November 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Minden népnyúzó ebben reménykedik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,419,540 forint, még hiányzik 1,580,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szellemi és lelki verőfényt az eső, hó és a jég(dara) mellé, derűt és jó reggelt kívánok mindenkinek! Köszönöm mindannyiunk nevében a türelmet, aminek hála néhány napra eltávolodhattunk a tömény közéleti mocsárszagtól, a régi és új teljhatalom által megkonstruált párhuzamos valóságtól, valamivel frissebb levegőt szívhattunk, kiszellőztethettük az agyunkat, úgyhogy talán nem alaptalanul reménykedhetünk abban, hogy a javunkra vált. Nem mellesleg szörnyen ciki lett volna jobb híján mindenféle ripacskodásból élő, ismert és ismeretlen bulvárcelebek, magukat az állandó választási kampány hevébe képzelő politikus-influenszerek és egyéb csatlós influenszerek mindenféle önmérséklettől, jóérzéstől mentes ünnepi magamutogatásaival foglalkozni, és úgy tenni, mintha ennek lenne bármi értelme. Az más kérdés, hogy miként azt sajnos már megszoktuk, a világ viszont ezúttal sem lett jobb hely csak azért, mert nem néztünk oda.

Az alternatív univerzum, amelyben – Bibót nem szó szerint idézve – az álbajokra pazarolják a jó erőket és ráolvasással gyógyítják a valóságos bajokat, változatlanul a helyén van. Dacára a megannyi cukiskodó, emberarcot reklámozó, egyébként senkire nem tartozó, de azért nagy erőkkel a bármit jó étvággyal, válogatás és kritika nélkül elfogyasztó nyilvánosság kivilágított kirakatába kitolt fotónak, videónak. Húsvéti megterített asztalról, tojásról, kalácsról, sonkáról, locsolásról, unokákról, kutyáról, macskáról. Úgyhogy most ideje visszazökkenni abba a hatalom által konstruált realitásba, ami változatlanul a jövőt fenyegeti. Ha odanézünk, ha nem. A hímes tojásokat, fonott kalácsokat, nem kötözött sonkákat és más húsvéti életvezetési, gasztronómiai helyzetjelentéseket magunk mögött hagyva emlékeztessük magunkat arra, hogy ugyanott tartunk, ahol eddig. Az állampárt valós kihívásokat elfedő álvalóságában, a tények helyét betöltő irracionalitás párhuzamos univerzumában, ahol azzal áltatnak hosszú hetek óta, hogy a szomszédban zajló háborúból úgy lehet kimaradni, ha elég sokszor elismételjük, hogy mi kimaradunk belőle, és mi nem fogjuk megfizetni az árát. Mi egyedül. Mimagyarok.

A helyzet az, hogy a háború nemhogy véget ért volna, de ötvenvalahány napja dúl, mi változatlanul a lehető legrosszabb oldalán állunk, és eszelősen mantrázzuk a dezinformációs propaganda szólamait, hogy mi akkor is kimaradunk belőle. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem a magyaremberek döntöttek így, mert de. Félelemből, tájékozatlanságból, ostobaságból, tökmindegy. Tudva, de pláne nem tudva, hogy a valóság ilyetén tagadása semmi másra nem jó, mint hogy aláássa az ország képességét arra, hogy alkalmazkodjon a változásokhoz, a démonoktól való rettegés, a nem létező ellenségektől való félelem, a létező tagadása szükségszerűen negatív módon hat vissza a fizikai valóságra. A nagyon sok pusztító, irracionális, gyalázatos dolog mellett, amit a feltámadásra hivatkozva (akár létezik feltámadás, akár nem) sem lehet tagadni, az az a tény, hogy a szomszédunkban változatlanul háború dúl. Hogy nem egyszerűen lett az a háború, hanem egy embernek kinéző humanoid döntött így, amit a húsvétkor is ócska lájkokért lehajoló, demokratikusan megválasztott magyar politikusmaffiózók megfeszített erővel igyekeznek nem kimondani, vagy csak nagyon halkan, félszájjal, és csak akkor, ha már elkerülhetetlen.

A kereszténység sátoros ünnepének az a tanulsága, hogy nincs neki tanulsága. Hogy ugyanabban a mocsokban ébredtünk, ahol lefeküdtünk húsvét előtt. Hogy a kereszténység európai védőbástyái stratégiai nyugalommal, kimaradási célzattal szemlélik, ahogy az elmebeteg agresszor tűzön-vízen, emberéleteken keresztül próbálja megvalósítani azokat a rögeszméit, amelyek nevében feljogosította magát egy független ország elpusztítására. Ahogy állítólagos keresztényként keresztényeket gyilkol halomra. Ahogy szarrá kínoztat, megkötöztet, megveret, éheztet, nemi erőszakkal fenyegettet és lemészároltat keresztény civileket, majd előlépteti a mészárosokat. Tömeges hősiességért és vitézségért, kitartásért és bátorságért. Akik civilek százait ölték meg és temették tömegsírokba, vagy hagyták az utcán. A keresztény nyugati civilizáció zászlóshajói (tisztelet a kivételeknek) közben az állítólag olcsó orosz gáz és olaj árát vizslatják és győzködik magukat arról, hogy minden rendben van, ez a helyes, derék hozzáállás. Meg azon gondolkodik, hogy népirtás-e a népirtás, és szabad-e népirtásnak nevezni, hogy ez már háborús bűn, vagy még az se, vagy biztos nem az áldozatok kínozták halálra és mészárolták le saját magukat csak azért, hogy aztán ráfoghassák az agresszorra?

