NEHAZUGGY

Nem szeretnék sem egy újkori szovjet birodalom, sem pedig Kína hátsó udvarában élni

Swan Edgar | 2022. Március 5, Szombat | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt, pihenéssel dúsan megrakott szombatot kívánok mindenkinek! Nehéz, sőt, lehetetlen elvonatkoztatni a közvetlen szomszédságunkban zajló borzalomtól, de attól a készülő borzalomtól is, ami határainkon belül van most is – bár szerencsére nem folyik vér, ilyen értelemben nem hasonlítható ahhoz, ami Ukrajnában történik. Egy háborúhoz semmi nem hasonlítható, még egy másik háború sem -, és aminek elébe nézünk akkor, ha nem figyelünk. És bizony nem csak arra kell figyelni, amit a nagy bűvész csinál, arra is, amit mond.

Pozíciócsere zajlik a világ élén. A dolgok mai állása szerint nemsokára Kína lesz a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalma. Amerika visszaszorulóban van, miközben Kína egyre erősebb lesz. A tízmilliós Magyarországnak ügyesen kell manővereznie egy ilyen időszakban. A Nyugattal szövetségben vagyunk, de a fölemelkedő új nagyhatalommal is előnyös viszonyt szeretnénk kialakítani. Ez bonyolult, a művészet határát súroló feladat a politikacsinálók számára.

Azt már tudjuk, milyen a világ, amikor angolszász dominancia van. De még nem tudjuk, milyen lesz a világ, ha kínai dominancia lesz. Egy biztos: az angolszászok igényt tartanak arra, hogy a világ az ő álláspontjukat erkölcsileg helyesnek ismerje el. Számukra nem elég elfogadni az erő realitását, nekik az is kell, hogy elfogadd azt, amit ők helyesnek tartanak. A kínaiaknak nincs ilyen igényük. Ez mindenképpen nagy változás lesz a következő évtizedekben. (Mandiner)

Ezt nem tavaly és nem öt éve mondta Orbán Viktor, hanem tegnaplőtt, csütörtökön. Egy héttel azt követően, hogy Putyin, akivel neki nagyon jó a személyes kapcsolata, akivel a kölcsönös tisztelet talaján állva csencselnek 12 éve, akinek igen sűrűn köszöngeti a rezsicsökkentés csodáját – amit meg is lehet érteni, hiszen olyan hazugság ez, ami hatalomban tartja a rezsimet -, lerohanta Ukrajnát. És ebben a helyzetben mindegy az is, hogy Ukrajna sem volt a virágzó demokrácia földje, hogy ezernyi baj volt ott is. Az összes utódállam megküzdött, pontosabban a többsége még most is küzd a démonaival, nincs olyan, hogy hosszú diktatúra után úgy ébred egy ország, hogy az már demokrácia. Ettől függetlenül Ukrajna független ország, Putyin pedig vadállat módjára rátámadt. Most, ezekben a percekben is emberek halnak meg azért, mert egy ország diktátora túlságosan sokáig volt hatalmon ahhoz, hogy meg tudja őrizni a józan eszét.

Ha valaki nyitott szemmel jár, akkor már régóta tudja, hogy Orbán Putyint majmolja, rengeteg technikát átvett, nagyon szeretett volna ő is olyan totális hatalmat kiépíteni, amilyen Putyinnak van. Ez soha nem volt reálisan elérhető terv, ez más ország, mások az emberek, de főként uniós tagországként van bizonyos kötöttsége a magyar miniszterelnöknek, ami az orosznak nincs.

