NEHAZUGGY

Van olyan virtuális dobogó, ahová nem akart volna felcsimpaszkodni a gumicsizmás arisztokrácia

Tamás Róbert | 2022. Április 19, Kedd | 18:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az adócsökkentés, a rezsicsökkentés, a disznóvágás, a templomjárás és a népnemzeti hátbaveregetés kormánya jól teljesít. Nem ám már megint, hanem megállás nélkül, egyfolytában. Ahol csak dobogót látnak, ott legelőször megpróbálják Magyarországra cipelni a versenyt, mert nem létezik annyi pénz, aminek az ellopását vissza lehetne fejteni, ha az már betonba, műfűbe, medencébe öntötték. Másodszor megpróbálnak felmászni a dobogó legmagasabb fokára. Ez többnyire nem szokott sikerülni, úgyhogy marad a versenyzés orbáni verziója: maguk ácsolnak valamit, amire fel tudnak mászni, a saját nyakukba akasztgatják az összes érmet, majd kihirdetik, hogy ez milyen verseny volt, és mik voltak a szabályok, de ez még utólag is változhat. Van aztán olyan virtuális dobogó, ahová nem akart volna felcsimpaszkodni a gumicsizmás arisztokrácia, egyszerűen úgy hozta az élet, hogy sikerült. Erre az a megoldás, hogy nem beszélnek róla. De sehol ám. Tévében, újságban, interneten kussolnak. Ha mégis kiderül, akkor letagadják. Ezzel le is van tudva a dolog, lehet menni sonkát főzni. Már persze annak, akinek telik ilyesmire, de akinek nem telik, az megtekintheti, hogyan kellene csinálni, ha lenne sonkája. A legjobb persze az, ha nem is tudja megtekinteni, mert sem számítógép, sem internet nincs. Nekik ott van a nemzeti összefogás helyi szervezete, már amennyi abból jut.

Nem kimondottan újdonság, de mindig érdemes rácsodálkozni: Orbánék úgy fosztják ki az ország lakóit, hogy annak az uniós tagországok legfeljebb a csodájára járhatnának, már amennyiben más kormányok is azt tűznék ki célul, hogy anyagilag, erkölcsileg és szellemileg is lepusztítják a társadalmat. Többnyire ennek az ellenkezőjére szoktak törekedni. Mármint más országokban, nem a legdemokratikusabb, legbátrabb, legkeresztényibb Magyarországon. Nálunk bőven elég azt hazudni, hogy jól, de legalábbis jobban élünk, átkötni nemzeti szalaggal és készen is van. Az Eurostat kihozta a legfrissebb statisztikai adatokat, ezt szemlézte és magyarázta el érthetően az Mfor. Igen nagyon leegyszerűsítve a dolgokat annyi a lényeg, hogy hogy egyetlen kormány sem fosztja ki ilyen mértékben és ilyen pofátlanul az országa lakóit, csakafidesz. Iszonyatosan magas a munkát terhelő elvonás – és ebben a statisztikában nincs is szó arról, hogy amennyiben figyelembe vesszük a fogyasztást terhelő adó mértékét, tehát az áfát, akkor még annál is rosszabb a helyzet, mint amit elsőre gondolnánk -, és ez gyakorlatilag bebetonozza a szegénységet. A brutálisan magas elvonásokat úgy fordítja a saját javára a kormánypárt, hogy egyrészt azt hazudják, hogy csökkentették az adókat, másrészt a beszedett adókat és járulékokat nem arra fordítják, amire kellene, hanem rengeteg sarc egy részét úgy osztják vissza, mintha az a kormány(párt) példátlan bőkezűségéről és gondoskodó törődéséről szólna.

Matematikailag demokratikusnak tűnik ugyan az egykulcsos adó, de valójában rohadtul nem az. Marhára nem mindegy, hogy a 33,5 százalékos adóteher bruttó 200 ezer forintból, vagy bruttó 2 millió forintból kerül be a nagy, közös kalapba. Ugyanis a bruttó 200 ezer nettója – ami végül a munkavállalóhoz kerül – 133 ezer forint, ebből fizeti a minimálbéres a boltban a brutálisan magas áfát is. És ameddig a bruttó 2 milliós fizetésből nem gond megvenni a kiló húst, a bruttó 200 ezerből a kenyeret is gond megvenni. A kormány pedig fogja a zsákmányt, és szétdobja egy részét a gyereket nevelők, ilyen-olyan indokkal éppen kedvezményezettek között. A többség megszívja, keveseknek jut valamennyi, de sokkal több jutna akkor, ha normális bérek lennének, nem magyaros családpolitika. Mert a normális bér akkor is megmarad, amikor a gyerek felnő, és már nem jár utána kedvezmény, de akkor is megvan, amikor még nincs gyerek, mert nem tart ott az ember az életében, hogy legyen.

Igazából éppen azok vannak reménytelen jövőre kárhoztatva, akik életben tartják a rezsimet. Ezen az sem javít semennyit, hogy sokan nem is értik, nem is akarják érteni, le is szarják, mert nekik ez így nagyon megfelel. A kormány nagyon is tudatosan tartja őket azon a szinten, így biztosítja a stabil szavazóbázist magának. Szóval az a helyzet, hogy a kevés kivételezettet leszámítva mindenkinek rossz az, ami most van. A szegénységből nincsen kitörési pont, aki szegénységbe született, az nagy valószínűséggel ott is marad. Aki nem oda született, hanem oda csúszott, az is ott marad. Aki hülye, az is úgy marad (külön pusszantom a szaporodó trollokat), összességében mindenkinek ártalmas ez a rablópolitika, a levét közösen isszuk. Ki kényszerből, ki élvezettel, az a különlegesen nemzeti a dologban, hogy vannak, akik kezet is csókolnak érte, mert úgy hiszik, ajándékot kaptak.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!