Május 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ki kérte, hogy a kormány léptesse be a háborúba Magyarországot, és engedje be a nemváltó műtéteket népszerűsítő, tüllszoknyás genderfasisztákat az óvodákba?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,324,935 forint, még hiányzik 1,675,065 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Friss, üde jó reggelt és sok fényt kívánok! Én azt mondom, fogadjuk meg az örök és megismételhetetlen Örkény István tanácsát, és nézzünk bizakodva a jövőbe, hiszen egyrészt mi bajunk lehet, másrészt minden okunk megvan rá. Mint jeleztem, az igaz, hogy az elmúlt 50 év legbrutálisabb áremelkedésére számít a Világbank Putyin ukrajnai háborúja miatt, de mint megtudtuk, áldott szerencsénkre mimagyarok nemzeti kormánya (= orbánviktor) nem nézi tétlenül a dolgot, úgyhogy még két hónapig, július elsejéig biztosan akciós lesz a csirkefarhát. Az lehet, hogy a (nemcsak) vidéki kisboltok, sőtpláne családi benzinkutak tulajdonosai csoportos harakirit követnek el az ország számos pontján, de ez legyen az ő bajuk. A politikai hatalom hideg számítása szerint ez a járulékos veszteség minden idők legnagyobb választási felhatalmazásával a mellényzsebben, lazán belefér.

Lehet, hogy Moszkva elzárja a gázcsapot (szerintem nem fogja elzárni, a moszkvai agresszor kínjában keménykedik, Szijjártó meg a CNN-en nem hajlandó kiejteni se a nevét, pláne kimondani, hogy Putyin mindent megtesz azért, hogy békétlenséget, káoszt, zűrzavart idézzen elő Európában), Brüsszel elzárja a pénzcsapot, de a csirkefarhát és további hat termék ársapkája marad. Csakhát pont annyira hatékony és valóságos dolog ez is, mint a rezsicsökkentés. A számlán konkrétan olcsóbb a cucc, mintha drágább lenne, de az olcsóság árát ki kell fizetni, a veszteséget pótolni kell. Mint minden mesterséges olcsóság esetében. Az államnak, a boltosnak, a kereskedőnek, a benzinkutasnak, a banknak, attól függ éppen kiről, miről beszélünk. Tehát. Lehet, hogy 7 termék olcsóbb lesz még két hónapig, mert a kormány mások vesztesége árán akar népszerű lenni, és nincs az a nyomorúság, amit ne lovagolna meg a saját érdekében, de akinek emiatt vesztesége keletkezik, az X másik terméket drágábban kénytelen adni, hogy túléljen. Már akinek erre módja van. Akinek nincs, mert sehogy nem jön ki a lépés, az lekapcsolhatja a villanyt.

Jut eszembe erről: a 2018-as év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni – ezt mondta Szijjártó Péter, amikor 2019 januárjában stratégiai megállapodást kötött a kormány a céggel. Amely jelentős állami hiteleket és versenyképesség-növelő állami támogatásokat kapott az elmúlt években azért, hogy a kormány döngethesse a mellét, hogy magyar munkahelyeket védett meg és újak létrehozását tette lehetővé. 2022. április 27-ei hír, hogy az újjáélesztés teljes siker volt: 1600 dolgozóját, azaz dolgozóinak több mint felét bocsátja el a Tungsram év végéig, miután a cég bejelentette, megszüntetik a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását. Ezt is megvédték a nertársak. És pontosan így védenek meg mindent: amit egyszer ők megvédenek, az meg van védve.

Az említett Szijjártó tegnap is egész nap az olcsónak hazudott, valójában egyáltalán nem olcsó orosz gázt védte foggal-körömmel, és nyugtatta mimagyarokat New Yorkból, hogy ő intézkedett, egyeztetett, meggyőződött, hogy itt akkor is lesz orosz gáz, amikor máshol nem lesz. Már csak azért is, mert Magyarország úgy fizet a gázért, ahogy a moszkvai háborús agresszor elrendelte. Jó, persze, kicsit nyugtalanítja a Becsület érdemrend tulajdonosát, hogy a Gazprom nem szállít gázt Bulgáriának, holott Bulgárián keresztül érkezik a gáz Magyarországra, de ez minket nem érint, mert mi engedelmes alattvalói vagyunk Moszkvának. Miközben az Európai Bizottság elnöke, meg hát Európa legnagyobb része számára elfogadhatatlan, hogy Oroszország a gázszállítás leállításával zsarolja Európát, a magyar kormány és Szijjártó kiemelten is válogatja a szavait, hogy nehogy véletlenül csúnyát mondjon Vlagyimirovicsról, és arra büszke, hogy nekik, Moszkva csatlósainak sikerült olyan megoldást találni, amivel tovább tudják finanszírozni Putyin haverjuk háborús bűneit. Értsd: mi euróban tudjuk elutalni a gáz árát a Gazprom Banknál létesített eurószámlánkra, azt a bank átváltja rubelre, és ennek a rubelnek a továbbutalása történik majd a Gazprom Export nevű cég számára. Miközben Ursula von der Leyen arról beszél, az Európai Unió felkészült arra, hogy Oroszország a gázszállítás leállításával próbál nyomást gyakorolni, Szijjártó azt bizonygatja, hogy miután nem sikerült 12 év alatt egy centiméternyit se függetlenedni Moszkvától, ellenben egyre mélyebben másztak Putyin seggébe, miért nincs más választásunk, mint bokát csattogtatva remélni, kapaszkodni az orosz energiába.