Úgy gondolom, Orbánnak mindig a hatalom volt a legfontosabb, lényegében az egyetlen valódi cél az életében. Ami a diktatúrákból integrálható volt ebben az országban, azt megtalálhatjuk. De sajnos soha nem lesz ennek a kicsi, ráadásul uniós országnak a vezetője világpolitikai tényező, de még teljhatalmú diktátor sem, a szónak a legótvarabb értelmében. Pedig nagyon szeretne az lenni, ám csak annyi mozgástere van, amennyit ki tud magának pedálozni. Ahhoz kevés az ész és a tehetség, hogy jól működő, fejlődő, gazdag országgá tegye a birodalmát, csak a lenyúlás, a kifosztás megy profi módon, jogászokkal körülbástyázva. Ahhoz, hogy ez a rendszer fenntartható legyen, támogatókra van szüksége. Próbálkozott már Erdogannál is, de valamiért az a kapcsolat meglazult, nem működött megfelelően. Putyinnal működött, majd egyszer meg fogjuk tudni, milyen árat fizetünk érte. Ám most Putyin is kiesett, bármi fog történni, ha holnap leteszi a fegyvert és bocsánatot kér, akkor sem lesz többé szalonképes sehol a világon. A hatalma már csak a saját birodalmában érvényes, az is lehet, hogy ott sem sokáig.

Orbán tehát itt maradt egy gyengén tejelő országgal és egy feldühödött Európai Unióval. Keresnie kell egy másik gazdatestet. Ahogy azt sem rejtette véka alá, hogy Putyinnal üzletel – nem, egyáltalán nem az olcsónak mondott, de senki által nem ismert áron vásárolt gázra gondolok -, most azt sem titkolja, hogy Kínának kínálja fel a szolgálatait. Én nem tudom, milyen mélységbe lehet még letaposni ezt az országot. Azt sem tudom, hogy valóban van-e elég ostoba szektás ahhoz, hogy ezt a tervét is megvalósítsa a sufnijogász. Ha van, ha ezt is megteheti, akkor ez az ország nem csupán nem alkalmas arra, hogy valaha is demokráciaként működjön, de nem is méltó rá. Akkor jó nekünk a fasza kis diktatúra itt, a világ peremén, háttal Európának. Mert ez fog történni, senkinek ne legyenek kétségei. Ha engedjük tovább uralkodni a mi kis minidiktátorunkat, legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy Putyint végleg legyűri a nemzetközi összefogás, mert ha ő is igény tart az országunkra és Kína is, nekünk nem lesz hová futni. Ha jól tudom, annyira nem nagy a marbellai rezidencia, hogy elférjünk ott még kilencmillióan.

Megy a parasztvakítás ezerrel. Mi a béke pártján állunk. Ki nem? Ki az a hülye barom, aki nem? Putyinon kívül persze. Alighanem az ukránok is békét akarnak, nem azt, hogy a fejükre bombázzák a saját otthonukat. Nincs béke, és ez nem akarat, hanem ténykérdés. Háború van, azt kell megállítani. Nem majd, hanem most. Orbán sunnyog, sündörög, kurvára nem érdekli semmi, csak az, hogy ő nyertesként jöjjön ki ebből a szörnyűségből. A baj csak az, hogy a nagy helyezkedésben eltapossa az országot, olyan erkölcsi mélységekbe rántja le, ahol még nem jártunk soha. Mindeközben azt hazudni, hogy ő a megmentő, az ellenzék pedig háborút akar, annyira mindennek a legalja, hogy arra már szavakat sem találok.

Én nem akarok senki engedelmes jobbágya lenni, és nem szeretnék sem egy újkori szovjet birodalom, sem pedig Kína hátsó udvarában élni. Az kétségtelen tény – és Orbán nagy fájdalma -, hogy az Európai Uniónak vannak szabályai, melyeket be kell tartaniuk a tagországoknak. De az EU-hoz önként csatlakozott az ország, mindannyian szavazhattunk, akartuk és ma is akarjuk a tagságot. Kikérem magamnak, hogy ezt egy erkölcsi romhalmaz megpróbálja felülírni azért, mert neki az áll az érdekében. Soha nem volt és soha nem lehet egyetlen, a realitásoktól már régen elszakadt, a hatalmát nyüszítve menteni akaró despota és az országon piócaként csüngő csürhéjének a döntése Magyarország jövője.

Kellemes ébredezést mindenkinek! Hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!