Július 3,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez a nap sem volt az igazi

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 76,096 forint, még hiányzik 2,923,904 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Ez ma már egy másik ország, mint ami tegnap volt. Ma úgy kelt fel a Nap, hogy nem Áder Jánosnak hívják a köztársasági elnököt, és lássuk be, ez komoly változást jelent a mi életünkben. Hogy pontosan az életünk mely területén, azt most még nem fogja át a tudatom, de amint rájövök, szólni fogok azon nyomban. Addig is emlékezzünk meg Vlagyimir Putyinról, aki megtartotta a maga győzelmi ünnepét. Az állami ünnepségen egyetlen külföldi vendég sem jelent meg, de ezt megmagyarázta a pártmédia: nem kerek az évforduló, azért maradt távol mindenki. Légiparádé a szar idő miatt nem volt, egyébként semmi különös bejelentés nem hangzott el az előre tudható hazugságokon kívül. Ha jól számolok, Orbán Viktor kicsit füllentett a pápának, mert mintha nem ért volna véget a háború, bármi volt is az oroszok nagy terve, amiről csak ő tudott.

Az Európai Bizottság új javaslata jogokat vonna meg az állami szervektől, mert Brüsszel értelmezésében azok stratégiai perek által lehetetlenítik el az újságírók és a civil élet szereplőinek munkáját, miközben a stratégiai perek rendszerdöntő technikája a balliberális oldal által alkalmazott módszer – írta a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez.

 Vera Jourová értékekért és az átláthatóságért felelős uniós biztos április 27-én jelentette be, hogy a bizottság fellépést javasol az újságírókkal és a jogvédőkkel szembeni visszaélésszerű, a közéleti részvételt akadályozó perekkel szemben. Mint mondta, közéleti részvételt akadályozó pereket elsősorban újságírók és jogvédők ellen indítanak, hogy megakadályozzák, illetve megtorolják az érintettek közügyekben tett megnyilatkozásait. Az uniós bizottság közleménye szerint az irányelvjavaslat olyan, közéleti részvételt akadályozó perekre vonatkozik, amelyek határon átnyúló vonatkozású polgári ügyekben indulnak.
    A Századvég Alapítvány elemzésében az irányelvjavaslatról azt írta, az korlátozná a tagállamok állami szerveit abban, hogy jogos érdekeik megvédése érdekében bírósághoz forduljanak az újságírók és a civil szervezetek valótlan tartalmú állításaival szemben. Úgy vélték, a “közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek” fogalmának uniós jogba történő bevezetésével különböző, visszatartó erejű eljárási szabályokat határoznának meg az állami fellépés elfojtása érdekében.
    Az elemzés szerint a bizottság javaslata alapjogi szempontból megkérdőjelezhető, hiszen korlátozza a bírósághoz fordulás jogát.
    Megjegyezték: az Európai Bizottság tagjai nagy lépésként értékelték a javaslatot, azt méltatta Didier Reynders igazságügyi biztos és Vera Jourová is.
    A Századvég szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még a véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga sem érvényesülhet korlátlanul, a sajtónak és a civil élet szereplőinek vannak meghatározott kötelezettségei – példaként pedig a hiteles és pontos tájékoztatás követelményét említették -, amelyek megsértése esetén jogos az állami fellépés. Megjegyezték azt is, a közelmúltban “napvilágot látott kép- és hangfelvételek alapján – melyen a Soros-szervezetek prominens személyei beszélnek arról, miként hamisítják meg a valóságot – az +igazságot+ nem az állami szervek, hanem a különböző NGO-k akarják +legyőzni+”. (MTI)

Kicsit hosszú az idézet, belátom, de így is csak a fele az eredetinek. Azonban ennyiből is látszik a teljesen, denagyon független Századvég furmányos esze járása. Először is kötve hiszem, hogy bárki bárkinek akadályozná a bírósághoz való fordulás jogát. Másodszor nem árt észben tartani, hogy a pártmédia komoly fegyver a kormánypárt kezében, az összes karaktergyilkosságot végre lehet hajtani a segítségével. Sorozatban, gátlástalanul hazudnak és hamisítanak bármit, itt van például a pártmédiában Gyurcsány-fiókaként emlegetett Mártha Imre esete, de Bajnai Gordontól Hadházy Ákosig igen sokan, igen sokat mesélhetnének. És akkor még nem is ejtettünk szót arról, hogy ama bizonyos hivatkozási alap, a napvilágot látott kép- és hangfelvételek ugyancsak koholmányok, ebben az ügyben is születtek feljelentések tudomásom szerint. 

Kétharmad. Most nem a fideszes kétharmadról beszélek, hanem arról, hogy az évből még akkora időszak van hátra. Az eltelt egyharmadnyi időben sikerült a kormánynak összehozni a tervezett hiánycél (melynek tervezésekor már számolhattak az inflációval és egyéb negatív hatásokkal is) 83,6 százalékát, ami lássuk be, igazán szép teljesítmény. És akkor még az erőteljesen combosodó euro-árfolyamról nem is beszéltünk, bár reggelre erősödni kezdett a forint. Sok mindennek lehet nevezni, de stabilnak véletlenül sem.

Mától tehát Novák Katalin a köztársasági elnök, aki nemrégen még a népszaporulat fellendítésében végzett áldozatos munkájáról volt ismert. Az már igazán nem rá tartozik, hogy az egyébként is nagyon kevés meddőségi ellátás tovább szűkült, mert a magánintézményeket az állam megvásárolta (visszautasíthatatlan ajánlatot tettek), az utolsó kettőt, amelyik nem adta be a derekát, kinyírták. Így azoknak a pároknak, akiknek a lombikbébi az utolsó lehetőség, sokat romlott a már eddig is brutálisan nehéz helyzete.

Tegnap délután váratlanul Magyarországra látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A látogatást nem jelentették be, nem volt sajtótájékoztató a végén, nem ír róla a pártmédia – tehát nem hirdetnek győzelmet -, Szijjártó magyarázott valamit, hogy csak kis előrelépés történt. Nyilván a soron következő szankciós csomag volt a téma és az, hogy Magyarország nem fogadja el az eddig felajánlott engedményeket. Abból, hogy a pártmédia nem harsog a sikerekről arra következtetek, az unió most sokkal kevésbé engedékeny, mint az elmúlt 12 évben. Valószínűnek gondolom, hogy most nem csak Orbán zsarol – ha már normálisan tárgyalni aligha lehet -, kölcsönös a dolog. Feltételezem, meg fogják találni a megoldást, de hogy Orbán elveszítette minden előnyét az unióban, az már eléggé biztosan látszik. Meglátjuk.

Most azonban kellemes ébredezést kívánok mindenkinek, mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!