NEHAZUGGY

Olyan ez, mint egy nagy kaszinó, ahol mindig a bank nyer

Vogronics András | 2022. Április 24, Vasárnap | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Három hétnyi monoton gyászidőszak után levontam, de legalábbis megpróbáltam levonni a konzekvenciákat a mögöttünk álló választás eredményével, az ukrán háború állásával, a világ jelenlegi állapotával kapcsolatban. Egyet biztosan tudok. Azt, hogy semmi nem az, aminek látszik, és semmit nem lehet előre megjósolni. Reménykedni, bizakodni és csodát várni lehet, de erre nem lehet építeni, ezzel nem szabad magunkat áltatni, és másokat a saját magunk által felépített elméletekkel becsapni.

Elhittük, hogy a józan ész felül tud kerekedni a butaságon, az infantilis hülyeségeken, hogy az emberek nem annyira hülyék, mint amennyire napi szinten annak nézik őket a hatalmasok. Ma már teljesen világos: de. Ez egy kompetenciamérés is volt, nem csak egy választás. Mondhatjuk, hogy 3 millió ember nyíltan az orbáni politikának, a kleptrokráciának tapsol, ebben érzi jól magát. Bár sokszor valószínűleg érzi és tudja, hogy ez nincs rendben, de azzal nyugtatja magát, hogy legalább ennél rosszabb már nem lehet. Az IQ-szintje alulról sem súrolja egy felelős állampolgárét, annak ellenére, hogy manapság már mindenhol teljes lefedettség mellett internetezhet bárki, és ellenőrizhet állításokat, híreket, információkat. Ennek dacára a funkcionális analfabetizmus az aranykorát éli, az alufóliasisakos hülyeségek és összeesküvés-elméletek evidenciákká lettek, míg a tudás és az intelligencia szinte kiváltságnak tűnik. Fogyunk, és közben burjánzik a sötétség. Az ember azt gondolná, hogy ha mindenki számára elérhető és használható az a régen elképzelhetetlennek tűnő digitális tudástár, ami körbevesz minket, akkor ezzel arányosan az értelmünk és tudásunk is nőni fog. Ez mind hamis illúzió. Mindenki nyomkodja az okos telefonját, mindenki potenciális szakértő, mindenki véleményvezér, ezzel szemben helyesen írni, egy összetett mondatot megfogalmazni, és értelmet találni az elolvasott szövegben, embert próbáló feladat. A közösségi média csatatérré változott, ahol mindenki az lehet, ami szeretne lenni. A hülye okosnak, a még hülyébb még okosabbnak képzeli magát. A társadalom mentális állapota siralmas, és ahogy az életben, úgy ezen a területen sincs igény a változásra.

Kinek jó ez? Természetesen Orbánnak. Minél hülyébbekkel veszi körbe magát, annál jobban el tudja hitetni a hívekkel, hogy nem kell ide sok ész ahhoz, hogy egy tízmilliós országot elkormányozgasson valaki. Régen a munkásosztály kiváltsága volt ez, így hitették el egy gyári melóssal vagy egy kőművessel, hogy igenis pont annyit ér, mint egy ügyvéd vagy egy orvos. Ami tulajdonképpen igaz is. Ehhez képest most ott tartunk, hogy az, akinek megvan a nyolc általánosa, már-már értelmiséginek számít a maga közegében, és magasan azok felett áll, akik csak annyit tudnak az őket körülvevő világról, hogy az egy veszélyes hely, és a jobb élet csak árthat nekik. Nincs igény, nincs perspektíva. Van helyette hatósági ár, olcsónak tűnő, de szar élelmiszer, és egy olyan vezető, aki a teletabik szintjén kommunikál az ő népével.

