November 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A civilek mindent megtesznek a változásért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,419,540 forint, még hiányzik 1,580,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A jelentkezési folyamat lezárult. Összesen 27.700 jelentkezőnk van, ebből van 20.000 beosztásunk. A beosztott szavazatszámlálók delegálása folyamatosan zajlik.

Ezt a 444 megkeresésésre Ruskal-Klemm Csilla, a szavazatszámlálókat koordináló 20k22 szóvivője mondta. Ez lényegében azt jelenti, hogy szinte minden szavazókörben lesz papíron ellenzéki, de inkább független szavazatszámláló is, ami korábban még a Fidesznek sem sikerült. Óriási siker ez, hiszen a legutóbbi választások óta tudjuk, hogy a szavazókörökben a választást befolyásoló tevékenység történhet. Lehet, hogy bírósági ügy egyik korábbi esetből sem lett, de ehhez azért az is kellett, hogy ma már ne legyenek független hatóságok, miközben egyre csökken azoknak a bíróknak a száma is, akik nem a Fidesz irányelvei szerint dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy egy nyomozás megindítására Polt Péter legfőbb ügyésznek kellene rábólintania, de mivel ő Orbán egyik kitartottja, ezért erre nyilván nem kerülhetett sor.

A fenti hír miatt újra él bennem a remény a változásra, arra, hogy egyszer újra egy élhető ország lesz Magyarország. Pedig visszautazásomkor nagyon nem ezt éreztem, a harag volt bennem, hiszen ahányszor hazautazok mindig azzal vagyok kénytelen szembesülni, hogy a helyzet nemhogy javult volna odahaza, hanem tovább romlott. Elképesztő morális mélységbe jutottunk el, a társadalom pedig gyűlölettől fűtötté vált. Alig láttam pozitív változásokat, pedig tényleg kerestem. Azt láttam, hogy a társadalom egy jó része egyszerűen elfogadta a kialakult helyzetet és alkalmazkodott ahhoz. Beállt ő is a másokat gyűlölők sorába, mivel annyi ideig vette őt körül az állandó gyűlölködés, hogy szinte természetessé vált számára.

Viszont ha a választáson sikerülne eltakarítani ezt a mostani rendszert, akkor talán még lenne esély arra, hogy ezt a társadalmi katasztrófát visszafordítsuk. Tudom, vannak olyanok, akik sajnos már menthetetlenek, de egyáltalán nem igaz ez a teljes társadalomra. Bizonyíték erre, hogy volt 27 ezer olyan ember, aki nem fél a hatalomtól, nem fél attól, hogy milyen következményekkel járhat az, hogy lényegében nyíltan vállalja azt, ő nem kormánypárti, ő a változásért dolgozik. Ezekre az emberekre óriási szüksége van most az országnak, hiszen ha ezek a delegáltak nem álltak volna készen a munkára, akkor lényegében el is könyvelhettük volna a Fidesz győzelmét, hiszen ha csak pár százalékon múlik majd a győzelem, akkor pár ezer szavazat elcsalásával könnyen meg lehet fordítani a dolgokat. Ez viszont 2022. április 3-án már egészen biztosan nem fog megtörténni, ami óriási fricska a kormánypártnak.

Persze ettől még övék a teljes propagandamédia, ők vannak minden köztéri felületen és aki esetleg kiplakátolta volna saját jelöltjével a kerületet, az is azzal kénytelen szembesülni, hogy közpénzből fizetett önkormányzati munkások letépkedik a választási anyagait. Minden, de tényleg minden az ellenzéki győzelem ellen dolgozik, de még ennek ellenére is előfordulhat az, hogy Orbán szembesülni fog azzal, hogy még egy nem tiszta választáson is verhető egy diktátor. Sok felmérés készült az elmúlt hetekben, hónapokban, de olyannyira eltérőek az eredmények, hogy nem látom értelmét annak, hogy ezt elemezgessük. A kormánypárti intézetek sima Fidesz győzelmet prognosztizálnak, míg függetlenebb elemző intézetek szoros csatát várnak. Lehet ez is és az is, sőt még az is, hogy mindenkit meglepve elsöprő győzelmet arat az egyesült ellenzék.

Ez csak április 3-án este fog kiderülni, de az már most is egészen biztosan elmondható, hogy a civilek mindent megtesznek, ami csak elképzelhető. A változást akaró állampolgárokon nem fog múlni az, hogy ki nyeri majd meg a választásokat. Az elmúlt években minden segítséget megadtak ahhoz, hogy az elképesztő propagandagépezettel szemben is legyen esély a kormányváltásra. De végső soron akkor is azon fog múlni a választás kimenetele, hogy megjön-e az emberek esze, hogy képesek-e a propaganda helyett azzal foglalkozni, hogy mi a valóság. Ehhez az kellene, hogy feleszméljenek végre és felfogják azt, hogy unokáik, gyermekeik nem hazudnak nekik akkor, amikor azt mondják, hogy alig marad valódi lehetőség ebben az országban és annak elhagyásán gondolkoznak. De ezek a választók már csak az alapján is leszűrhetnék, hogy mi a valóság, hogy körülnéznek a helyi kórházakban vagy iskolákban, amelyeknek állapota borzasztóan fontos mutatója annak, hogy egy ország hogyan működik. Ha a kórházakban nem képesek megfelelően ellátni a betegeket, és az iskolákban nem képesek a legmagasabb színvonalon oktatni a jövő nemzedékét, akkor bizony az ország sem működhet megfelelően.

Ott a valóság és vele szemben a propaganda. Mindenki döntse el saját maga, hogy minek hisz inkább. Egy biztos: a változáshoz most minden adott, kérdés, hogy akarunk-e élni ezzel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!