Július 3,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez a rezsim a büdös életben nem fog gesztusokat tenni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 76,096 forint, még hiányzik 2,923,904 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miután mimagyarok hét százaléka szerint nincs szükség független sajtóra, a fideszesek több mint fele szerint pedig ma egyenesen sajtószabadság van Magyarországon, nehéz eldönteni, hogy Bencsik Gábornak vagy Csányi Sándornak járna az L. Simon Nemazérttöröltem a posztotmertrámszóltak Lászlóról elnevezett lovagkereszt. Amely még nem létezik, de szerintem igény volna rá. Azokat kellene kitüntetni ezzel az érdemrenddel, akik a Fidesz negyedik kétharmados választási győzelme után – amikor már a világon semmi tétje nincs – irgalmatlanul felbátorodtak, és olyasmiket beszélnek a szájukkal, amiket a kétharmados választási győzelem előtt természetesen nem mertek volna. Hiszen az egyélőisten és pártja, a rezsim, illetve a rezsim mindenféle nyúlványainak, csatolmányainak bírálata tabutéma tizenkét éve.

Holtversenyben nálam Bencsik András testvére végzett az első helyen ebben a megvilágosodási versenyben, noha csak szimbolikus a verseny. Valószínűleg azért, mert Csányit ritkábban láttam az elmúlt 12 évben az állampárti propaganda főműsoridős adásaiban habzó szájjal moslékkoalíciózni és dicsérni a fennálló világrendet, ezért kevéssé hatott rám, hogy miután a háborús rezsicsökkentéssel kampányoló Fidesz szarrá nyerte magát április 3-án, magára vállalta és kimondta a nyilvánvalót: a rezsicsökkentés nem jó.

Bencsik Gábor ezzel szemben rendszeresen szórakoztatja a párttévé nézőit például az ötös számú hírtévés műsorában, ezért is ütős a második felvonása annak a megvilágosodásnak, aminek már az első felvonása is teljesen abszurd volt. Amikor mintegy két héttel ezelőtt a testvére által főszerkesztett Magyar Demokrata főmunkatársa, a Magyar Krónika című méltán népszerű havilap főszerkesztője, a Fideszt éltető, ellenzéket gyalázó párttévés köldöknéző fröcsögések rendszeres résztvevője kiírta a Facebook-oldalára (Orbán Gáspár pedig üstöllést belájkolta), hogy a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan.

A negyedik kétharmad után, a közpénzmédia elmúlt 12 éve után az, hogy a rezsim által lényegében a tenyerén hordozott rezsimszolga bátorkodik kinyögni, hogy hát azért itt most már tényleg el kell gondolkodni azon, hogy túltoltuk a biciklit, és jó lenne most már visszavenni, nem kicsit szórakoztató, még ha az ember leginkább kínjában szórakozik. Azzal együtt is, hogy az általa kritizált közmédiától olyan baloldali hisztériával kapcsolatos vádakat, sorosozást és kommunistázást kapott a közpénzmédiától az arcába a fiatalabb Bencsik, hogy a NER fala adta a másikat. De ennél is fontosabb sajtó- és politikatörténeti jelentőségű pillanat az a bő tíz perces interjú, amelyben a Telex erről a kérdéskörről faggatta Bencsiket két hét távlatából.

– Akit megviselt a támadás, mert nem jó érzés, hogy az embert cincálják, és kicsit meglepődött azon is, hogy személyes irányba terelődött a vita és hogy nem voltak érvek. „Azt gondoltam, eljött az ideje, hogy ezt elmondjam. Becsszóra, nem konzultáltam előtte senkivel. Talán le is beszéltek volna.”

– Aki örül, hogy a Fidesz győzött, de egy „ekkora győzelem után eljött az ideje a gesztusoknak, és nem csak a formális, de a tartalmi gesztusoknak is. Egy ország vagyunk, egy nép vagyunk, muszáj, megtalálnunk a hangot egymással.”

– Aki szerint Orbán felelősségét vitatni a közmédia milyenségét illetően nem a legjobb nézőpont, ugyanis „Orbán Viktor saját felelősségét úgy fogja fel, hogy annak az elgondolásnak érvényt szerezzen, amilyenné ő Magyarországot formálni akarja. És ennek eszközét látja – gondolom – abban, hogy a közmédia olyan, amilyen.” (wtf?)

– Aki szerint a Fideszben „konszenzus volt abban, hogy határozottan kell fellépni, mert túl nagy a tét, nem tudunk engedményeket tenni, de úgy érzem, hogy most már ebben is van változás”, hiszen „politikai felhatalmazás birtokában meg lehet tenni lépéseket ahhoz, hogy oldódjék a feszültség.”

– Aki szerint nem jó elfogultságban élni, és bár lát a kormánypárti média, illetve sajtómunkások elfogultságát illetően bizonyos ügyeket, „de nem hozom szóba, mert azt gondolom, hogy nagyobb a kár azzal, hogy meggyengítem azt a politikai oldalt, ami az ország érdekében működik.” Ezért „inkább hallgatok, mert ha nem hallgatnék, azzal gyengíteném a mi táborunkat, és célokat, amelyekkel egyetértek.”

– Aki abban bízik, hogy a közmédiában elkezdődik az „ajtók és ablakok kinyitása”.

