Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A sorok közötti űr

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt írja az újság, hogy az orosz-ukrán háborúban semmi nem az, aminek látszik. Szerintem meg minden pont az, aminek látszik. Mármint ott, a valóságban az, nem a médiában. Értem én, hogy ma már legalább két fronton zajlik a háború. Az egyik – a valóságos – fronton emberek halnak meg, bombák robbannak, családok kénytelenek menekülni a lerombolt otthonaikból, elképzelhetetlen, embertelen lett körülöttük a világ. A másik háború a virtuális világban folyik. Álhírek, propaganda, hazugságok, cáfolatok zúdulnak ránk napról napra. És van olyan, amikor a portálok a saját háborújukat vívják. Az olvasókért, a kattintásokért, a reklámbevételekért vagy azért, mert ez a parancs. Esetleg mert nincsen jobb ötletük. Elég csak arra gondolni, hogy például a járvány alatt hányszor értesülhettünk arról, hogy megvan az ellenszer, nincs meg az ellenszer, hamarosan vége a járványnak, illetve mindjárt kipusztul az emberiség. Gyakran ezek az irományok ugyanazon a portálon jelentek meg, és valahogy senkit nem zavart a dolog. Azt most nem szeretném feszegetni, hányan és mennyi ideig éltek meg Michael Schumacher balesetéből és egészségi állapotából, vagy a napokban mit műveltek egy celeb halála kapcsán. Ezekhez képest akár mókásnak is tekinthető az időjóslás bevett gyakorlata, amikor főcímet ér, hogy borzalmas, soha nem látott, apokaliptikus időjárás közeleg – például télen hó esik, nyáron eső -, mindmeghalunk.

Az orosz-ukrán háború kimeríthetetlen kattintásbányának tűnik, sokszor ellenőrizetlen – és ellenőrizhetetlen – forrásból átvett hírek durrognak végig a médián. Olyanok is, amikről első ránézésre is látszik, hogy szemenszedett baromság, a szerzője még annyi fáradságot sem vett, hogy a fordítóprogrammal magyarított cikket ne csak simán átmásolja, hanem valahogy megpróbálja legalább a magyar helyesírás szabályai szerint átírni, pláne érthetővé tenni. És távolról sem csekély olvasottságú, alig ismert kis portálokról, vagy blogokról beszélek. Az embernek az a benyomása, hogy semmi nem számít – az újságírás alapvető szabályai pláne nem számítanak -, csak kevés munkával sok anyagot sikerüljön produkálni. Ezzel az a baj, hogy vannak olvasók, akik ezeket elolvassák, elhiszik, befolyásolja a véleményüket, a világról alkotott képüket.

Többnyire (de nem kizárólag) a kormánypárthoz – nyíltan, vagy titkolni igyekezett módon – köthető portálokra jellemző az elbulvárosodásnak ez a gusztusmentes formája, és az öntudatlan, de inkább tudatos orosz propaganda gátlástalan terjesztése. Ott tartunk az internet korában, hogy a szomszéd országban igazi, valóságos, véres háború zajlik, és vannak ebben az országban olyan emberek, akik nem hiszik el, akik szerint kamu, kitaláció az egész – ahogy a covid-járvány is, természetesen -, mások pedig nem tudják, ki támadott meg kicsodát. Beszéltem olyan emberrel – pontosabban ő beszélt, én dermedten hallgattam -, aki szerint olyan, hogy ukrán nép nincs is, a szomszéd országban amerikaiak élnek, és ők rohanták le Oroszországot. Ez már az a szint, amikor az ember nem áll oda vitatkozni, nem akar senkit semmiről meggyőzni, mert nincsen kit, és nincsen miről.

Nem én fogom megváltani a világot – most sem -, tágra nyílt szemekkel csodálkozni sem fogok azon, hogy nahát, mik vannak. Mindössze azokat az embereket igyekszem valahogy megérteni, akik napról napra kiszolgálják ezt az igényt, akik kérdés nélkül írják a megrendelt anyagokat. Nem értem azokat, akik tudnak írni is, olvasni is, gondolkodni is, mégis vállalják. Azokat sem értem, akik igazából írni sem tudnak, de azért szemrebbenés nélkül csinálják, aztán büszkén és elégedetten felveszik a fizetésüket. Ez nem játék, nem magánügy. Újságírás már csak nyomokban létezik, közben brutális dolgok történnek körülöttünk és bizony velünk is. Hamarosan el fogunk jutni oda, hogy lesz itt egy országnyi ember Európa közepén, amelyik semmiből nem ért semmit. Ha valaha ebben az életben lesz normális ellenzékünk, és ha sikerül megszabadulni a nagyonjobboldali hazafiaktól, valahol az elintézendők listájának elején kell lennie a sajtó helyreállításának – vagy felépítésének, ha így haladunk -, mert bár sokan vagyunk, akik megtanultunk régen a sorok között olvasni, de az is csak akkor működik, ha valami oda van írva. A sorok közé.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.