Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Április harmadika nem a vég kezdete volt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A választások óta eltelt időben egyre inkább felmerül sokak részéről az a kérdés, hogy miért létezünk még egyáltalán? Trollok, vagy sem, igen sokan megtaláltak már bennünket. A kérdés legtöbbször azért merülhet fel bennük, mert úgy érzik azzal, hogy negyedik alkalommal is újraválasztották Orbán Viktort bebizonyosodott, hogy a magyarok többsége elégedett vele, ezért semmi értelme annak, hogy kritikákkal illetjük Orbánt. Pedig véleményem szerint ha valamikor, hát most óriási szükség van arra, hogy fennmaradjunk és közüljük a véleményünket a hírekkel kapcsolatban. Ha ugyanis eltűnnénk, azt gondolva, hogy erre szavaztak az emberek, egyék meg amit főztek, akkor közel 2 millió embert hagynánk cserben. Lehet, hogy kisebbségben voltak a választáson, de ez még nem azt jelenti, hogy számuk elenyésző és emiatt a véleményük sem igazán számít.

Csak azért, mert 3 millióan Orbánra szavaztak, még nem szabad úgy gondolkodni, hogy az lesz ebben az országban, amit a többség akar, és kész. Még csak többségről sem igazán beszélhetünk, hiszen 8 millió szavazásra jogosult emberből, mindössze 3 millióan szavaztak a Fideszre, tehát 5 millióan – vagyis a többség – nem. Ettől függetlenül továbbra is megtarthatja a Fidesz a kétharmadot és azt az érzést keltheti az emberben, hogy az ő véleményük kell, hogy meghatározza ennek az országnak a működését. Igen ám, de a dolgok nem így működnek, hiszen még ha 3 millió ember fel is hatalmazta az Orbán-kormányt arra, hogy tovább lopják az államvagyont, azért ezzel messze nem értett mindenki egyet.

Mi fontosnak tartjuk, hogy még abban az időben is, amikor sokan bedobták a törülközőt, tovább dolgozzunk. Nem azért, mert Szalonna nélkül ne lehetne élni, hanem azért, mert egy olyan oldallal lenne kevesebb, amely – véleményem szerint – helyet ad a vitának és próbál gondolkodásra serkenteni. Nem mondtuk soha, hogy nálunk van a bölcsek köve és nem próbáljuk megváltani a világot sem, de azt a mai napig fontosnak tartjuk, hogy együtt gondolkodjunk az olvasókkal. Ha hallgatnánk a most nagy győzelmet ünneplő fideszes kommentelőkre, akkor úgy hiszem, pont a legnehezebb időszakban hagynánk magukra azokat, akiknek valamiféle reményre van szükségük ezekben a borzasztó időkben.

Orbán nem lett kevésbé romboló csak azért, mert 3 millió magyar úgy gondolta, hogy rá szavaz. Nem vált jobb emberré, a NER sem szűnt meg létezni, mint ahogy a hatóságok sem váltak végre függetlenné. A helyzet egy picit sem javult sőt, ha lehet, még romlott is, és az elkövetkező években is ez várható. Ezekről be kell számolni és ezekről véleményt kell formálni, hiszen ha úgy döntünk, hogy úgysincs semmi értelme, a szavazók döntöttek, akkor hibát követünk el. Akkor sem húztuk volna le a rolót, ha az ellenzék nyer és most, hogy a Fidesz nyert, szintén nem húzzuk le a rolót, még ha talán könnyebb is lenne, és ezt szeretnék sokan.

Mi a gondolkodni akarók lapja szeretnénk lenni, akik nem csak azért olvasnak minket, mert egyetértenek velünk, de akár azért is, mert nem értenek egyet és vitázni szeretnének. Mi erre mindig is nyitottak voltunk és soha nem állítottuk, hogy mindig nekünk van igazunk. Mi csupán a véleményünket közöljük napról-napra, amit az olvasók vagy követnek, vagy sem. Mi senkit sem kényszerítünk rá, hogy minket olvasson, esetleg adománnyal támogasson, ez minden esetben az olvasótól függ. Mi nem kormányzati pénzekből tartjuk fenn magunkat, hanem kizárólag az olvasók hozzájárulásaiból. A mi létezésünk nem függ a jelenlegi kormánytól, sem Soros Györgytől, aki sajnálatos módon nem küldött eddig egy petákot sem a működésünkre.

Ez a lap addig fog létezni, ameddig az olvasóink ezt szeretnék, egy perccel sem tovább. De akik eddig is kiálltak mellettünk, azok reményeink szerint a jövőben is ezt fogják tenni, hiszen egy hanggal kevesebb lenne, ha mi megszűnnénk. A választások óta viszont már eltelt annyi idő, hogy látni lehetne, ha támogatóink feladták volna ezt a lehetetlennek tűnő küzdelmet, és inkább teljesen elzárkóznának a politikától. Amit látni lehet, az az, hogy a látogatóink ugyanúgy olvasnak bennünket, cikkeinket pedig megosztják ismerőseikkel annak ellenére is, hogy pontosan tudják, Orbán újabb felhatalmazást kapott az elkövetkezendő négy évre. A történetnek viszont nem lett vége április harmadikával, ezért korai öröm volt az a fideszesek részéről, hogy elhitték, most végre minden ellenvélemény meg fog szűnni. Mi addig maradunk és megírunk minden disznóságot, ameddig erre olvasóink felhatalmaznak minket. Addig, és nem tovább.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.