Azt elismerem, hogy aktuálisan nem tudok elképzelni egy valóban összehangolt, működőképes uniós szintű energiastratégiát és gázbeszerzési együttműködést, de majdnem biztos vagyok abban, ha esetleg lesz ilyen, akkor Orbánék, Szijjártóék Moszkvához való viszonyát ismerve, Magyarország kurvaélet, hogy kimarad belőle. Ők (értsd: homok a brüsszeli gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt) lesznek az utolsók, akik valaha is kifarolnak az orosz seggből. Az utolsó utáni percig ők lesznek a legszorgosabb EU-t bomlasztó csatlósai a moszkvai diktátornak, látható, hogy ezen a választás eredménye semmit nem változtatott. Ugyanakkor szerintem a gázcsapok elzárása blöff Moszkva részéről, a gazdasági karanténba került Oroszországnak legalább annyira fájna az európai gázszállítások leállítása, mint amennyire pillanatnyilag nyilván Európának is. Csakhogy miközben számos, az orosz energiának szintén kiszolgáltatott európai ország komolyan dolgozik az orosz energiaimport leépítésén, az orbánizmus változatlanul a választási kampányszlogeneket pufogtatja arról, hogy az orosz gáztól függ az életünk. Ez a probléma. Már akinek probléma, mert akiknek Szijjártó izmozik, azoknak semennyire nem az.

Nem kapcsolódik ide, de azért mégis ideteszem ama szociológiai evidenciát, miszerint az iskolázottság emelkedésével csökken a Fidesz támogatottsága, vagy ha úgy jobban tetszik, az iskolázottság csökkenésével emelkedik a Fidesz támogatottsága. Ezen az evidencián nyugszik az Orbán-kormány évtizedes politikája, mindent ehhez az evidenciához igazítanak a propagandaközpontban, és tökéletesen működik. Miután kiderült, hogy Magyarország ellen vetik be először az EU új eljárását a jogállamiság és az uniós büdzsé védelmére, miután a közös pénzek magyarországi felhasználását hosszú és keserves évek óta tartó súlyos, rendszerintű hiányosságok és brutális korrupció jellemzi, Gulyás Gergely tegnap újfent bebizonyította, hogy a Fidesznek abszolút nincs semmi mondanivalója az iskolázottabb polgárainak. Tehát az alaphelyzet az, hogy az EU lassan tíz éve nem tud mit kezdeni azzal, hogy Magyarországon a demokratikus rendszert olyan szinten építi le a kormány, hogy ma már rohadtul fel sem vennének mimagyarokat az EU-ba. Hosszú évek balfaszkodásai után 2020 novemberére végre elkészül a jogállamisági mechanizmus működését meghatározó jogszabály, amitől Orbán és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki spontán idegrángást kap. Mert szerintük felháborító, hogy a korrupció, illetve a bíróságok politikai irányítása miatt egy rakás pénztől eleshetnek. Ami Orbán felháborodását illeti: Európa DNS-e úgy hőbörög, hogy nincs még egy olyan ország Európában, ahol tíz év alatt tíz év alatt 12 ember markát ütötte volna az uniós támogatások több mint ötödét.

Majd amikor 2022 áprilisában kiderül, hogy most már tényleg elindítják a mechanizmust, tényleg érkezik az első figyelmeztetés, Gulyás ártatlan, éhes óvodásfejjel kiáll és háborúról, békéről meg gyermekvédelemről pofázik, meg arról, hogy „a magyar választópolgárok április 3-án világos döntést hoztak” arról, hogy az országnak ki kell maradnia az ukrajnai háborúból, meg arról is, hogy nem a magyar embereknek és a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát, mint ahogy arról is, hogy a gyermekek védelme bármilyen szexuális propagandával szemben elsődleges fontosságúak. „A kormánynak ezek vörös vonalak. Ezekben a kérdésekben nem tud engedni”. Tehát az Európai Unió a közbeszerzések, az európai költségvetések végrehajtása, az auditok, a monitoring, az elszámolási eljárás, a transzparencia, a csalások megelőzése, a korrupció problémás területeit nevezi meg a jogállamisági mechanizmus okaként. A háború és a magyar emberek világos döntése, de még a homofób gyermekvédelmi hisztéria sem volt a kanyarban sem, amikor Orbán az EU-t zsarolta a jogállamisági eljárás miatt. Magyarázza már el az országot funkcionális analfabéták és szellemi árvízkárosultak gyülekezetének néző kormány és az ő Gulyás Gergelye, hogy a rendszerszintű korrupció miatt megindított eljárásnak mi köze van Putyin ukrajnai háborújához, pláne az érvénytelen és eredménytelen népszavazással beárazott kormányzati LMBTQ-elmebajhoz és -paranoiához. Ki követelte, hogy az Orbán-kormány léptesse be a háborúba Magyarországot és engedje be a nemváltó műtéteket népszerűsítő tüllszoknyás genderfasisztákat az óvodákba? Ki követelte és hol van ez leírva?

Senki nem mondta, senki nem követelte. Gyalázat amit ezek művelnek, gyalázat, hogy kik ezek az emberek. Pedig arról még egy szót sem szóltam, hogy Magyarország megvétózta, hogy az EU elítélje egy török üzletember/emberi jogi aktivista életfogytiglanig tartó börtönbüntetését, akit az Erdogan szultánt (a magyarok másik nagy barátja) szolgáló hatóságok a 2013-as Gezi parki tüntetések finanszírozásával vádolnak, valamint azzal, hogy a 2016-os puccs támogatásával próbálta megdönteni a török kormányt. Holott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) már 2019-ben megállapította, hogy az embert elegendő bizonyíték nélkül tartóztatták le, Törökország pedig nem hajtotta végre az EJEB kötelező erejű ítéletét. Homok, bot, tüske. Azaz szégyen és gyalázat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!