Kiborító ez az egész. Miközben Ferenc pápa azért könyörög, hogy ne szokjuk meg a háborút, kötelezzük el magunkat, hogy fennhangon kérjük a békét, az erkélyeken és az utcákon, miközben elsírja magát, amikor az ukrán gyermekáldozatokról számolnak be neki, a moszkvai agresszor rohadtul nem borult térdre a keresztény ünnep előtt, sőt, újabb, számára döntő, hatalmas pusztításra készül. Meg akarja szerezni a Doneck és Luhanszk régiót magába foglaló Donbasz ellenőrzését, hogy aztán visszaküldje erőit északra, hogy befejezze Ukrajna teljes megszállását, és megdöntse a kijevi kormányt. Mi pedig megszoktuk, hogy ez van. Mindent megszokunk, és pont ebben bíznak azok, akik pontosan tudják, hogy az embereket hülyíteni sokkal könnyebb és kifizetődőbb, mint meggyőzni őket arról, hogy hülyének vannak nézve, hogy kihasználják és megalázzák őket. Ez békeidőben és háborúban egyaránt érvényes. Igen, a véres öldöklést is meg lehet szokni, pláne ha nem közvetlenül velünk történik. Mindent meg lehet szokni és mindent meg is szokunk. Jön valami, ami tegnap még nem volt, elmossa a régit és megszokjuk az újat. Minden népnyúzó ebben reménykedik. És abban, hogy nincs értelme felnőttként kezelni a polgárokat, ha hülyének is lehet nézni őket.

Ettől függetlenül arról nem lehet letenni, hogy mindenki, aki nem abból él kurvajól, hogy másokat hülyének néz, ragaszkodjon a tények. A tények pedig azt mutatják sok egyéb mellett, hogy miközben a legnagyobb szájkeresztényeknek fontosabb az olcsó gáz és olaj, mint az emberi élet (vannak ilyenek máshol is, szó se róla), olyan nincs, hogy rezsicsökkentés. Vagy ha van is, rohadt sokba kerül. Okos emberek szerint már idén (és még csak április 19-e) 6-800 milliárd forint veszteség jött össze csak abból, hogy a szolgáltatóknak sokkal drágábban kell beszerezniük a földgázt és a villamos energiát, mint amennyiért a lakosság rendelkezésére kell bocsátaniuk azt. Az a rezsicsökkentés, amivel az ócska lájkokért húsvétkor is, a soha véget nem érő választási kampány idején is lehajoló kisformátumú zsarnokok választási kampányt nyernek, valójában nem létezik. Az emberarcú, gatyás békegalamb szerepében tetszelgő miniszterelnök, aki húsvétkor is lájkvadász idétlenkedésre használta a saját unokáit, aki lassan két hónapja maszatol a moszkvai agresszor bűneit illetően (igaz, ez a maszatolás újabb kétharmadot hozott neki), most majd régi-új kormányprogram gyanánt Brüsszelre fogja kenni a fenntarthatatlan rezsicsökkentése árát. Amit természetesen a magyarok fizetnek ki.

Csakhogy tévedés ne essék: ez nem azért lesz így, mert Brüsszel gonosz és nem hajlandó végrehajtani a felcsúti utasításait (a CO2-kvóta-kereskedelmi rendszer felfüggesztése, az üzemanyagok kötelező biokomponens-tartalmának szüneteltetése, illetve az áram és a gáz nagykereskedelmi árának szétválasztása), hanem mert az árak növekedésének más okai vannak. Egyrészt hiány alakult ki a piacon, másrészt az ukrán-orosz háborúnak is vannak súlyos következményei, a legfontosabb probléma viszont az, hogy gyenge a magyar forint és a magyar gazdaság. Mert 12 év nem volt elég az ország moszkvai energiafüggőségének csökkentésére (sőt, még mélyebben másztak a háborús agresszor seggébe), és mert eszük ágában nem volt értelmes hőszigetelési programokat végrehajtani moszkvai bokacsattogtatás helyett. Úgyhogy majd most jönnek a mindenféle különadók, amiket nem a magyar emberekre vetnek ki, hanem olyan egyéb gazdasági szereplőkre, akik aztán áthárítják a költségeket a fogyasztóra, aki nem más, mint a jól megvédett magyar ember. Aki tízezerszámra lájkolja az emberarcú békegalamb cukiskodó Facebook-posztjait, és örül, hogy nem lesz áremelés, megszorítás. Pedig lesz. Aztán legfeljebb majd a bankokat szidja, az Aldit szidja, Brüsszelt szidja, Gyurcsányt szidja, Márki-Zay Pétert szidja, hogy a pénzéért már nem azt és nem olyan minőségben kapja, mint tegnapelőtt. És igen, kifizeti az olcsó rezsi árát, legfeljebb nem a gáz- és áramszámlán.

Innen megyünk tovább. Ugyanonnan. A mocsárszagú alternatív univerzumból, ahol nem a tények számítanak, hanem kizárólag az, hogy mennyire lehet hülyének nézni az embereket és meddig lehet ráolvasással, propagandával, másokra mutogatással gyógyítani a valóságos bajokat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!