2022-at írunk, de akár írhatnánk 1022-t is, fel sem tűnne sokaknak. A jól bevált klisék és alapvetések működnek: oszd meg és uralkodj, vallási manipuláció, egyszavas üzenetek. Annyiszor írtuk, hogy mindig van lejjebb, és ennél már nem lehet mélyebbre süllyedni a szellemi posványban. Tisztelettel jelentem: megérkeztünk, ez a gödör alja. Itt nemhogy fény, de már levegő is alig van. Ez a paradicsomi állapot Orbán számára, a küldetés teljesítve, hiszen pontosan ez volt a cél. A diktátorhajlamúaknak és a diktátoroknak mindig ez a céljuk. Az embereken való uralkodás és a belőlük való haszonszerzés. Alattvalók és kiskirályok, függőségi és kiszolgáltatottsági rendszer, a hálózatok és azok működtetői. A modern kori feudalizmus. Ha ez volt a cél, akkor sikerült. Ha ehhez kellett 12 év, akkor megadatott, és ha kell még ugyanennyi akkor az is meglesz. Igazuk lesz azoknak, akik azt mondják, amíg Orbán aktívan részt tud venni az államigazgatásban, addig erre kell számítani, és valószínűleg most az utókor számára készíti elő a terepet.

Az EU-ban bíztak, bíztunk nagyon sokan, ez is hiú ábránd volt. Magunkra maradtunk, senkire nem számíthatunk, hacsak el nem ér minket is majd a putyini különleges hadművelet, amely szerint vissza kell állítani a nagy Szovjetunió egykori határait. Háború valószínűleg nem lesz, Orbán úgy fogja átadni nagy széles vigyorral az ország feletti befolyást a kebelbarátjának, mint annak idején ezt tette Horthy Hitlerrel. Az ideológiák felülírnak mindent, és akkor lesz legalább egy casus belli arra az esetre, hogy miként távozzunk a nyugati világ oltalma alól. Nem véletlenül imádja Putyint, nem véletlenül vette át azt a propagandát és illiberális, unortodox vezetési stílust, amit emez már jóval Orbán teljhatalma előtt alkalmazott a saját népén. Működik? Igen. Itt is működik? Igen. Többen szajkózzák és hiszik el Putyin háborús dezinformációit, mint ahányan nem? Igen. Ha nagyban meg lehet csinálni, akkor kicsiben miért ne lehetne? Soha nem volt cél a felemelkedés, soha nem volt opció a függetlenedés. Az önös érdekek és a mindent felülíró függőségi viszony kialakítása volt a terv, ami megvalósult. Közöny és fásultság.

És a díszellenzék. Élén a Gyurcsány nevűvel, aki szintén nem hajlandó hátralépni hármat, és elgondolkodni azon, hogy vajon mekkora szerepe volt/van abban, hogy a negyedik kétharmadot az eddigi legnagyobb támogatással húzta be a riválisa. Riválisa vagy mankója? A Keresztapa című filmben az öreg Don Corleone azt mondja a fiának, Michaelnek miközben a család vezetésének csínját-bínját magyarázza neki, hogy az az áruló, aki a rossz hírt hozza majd. Ez jutott eszembe, amikor három hete a választás estéjén Gyurcsány és Jakab nyíltan Márki-Zay Péterre mutogatott. Ezek sem különbek a Deákné vásznánál. Kéz kezet mos, mi meg hiszünk és reménykedünk. Mit kéne csinálni, mit kéne tenni, hol lett elbaszva? Késő bánat. Olyanok vagyunk, mint a magyar válogatott, amelyik négyévente ki akar jutni a vébére. Elhisszük neki, hogy sikerülhet. Általában nem szokott sikerülni.

Majd négy év múlva újra megpróbáljuk, mint Magilla Gorilla, ne búsuljon senki. Addig meg csak lesz valahogy. Emlékszünk az azóta szentté avatott István királyunkra? Na ugye. Neki is csak a saját ellenzékét, ha jobban tetszik, a saját vérét kellett legyőznie ahhoz, hogy mindenki felett uralkodhasson. Eltelt 1000 év és csak a nevek változtak. Orbán a minap kvázi a Szentatya kezébe ajánlotta Magyarországot, és kvázi felesküdött az anyaszentegyházra. Annak idején Árpád szabad népét pusztította el István azért, hogy behódoljon az egyháznak, és stabilizálja a hatalmát. Nem az országét, hanem a sajátját. Valamit valamiért. A többi csak duma. Ja, hogy valamiért Putyin is a saját vérét öli halomra? Ez csupán spekuláció, álhír, mert az nem is úgy van. A többség tudja, érti, látja, a kisebbség megszenvedi. Olyan ez, mint egy nagy kaszinó, ahol mindig a bank nyer.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!