Július 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Fidesz már régen nem egy politikai párt, hanem egy értékválasztás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 171,303 forint, még hiányzik 2,828,697 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Éppen nemrégiben beszélgettem egy külföldön élő barátommal, aki azt mondta, hogy milyen szomorú az, hogy az alapján ítélünk meg valakit, hogy melyik politikai párt szavazója. Itt arra gondolt, hogy ma már oda jutott a gyűlölet Magyarországon, hogy vannak a fideszes, nemzeti, polgári, hazaszerető szavazók és mindenki más, akik célja a haza elárulása és a magyar kultúra felszámolása. Bizony ma már itt tartunk, ez még csak nem is egy vicc, bárcsak az lenne. Én is szomorúnak találom, hogy ma már itt tartunk, de a Fidesz jóval több, mint egy politikai párt, az bizony egy ideológia megtestesítője, egy értékválasztás. Mert miről is van itt szó? A Fidesz egy maffiarendszer neve, a NER nevű szervezet behálózta az egész országot, lerabolta az ország jövőjét és felosztotta az egyes területeket. Aki a Fideszre szavaz – teljesen mindegy, milyen elgondolásból – az ehhez asszisztál.

Pont ezért mondható el, hogy itt már messze nem arról van szó, hogy valakit csupán azért ítélünk el, mert más politikai pártra szavaz, vagy más elgondolással rendelkezik, hanem azért, mert ugyan tisztában van azzal, hogy a Fidesz mit is testesít meg, ennek ellenére is nyíltan támogatja azt. Mondom, hogy ezt ostobaságból, vagy gerinctelenségből, esetleg félelemből teszi, az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hiszen vagy így, vagy úgy, de ahhoz járul hozzá, hogy ez a rendszer továbbra is működőképes legyen és kifossza az országot. Én egyszerűen képtelen vagyok vita nélkül hagyni azt, ha valaki megrögzött Fidesz szavazó és még egyszer elmondom, nem azért, mert más párt szavazója, hanem azért, mert a Fidesz már régen nem csak egy párt.

Azt is meg lehet említeni, hogy a Fidesz volt az, amely szándékosan árkot ásott a felek között, ezzel lényegében háborút indítva a felek között. A holnapi békemenet – ami minden, csak nem békemenet – sem több egy ócska provokációnál, ahova – ha nem lenne épp háború a szomszédban, akkor – harcosokat hívnának, olyan embereket, akik elkötelezettek a kormánypárt mellett és minden erejükkel azon vannak, hogy támogassák őket. A békemenetek szerepe nem más, mint hogy megmutassák, mennyire jelentősek országos szinten és kvázi megfélemlítsék az ellenzéki szavazókat. Az utóbbi időkben viszont egyre csak fogyott a békemenetesek száma, ezért már buszokkal kellett őket vidékről, vagy épp külföldről odaszállítani. A békemenet ereje évek óta csökken, noha most Orbán erőt meríthet a háborúból.

Viszont már csupán hetek vannak hátra a parlamenti választásokig, amely sorsdöntő lesz az ország szempontjából. Már most is bőven túl késő sokak számára, de a mostani felnövekvő generáció szempontjából még fontos lehet az, hogy egy olyan kormány kerül az ország élére, amely elsődlegesnek tartja az oktatást és ezzel jövőt biztosít a fiatalok számára, vagy inkább azzal törődik, hogy buta, aluliskolázott fiatalok hagyják el az iskolapadot, ezzel parancskövető szolgákat biztosítva a rendszernek. Aki ezzel esetleg nem ért egyet, az majd szépen elhagyja az országot, mint ahogy ezt megtették százezrek az elmúlt években és sajnos meg fogják tenni a közeljövőben is.

Erről is dönt a mostani választás, amely egyszer s mindenkorra leszámolhat a maffiarendszerrel. Elhozhatja a NER bukását és tudatosíthatja végre az emberekben, hogy újáépíthető ez az ország, ha megvan hozzá a megfelelő politikai akarat. Orbán célja viszont soha sem az volt, hogy meghonosítsa a valódi demokráciát az országban és egy fejlett európai országgá tegye Magyarországot, az ő célja az ellenfelek egymásnak ugrasztása volt, a gyűlölet folyamatos szítása, valamint emellett – ennek árnyékában – az ország vagyonának szétlopása. Pont ezért írtam le már a legelején, hogy itt messze nem arról van szó, hogy valaki azért nem lenne képes a másikkal a párbeszédre, mert egy másik párt szavazója, hanem arról, hogy a Fidesz nem egy politikai párt.

Bár arról lehetne beszélni, hogy milyen kicsinyes problémák vannak a pártok között és kinek milyen pitiáner ügyei kerültek elő, de most arról van szó, hogy sikerül-e eltakarítani egy maffiakormányt az ország éléről, vagy továbbra is egy olyan országban leszünk kénytelenek élni, ahol a demokrácia továbbra is csupán álom marad. Mert ha az ellenzék kerülne hatalomra, akkor nyilván lennének viták, félreértések és egyéb, sok magyar számára érthetetlen esemény is, de egy koalíciós kormány így működik. Akkor beszélhetünk demokráciáról, ha viták vannak, amelyek végén a leginkább optimális álláspont győz. Amennyiben ez nem történik meg, úgy egypárti diktatúráról van szó, ahol egyetlen párt – jelen esetben egyetlen ember – dönt minden kérdésben. Noha valóban nincsenek vitás kérdések és nem beszélhetünk bürokratikus eszközökről, de jelen esetben ez pont a demokrácia hiányát jelenti. Vitákra van szükség.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!