Aki terhes anyákat, gyermekeket gyilkol, aki vöröskeresztes menekült oszlopot bombáz, aki egy atomerőművet lelövet, azt nem lehet másnak nevezni, mint háborús bűnösnek

– ezt Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje mondta az ATV Híradójának , akit akkor kérdeztek, amikor az ukrán nagykövetnek átadta azt a mentőautót, amit az ellenzék által meghirdetett gyűjtésből vásároltak meg és szereltek fel. Eltekintve attól, hogy persze ebből is ki lehet hozni (és ha ki lehet hozni, akkor a hetente milliárdokból rikácsoló fideszes megafonok ki is fogják hozni) azt, hogy Márki-Zay és a baloldal (helyesen: ellenzék) háborút akar és sértegeti a magyarembereket háborús agresszort meg hülyeségeket beszél, fogja be a pofáját, mert ilyenkor stratégiai nyugalomra van szükség és kizárólag bölcs, tapasztalt, sokat látott emberekre, önjelölt messiásokra szabad bízni az ország sorsát. Mert csak. Mert Kövér László: is megmondta, hogy minden józan megfontolás amellett szól, hogy a Fidesznek hatalomban kell maradnia. Annak a Fidesznek, amelyik ebben a háborús helyzetben is a padlás kisöprésével van elfoglalva (lásd: ITT vagy ITT) közpénzek tíz- és százmilliárdjait szórja szét saját magának és csatolmányainak, és szarnak bele magasról, hogy mi lesz április 4-étől.

DE. Legalább egy ilyen típusú világos állításnak már rég el kellett volna hangoznia a közpénzszolgálati médiában. Ahova reggeltől estig hazajárnak azok, akiktől elvárható lenne, hogy egyértelmű helyzetekben világosan fogalmazzanak. 25 napja nem hangzott el még csak hasonló sem. Mindenki, úgy értem MINDENKI békét és biztonságot akar, az viszont rohadtul nyugtalanító, hogy az Európai Unió egyik tagországában, amelynek kormánya 12 éve hangosan és gátlások nélkül mocskolja, szidja a nyugati szövetségeseit és uszítja a híveit Brüsszel ellen, amelyik mindeközben látványosan Moszkvához dörgölőzve Moszkva birodalmi törekvéseit segíti, akkor sem hajlandó az egyetlen morálisan elfogadható álláspontra helyezkedni és világosan beszélni, amikor Moszkva lerohan egy szuverén, szomszédos országot és atomháborúval fenyegeti a világot. Nem egyszerűen csak jóindulattal viseltetnek az agresszor iránt, nem egyszerűen csak kerülgetik, hogy a szájukra vegyék a nevét, de közben a saját nevükre vett közmédiából és az állampárti médiaorgánumokból ugyanolyan akadálytalanul ömlik az orosz dezinformáció, mintha nem egy agresszor állna szemben az áldozatával, mintha kérdés lenne, hogy ki az agresszor és ki az áldozat. Konkrétan úgy kommunikálnak, mintha nem Moszkva és a moszkvai diktátor, hanem a magyarországi ellenzék és Márki-Zay Péter akarná ezt a mocskos háborút.

Döbbenetesnek tartom, hogy egy ilyen világos helyzetben némelyek úgy gondolják, hogy hagyni kéne a faszba a világos beszédet, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének egyenesen kussolnia kéne, mert most a magyaremberek békét akarnak, nem kéne putyinozni, meg az orosz agresszió közvetett és közvetlen veszélyeiről beszélni, mert az sehova nem vezet. Tényleg annak kell magyarázkodnia, aki az egyetlen morálisan elfogadható álláspontra helyezkedik ebben a súlyos ügyben, aki nem azt sugdossa az emberek fülébe, amit éppen hallani akarnak, hanem azt, ami van? Nem elvárható a moszkvai agresszor spontán módon gatyás békegalambnak öltözött felcsúti stratégiai szövetségesétől, hogy bár kurvára semmi más nem számít neki, mint behúzni egy újabb négy éves kormányzati ciklust, életében először államférfiként viselkedjen egy ilyen súlyos helyzetben? Ahelyett, hogy a bőrét, az életét, az összeharácsolt vagyonát mentené, miközben a béke apostolát játssza, akinek ráadásul bizonyíthatóan semmi ráhatása nincs arra, hogy az elborult diktátor haverja mikor vet véget az öldöklésnek.

Szerintem az rohadtul nyugtalanító, hogy miközben a felcsúti ember állítólag legszorosabb szövetségese, a lengyel kormányfő az orosz kereskedelem teljes tilalmát kéri az EU-tól, mimagyarok stratégiai nyugalomba esett védőszentje, Belgrádban Putyin utolsó vérbeli csatlósával parolázik, és azon elmélkedik, hogy soha rosszabbkor nem jöhetett volna ez a háború. Azt most hagyjuk, hogy Lengyelország egykori miniszterelnök-helyettese mi mindent írt a minap Ukrajna titkos felosztásáról Orbán terve című esszéjében (amelyben levezeti, hogy egy Putyinnal kötött titkos megállapodás alapján a lengyelek Lvivbe, a magyarok Kárpátaljára vonultak volna be, ám az ukrán ellenállás láttán Varsóban ejtették az ötletet), mert ez annyira ütős, hogy elhamarkodott következtetések levonása helyett további emésztésre szorul. Az viszont magyarázatra szorul, hogy már a V4-es relációban is látványosan mellékvágányra került magyar miniszterelnök a nyugati szövetségi rendszerrel való szövetség szorosabbra fűzése helyett miért a Putyin-csatlós Szerbiában kampányol? Jó, tudom, a vajdasági magyarok levélszavazatai kelleni fognak a Fidesznek április 3-án, az más kérdés, hogy minden jel arra mutat, hogy természetesen a választási csalás hosszú és sötét árnyéka borul az egész történetre.

