Július 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ők ezt az életutat választották

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 171,303 forint, még hiányzik 2,828,697 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Minden élet érték.

Az elmúlt órákban két olyan ember is meghalt Magyarországon, akinek a megítélése rendkívül nagy érzelmeket váltott ki belőlünk, magyar emberekből. Nem voltak szentek – de sajnos mi sem vagyunk azok. Ítélkezés, kárörvendés és gúnyos kacajok lepték el a közösségi média felületeit, az “én már csak egy kávét kérek”, és a “végre jobb hely lett ez a világ” mondatok versenyeznek egymással, hogy legnépszerűbb kommentek lehessenek.

Más ember halálának örülni nem csak tiszteletlenség és primitív hozzáállás, hanem annak az elfelejtése is, hogy egyszer el kell számolnunk életünk tetteivel. Tragédia, ha a halál úgy éri az embert, hogy nem volt lehetősége szembenézni életének döntéseivel, ha nem használta ki a sok lehetőséget arra, hogy Isten felé forduljon. Egyszer neked is, nekem is oda kell majd állni és el kell számolni a tetteinkkel, a döntéseinkkel.

Most még nem késő Istenhez fordulnod. De holnap lehet, hogy már az lesz.

Nyugodjanak békében!

Ezek a sorok a 777 nevű keresztény blog Facebook-oldalán jelentek meg, amelyekkel egyrészt egyet lehet érteni, másrészt pedig vitatkozni is lehet velük, bár lényegében sem M. Richárd megítélésén, sem pedig Berki Krisztiánén nem nagyon érdemes vitatkozni, hiszen mindketten súlyos ügyekkel kerültek be a sajtóba, a nyilvánosságba, a közéletbe. Egyébként barátok is voltak, ezért is lehet sokaknak külön érdekes, hogy egy napon távoztak az élők sorából. Az tény, hogy minden élet érték, ezért a halál minden esetben tragikus. Ezzel véleményem szerint senki sem vitatkozik, noha mindkét férfi halálának esetében ha valaki sajnálkozását fejezi ki, az szinte minden esetben a rokonokra, hozzátartozókra értendő, hiszen az ő életük vált nehezebbé azzal, hogy ezek az emberek elhunytak. Azt is kár lenne tagadni, hogy olyan életet éltek, amely szinte garancia volt, vagy legalábbis magában hordozta a tragikus távozás lehetőségét, de ők ezt az utat választották.

De amivel nekem ebben az esetben problémám van, az Isten ismételt felemlegetése, hiszen nem Istennek, hanem a bíróságnak kellett döntést hoznia az ügyeikben. A tetteiknek és döntéseiknek következményeik voltak, de nem úgy, hogy majd most Isten előtt kell, hogy elszámoljanak, hanem úgy, hogy véget ért a földi létük. Akiknek pedig felelőséggel tartoznak és bocsánatkéréssel – amelyet ma már nem tehetnek meg –, azok a hozzátartozók, akik az ő tetteik miatt szenvedtek és szenvednek a mai napig. Az ő szemükbe kellett volna nézni és bocsánatot kérni, nem arra várni, hogy Isten egyszer csak majd ítéletet hoz az ügyükben. Ha valaki ennyire hisz a keresztényi létben és abban, hogy kifogástalan életet kell élnünk, akkor miért huny szemet olyan tettek felett, amelyek sokszor megbocsáthatatlanok?

Én, mint nem hívő ember próbálom úgy élni az életemet, hogy másoknak ne okozzak fájdalmat. Próbálok segíteni azon, aki erre rászorul és próbálok úgy létezni, hogy azzal ne tegyek keresztbe másoknak. Ez véleményem szerint egy teljesen alapvető dolog, amihez sem Istennek, sem pedig a Bibliának nincs semmi köze. Ezek egyszerű morális kérdések, amelyeket ha mindenki betartana, akkor most nem itt tartanánk. Berki és M. Richárd is olyan bűnöket követett el, amelyekkel másokat megkárosítottak, illetve felmérhetetlen fájdalmat okoztak. Ezek nem bocsánatos bűnök, pláne nem akkor, ha soha el sem fogadták azt, hogy ők követték el ezeket a hibákat. Nem arról van itt szó, hogy minden ember szent, hiszen mindannyian követünk el hibákat az életünk során, de más kérdés, hogy ezeket valóban megbánjuk-e, vagy pedig még nekünk áll feljebb.

A fenti két figura megítélése nem azért volt negatív, mert hibát követtek el az életük során, hanem azért, mert ezen hibák elkövetése után nem látszott bármiféle bűntudat sem rajtuk. Nem mérhető Berki Krisztián élete M. Richárdéhoz, hiszen utóbbi teljességgel megbocsáthatatlan tetteket követett el, amiért letöltendő börtönre ítélték, ahol végül a halálát is lelte. Örülni senki halálának nem szabad és nem méltó, de véleményem szerint nem érdemes úgy viselkedni, mintha váratlan esetekről lenne itt szó. Az életvitelük olyan volt, amelyben sajnos benne volt az, hogy egyszer annak csúnya vége lesz/lehet. Ettől függetlenül haláluk tragikus, noha nem az ő számukra, hanem családtagjaik számára. De én nem tudok egyetérteni azzal, hogy egy keresztény blog ilyen esetben lényegében azzal „fenyeget”, hogy nyissuk ki a szemünket és térjünk meg végre, hiszen még nem késő Istenhez fordulni.

A két halálesetről beszámolt a sajtó – érthető okokból, ezen pörög most a nyilvánosság –, de ne használjuk már ezt a saját céljaink eléréséhez. A vallásnak, Istennek vagy az egyháznak ehhez semmi köze sincs. Fogadjuk el a tényt, hogy ezek az emberek ma távoztak az élők sorából, és ne lepődjünk meg azon, ha megítélésük emiatt nem fog hirtelen megváltozni. Mindenki maga dönti el, hogy hogyan éli az életét. Ők ezt az utat választották.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!