Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Van, aki imádkozik, Rogán Antal hazafut

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Tegnap óta – igen nagy meglepetésre, sok-sok izgalom után – a bátrak bátran megválasztották Novák Katalint, így mostantól ő lesz Áder János. A PestiSrácok valamelyik háromnevű költője még az aktus előtt megénekelte azt, ami számára fontos ebből az egészből:

Novák Katalin dolga a nemzeti egység megjelenítése lesz, a baloldalnak a sajátja egységét sem sikerül bemutatnia

Ez a címe a remek írásnak, amit most nem szándékozom idézni, sem propagálni, mert egyetlen olyan mondat nincs benne, amit nem olvashattunk volna már ezerszer. Egyedül a cím érdekes, pontosabban nem is érdekes, inkább sokatmondó. Freud könyököl ki már megint a propaganda szája sarkából. Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy kudarcra van ítélve az a kísérlet, amikor valaki az egy darab nyelvével egyszerre akar nyalni és átkozni. Ilyen röhögséges lesz a végeredmény. A mocsármédia és a kormánypárt egységes szóhasználatában a baloldali azonos a nem kormánypártival, esetleg az ellenzékivel. Ez – legalábbis a szavazni akarók körében – nagyjából az ország lakosságának a felét jelenti. Tehát vagy az van, hogy Novák Katalin köztársasági elnökként az idő felében a kormánypárti szavazókat, a másik felében az ellenzéki szavazókat fogja képviselni, vagy az van, hogy az ellenzéki szavazók ott vannak leszarva, ahol vannak, ők nem tartoznak a nemzethez.

Németh Szilárd, aki igazán méltó helyen található a fideszes hierarchiában, nem csak a rezsit tudja legyőzni fél kézzel, de a háborút is simán lebirkózza:

Nagy és felelősségteljes munka vár ránk. Háború idején kiemelten fontos Magyarország belső békéjének és a magyarok biztonságának megvédése. Ezt ma nyilatkozatba is foglaljuk. (Németh Szilárd/Facebook)

Ha nyilatkozatba is foglalják, akkor én teljesen meg vagyok nyugodva. Baj már nem lehet, a nyilatkozatról lepattan a lövedék és a benzintankba tömködve az autó akár ezer kilométert is képes megtenni vele. Sőt, egy ilyen nyilatkozatért három hónapra elegendő élelmiszert adnak a boltban. Pedagógusoknak, közmunkásoknak, rokkantsági ellátásból élni próbálóknak, kisnyugdíjasoknak, szociális dolgozóknak, egészségügyi szakdolgozóknak kétszer annyit.

Az Orbán-kormány mindenben képes meglátni a lehetőséget, akár még a háborúban is. Most ugyanis a háborúra hivatkozva igyekeznek megzsarolni a pedagógusokat, hogy ne sztrájkoljanak már, a választókat pedig arra biztatják, hogy szavazzanak a Fideszre, ugyanezen okból. Én már csak azért is rájuk fogok szavazni (francokat, azt szavaznék rájuk), mert attól még, hogy éjjel tartott kormányinfót Gulyás Gergely, pláne Hernádi Zsolttal kézenfogva, és hiába bizonygatják, hogy ne rohanjak tankolni én, pánikoló idióta kisember, mert van üzemanyag fosásig, attól én még tegnap ott szívtam a benzinkúton. Pedig esküszöm, nem a mohóság motivált, hanem mennem kellett valahonnan valahová, és túlságosan nehéz ahhoz az autó, hogy toljam. Tehát szükségem volt üzemanyagra, és valamiért semennyire nem vígasztalt a tudat, hogy van belőle elég valahol máshol, és még az sem nyugtatott meg, hogy a kormány tök nyugodt. Sőt, még csak nem is ragaszkodtam a jóárasított benzinhez, inkább siettem volna, de nem jött össze. Erre megtudom éjszakának idején, hogy megint én vagyok a hülye, mert nejlonzacskóba tankolok. Vagy ha én nem, akkor valaki más. Mert Hernádi Zsoltnál volt fénykép, ami ezt bizonyítja. Ja, nálam is lehetne ilyen fénykép, évek óta kering a neten. Nem itt és nem most történt, de teljesen megfelel bizonyítéknak a magyarok – gondolom, főként a nem kormánypárti magyarok – hülyeségének bizonyítására.

Ha már népnyugtatás, Putyin is remekül teljesít ebben a műfajban. Most éppen ott tart ő az agyával, hogy amelyik külföldi cég kivonul most Oroszországból – Apple, Ikea és hasonló, szinte ismeretlen cégekről van szó -, azokat majd ők államosítják (feltételezem, az ott lévő üzlethelyiségeket, egyéb ingatlanokat és ingóságokat, berendezéseket, gépeket, mert mást nem nagyon tudnak), és üzemeltetik maguk, nem kell nekik ehhez külföld. Hát ha valami, ez biztosan életképes ötlet. Még akkor is, ha kitalálnak rá valami törvényt, mert ez a terv.

A Telex újságírója valami agyafúrt módon bejutott a Parlamentbe és igyekezett megkérdezni a Novák Katalin trónra emelése ügyében befelé csámpázó politikusokat arról, hogy most mit gondolnak Putyinról. Orbán Viktor csak megvetően végignézett az újságírón, és egy szóra sem méltatta, volt, aki szerint soha szó sem volt oroszbarát politikáról, a másik a parlamenti imacsoport vezetője, tehát ő imádkozik. Továbbá Gyurcsány Ferenc tehet mindenről. Nekem személy szerint Rogán Antal hazafutása a kedvenc részem a videóból.

Azt hiszem, a hosszú hétvége és a békemenet előtt elég lesz ennyi napindítónak. Jó ébredezést mindenkinek, mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.