedig vannak ők is hatan. A nemzetiségi képviselőről nem beszélve. Ha mégvalaki elsumákolta volna a szavazást, nem lett volna meg a kétharmad. Jól néznénk ki. A koronázáson egyébként megjelent Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea, hogy valami szépet is lásson az, aki kedveli az öltönyös gázszerelőket. Jó, ez így nem fair, az általam ismert gázszerelők egytől egyig becsületes szakemberek, valószínűleg az öltöny is jól állna rajtuk. Mészárost nem ismerem. Megvolt a székfoglaló – mármint Orbáné, Mészáros szerintem simán leült egy seggreeső székre -, nem akárhogy rajtolt a főni:

Az újraválasztott kormányfő beszédében közölte, a következő kormány különösen számít a történelmi egyházak híveinek közösségeire, amelyek létezése önmagában is nagy érték Magyarországnak.
    Biztosítani fogjuk az evangélium hirdetéséhez szükséges feltételeket, a szabadságot és az egyházak tiszteletét – mondta.
    Hozzátette, látják az egyházi iskolák, kórházak, idősotthonok utáni növekvő igényt, ezek segítése a kormány munkájának fontos része lesz.
    Orbán Viktor beszélt arról is, hogy látja az újraéledő nemzeti összetartozás lelki és fizikai lenyomatait is szerte a Kárpát-medencében. Ez nemcsak a határon túl élő magyaroknak jó, de erősíti az egyetemes magyarságot és az anyaországot is – mondta.
    A határon túli magyarok számíthatnak ránk, lankadatlanul folytatjuk nemzetegyesítő munkánkat – jelentette ki. (MTI)

Jó. Akkor én most szeretném jelezni, hogy egy büdös fillérrel nem óhajtok hozzájárulni egyetlen egyház működéséhez sem. Ha mégis, azt csakis önkéntes alapon teszem. Azt pedig innen üzenem a fideszes vezérnek, hogy azért növekszik az igény az egyházi iskolák, kórházak és idősotthonok iránt, mert a 12 éve tartó rablógazdálkodás közepette az állami ellátórendszer egy kalap szar. Amelyik országban éveket kell várni műtétekre, rehabilitációra, ahol sok idős ember még azt sem tudja elérni, hogy legalább a várólistára felkerüljön, nemhogy bekerülne egy idősotthonba, ott kurvanagy baj van a kormánnyal. Közepesen ócska banánköztársaságokban már a picsába zavarták volna őket, nemhogy ott tapsikoljanak és ünnepeljék azt, aki felelős ezért a pusztulásért. Nem elegáns dolog átlőcsölni az egyházakra akkor sem, ha jó sok pénzt is adnak mellé a mi befizetett adónkból. Ugyanis az államnak kutya kötelessége ellátni az állami feladatokat, működtetnie kell a közoktatást és a közellátást mindenki számára elérhető és elfogadható színvonalon. Ha ezt nem képes megoldani, akkor alkalmatlan és méltatlan.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása, valamint a legális piac védelme érdekében jogszabály-módosítást készít elő a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága a dohányt nem tartalmazó hevítőrudakkal kapcsolatban.  (MTI-OS)

A lényeg az, hogy ezentúl annak is a nemzeti dohányboltban kell megvennie a cuccot, aki pitypangot, vagy szárított kamillavirágot óhajt szívni, mert túl sok pénz van az ilyesmiben, nehogy már más keressen rajta. A magyarázat úgy hangzik, hogy a fiatalkorúakat óhajtják megvédeni, akik így majd jól nem jutnak hozzá semmihez, amit szívni lehet. Legfeljebb a kormánypárt szívathatja őket, ahogy a szüleiket is. Nade. Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. Ezen mennyit gondolkodhatott valaki! A Monty Python sírva könyörögne a receptért, ők évtizedes munkával csak a Hülye Járások Minisztériumát tudták kitalálni.

Aki eddig izgult volna a tervezett NATO bővítés miatt, az kezdhet megnyugodni. Bár az orosz külügyminiszter-helyettes jól megfenyegetett mindenkit, hogy oda fognak ők csapni, ha Finnország és Svédország csatlakozni mer, előkerült Vlagyimir Putyin és azt mondta, hogy válaszolni fognak ők erre (az nem derült ki, ki kérdezte őket), de nincsen különösebb gond, mert nem jelent közvetlen fenyegetést Oroszországra nézve sem Finnország, sem Svédország. Szerintem sem jelent, inkább fordítva gondolnám, ha valakit érdekelne a véleményem.

Az Európai Uniót tegnap még nem sikerült megzsarolni, de ma újult erővel tartja a markát a magyar kormány. Ahogy az a szabadság utolsó bástyájától, a kereszténység védvárától, az európai gén hordozójától el is lehet várni. Esetleg hozzá lehetne csapni a jogos igényt, hogy a kerítést sem fizette ki az unió, pedig mi pénzbe került az, és milyen hangosan kiabáltak évekig a mindenféle magyar miniszterek, aztán mégsem. Fog ez menni, csak akarni kell. És persze szorgosan imádkozni, hogy idő közben Putyin fel ne dobja a talpát, mert az elég sok tervet felborítana hirtelen.

Jó ébredezést kívánok mindenkinek, és javaslom az esernyőt nem otthon felejteni, mert soha nem lehet tudni, mikor fog kelleni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.