Egyszerűen tökéletes, ahogy az összes hirtelen felbátorodott beszélő fej, aki kicsit is kibeszél a nyájból és a Rogán-kottából, az általa gerjesztett 3 napos szenzáció, botrány és perpatvar után azzal védekezik, hogy ez amúgy tényleg az én véleményem, nem egyeztettem senkivel, nem szóltak rám fentről, esküszöm, becsszó. Mindazonáltal 12 év után üdvözöljük az ifjabb Bencsik testvért a NER világában, ami ezek szerint a Hír Tv stúdiójából nem látszik (nem a lófaszt), ahol soha nem azzal vitatkoznak, amit valaki állít, nem érvelni próbálnak vele szemben, hanem a személyét tiporják bele a mangalicatrágyába. Nem az számít, hogy mit mond, hanem hogy ki az, aki mondja.

Tök jó, hogy Bencsik Gábor 12 év NER-önkény után megtapasztalta, hogy milyen ebben az országban a Fidesszel szemben hinni valami másban, állást foglalni elvek mellett, nem kussolni, amikor beszélni kéne, nem sunnyogni a félelemtől. Ilyen, bazmeg: szétverik a pofádat. Pláne, ha olyasmit mondasz, amit az ellenség szokott, akkor pont azt kapod az arcodba, amit a rendszer ellenségei szoktak. Ha Bencsik Gábor a NER vályúja közelében töltött 12 év után tényleg képes volt meglepődni azon, hogy a közpénzmédia ellene fordult, akkor semmit nem ért abból a rezsimből, amit alázatos öncenzúrával szolgál. Ha el kéne dönteni, hogy ennyire hülye, vagy ez van neki most parancsba adva, akkor valahogy az utóbbira tippelnék.

Nagyon sajnálom, de a sarokig nem mennék el egy olyan ember becsszavára, aki szerint rendben van, hogy egy újságíró azért nem kritizál, mert elkötelezetten képviselik a jobboldali politikát és nem akarják gyengíteni azt. Francot, az ilyeneket pont azért hívják propagandistának, mert semmi közük az újságírói szakmához. Nem tudom önfeledten díjazni annak a meztelen csigának a bátorságát, aki arról tart előadást, hogy miért menő gerinc nélkül élni. Képtelen vagyok a legkisebb mértékű szimpátiával közelíteni valakihez, aki végignézte, hogy az általa szolgált, védelmezett hatalom 12 év alatt darabjaira hasogatta a társadalmat, majd a negyedik teljhatalmi ciklussal a zsebében arról lamentál, hogy ki kéne békülni, mert borzasztó ez az egymásnak feszülés.

Ez a vonat elment, hagyjuk a fenébe a gesztusokat, amelyeknek a gondolata Bencsik szerint állítólag a párt vezetésében is megjelent. Szó nincs ilyesmiről. Miért is lenne? Amíg nem kényszeríti rá bármi az állampártot arra, hogy változtasson, addig miért is változtatna a bevált recepten? Tökéletesen működik, a tekintélyuralom a helyén, az illiberális autokrácia dübörög, a szekértábor szerint sajtószabadság van, a Fidesz a negyedik kétharmadnál tart, semmi okuk rá, hogy változtassanak. Különben is mi az, hogy gesztusok? Nem, nem a gesztusoknak jött el az ideje (és nem is most jött el, már négy éve is késő lett volna), hanem a demokratikus minimumok, az emberi tisztesség visszaállításának. Semmi esély nincs rá, a NER és szolgái egyébként is alkalmatlanok ezekre, a rezsim pedig konszolidálhatatlan, a beszegezett ablakok és ajtók kinyitására nulla az esély. Ahogy a közpénzszolgálati hazugsággyárban, úgy a társadalom minden szintjén. A gátlástalan elnyomás rendszerébe ez nem fér bele, úgyhogy Bencsik Gábornak javaslom, olvasson német történészeket vagy magyar politológusokat azért, hogy legközelebb ne beszéljen hülyeségeket, és ne kelljen meglepődnie azon, hogy személyeskedve belerongyolnak a saját elvtársai.

Már négy évvel ezelőtt is világos volt, most még inkább az: ez a rezsim a büdös életben nem fog gesztusokat tenni, azaz konszolidálódni. A lényegéből adódóan képtelen rá.

Egy Hans Mommsen nevű történész nyomán ezt kumulatív radikalizációnak nevezzük: ha egy kormány konkrét problémák menedzselése helyett kizárólag világmegváltó célokban gondolkodik, és nemzeti sorskérdéseket zászlóra tűzve permanens hadiállapotban ragad, miközben nem képes meglenni újabb és újabb ellenségek nélkül, akkor megszakíthatatlan forradalmi spirálba kerül. Márpedig az ismert bonmot szerint a forradalom olyan, mint a bicikli: ha nem hajtják, felborul. Ha az Orbán-rezsim megpróbálná konszolidálni a hatalomgyakorlást, azzal egyúttal fel is számolná önmagát. Ha már nem a puszta létünk a tét, előtűnnek a rendszerszintű szépséghibák, és elfogy a nagyon aktív, de a társadalom egészét tekintve kisebbségben lévő támogatói bázis lendülete. (Filippov Gábor politológus, 2018. április 7.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!