De ahhoz mennyire kell elvetemült, érzéketlen útonállónak lenni, hogy miközben a legújabb hírek szerint a moszkvai agresszor már nem elégszik meg a vérengzéssel, de ukránok ezreit deportáltatja Oroszországba, a magyar miniszterelnök kiejtse a száján: „ez a háború a legrosszabbkor JÖTT NEKÜNK”, mert komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még. Ahhoz nem férhet semmi kétség, hogy van bőven még mit lerombolni, ellopni, betonba önteni, ahogy Kövér nertárs fogalmazott: „van vesztenivalónk, és van mit megvédenünk”. De hogy ez tényleg az a megnyilvánulás, amire az embernek semmilyen emberi reakció nem jut már eszébe. Iványi Gábornak tökéletesen igaza van abban, hogy nincsenek rá szavak, mennyire arcátlan ez az alak, bár az arcátlanságot eufemisztikus megfogalmazásnak érzem ahhoz képest, hogy egészséges lelkületű embernek soha nem saját maga jut eszébe mások szenvedéseiről. NEKÜNK, magyar és szerb putyinistáknak a legrosszabbkor jött a háború. JÖTT? Amellett, hogy a közvetlenül érintettekre, az áldozatokra, a földönfutókká vált milliókra nézve mennyire méltatlan és vállalhatatlan kijelentés ez, olyan szempontból is szégyenletes, hogy ráadásul egy öblös nagy hazugság. Nem, bazmeg, a háború nem „JÖTT”, hanem a beszélővel személyesen is kiváló kapcsolatot ápoló Vlagyimir Putyin robbantotta ki, amikor tankokkal bevonult Ukrajna ellen. Nem felmentés, hogy azért azt legalább hozzátette, hogy egy háború soha nem jöhet jókor, mint ahogy egy, a gyerekét mentő, az életéért futó menekültnek sem túl szerencsés azt mondani, hogy örülök, hogy látom.

Ha valakinek itt magyarázkodnia kellene, ha valakinek önkritikát kellene gyakorolnia, beismernie a hibáit és bocsánatot kérnie, az Kövér László és az ő kollégiumi lábszagtársa. Aki Moszkva-ellenes erkölcsi zászlóshajóból lett Európa ellen uszító putyinista agitátor, most pedig a béke olajágával a csőrében hazudja, hogy a szövetségese által kirobbantott háborútól (és a háborúpárti baloldaltól?!) kizárólag ő képes megvédeni mimagyarokat. Képmutató szarháziság azt hirdetni, hogy a magyarokra – a kárpátaljai és a magyarországi magyarokra – az Ukrajnába szállított fegyverek, az ukrajnai civil lakosság védekezését segítő fegyverek jelentik a veszélyt, nem pedig a moszkvai Terminátor, akinek semmi nem szent. Miközben Ukrajna ma Európát is védi a Kreml háborús bűnöket már bizonyítottan elkövető népirtójától.

Szánalmas mosakodás azzal jönni, amit Kövér elővezetett tegnap Egerben, hogy tudniillik minden kormányzásnál lehet jobbat elképzelni, és a jelenlegi kabinet sem gondolja, hogy hibátlan lett volna akár csak az elmúlt négy évben, azt pedig főleg nem, hogy befejezettnek tekintheti a munkát, mert minden rendben és a helyén van. Csak a legsúlyosabb kérdést említem. 12 év nem volt elég arra, hogy egy tisztességes, versenyképes oktatási rendszernek legalább az alapjait lefektessék. Nemhogy az alapjait nem fektették le, de olyan mélypontra züllesztették az oktatás ügyét, a pedagógusok megbecsülésének ügyét, hogy az évtizedekre beárazta az ország jövőjét. Nemhogy jobb feltételeket nem sikerült teremteni, de a jövő generáció léte is veszélybe került. Nemhogy jobb feltételeket nem sikerült teremteni az oktatásban, de tárgyalni sem voltak hajlandóak a nertársak, inkább odabasztak a sztrájkjognak, most meg a háborúra hivatkoznak, miután hosszú évek óta átnéznek a diákokon, tanárokon, szülőkön. Ma már szerintem kijelenthetjük, hogy a tanárok semmibe vétele nem a véletlen műve volt, nem mintha valaha is úgy igazán megbecsült tagjai lettek volna a társadalomnak, de 2010 után a kiművelt, tanult emberfők ellehetetlenítése, az ország versenyképességét szavatoló oktatás leépítése kvázi kormányprogrammá vált. Tény, hogy az oktatás nem most omlott össze, de mostanra megkapta a kegyelemdöfést. Ez nem apró hiba, nem jószándékú, befejezetlen igyekezet, hanem bűn. Olyan súlyos bűn, amire tényleg nincsenek szavak.