Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez a te sarad, ez a te bizonyítványod

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jelentem, helyreállt a kapcsolat. Tegnap egy másik szállodába költöztünk át, és itt már a CNN is nézhető. Hurrá. Egész éjjel olvastam, és pótoltam a hiányzó információkat. Nem ez a legfontosabb, de mindenképpen hab a tortán, hogy én is Sberbankos ügyfél vagyok, és emiatt azért van okom aggódni, hogy mi lesz. Szóval ez a kikapcsolódás kezd inkább egy rémálomhoz hasonlítani, főleg úgy, hogy a szomszéd reggel 6:30-kor oroszul üvöltözik a mellettünk lévő erkélyen. Egészen felemelő.

De visszatérve a háborús pszichózishoz. Még a számomra hitelesnek tűnő szakértők szavaiból sem sok mindent lehet kiolvasni, de amit biztosan, az az, hogy senki nem tudja, mi lesz következő lépés. Közhely, hogy egy akció reakciót von maga után, egy szankció szintén. Ennek megfelelően a kezdeményező nyomást akar gyakorolni az ellenfélre, az meg – hogy ne tűnjön gyengének – általában keményebben válaszol. Egyáltalán nem akarok itt nagyzolni, meg okoskodni, főleg nem olyan témában, amit mások hosszú évekig tanulmányoznak, tanulnak. És itt nem Nógrádi Gyuri bácsi okoskodásaira gondolok, hanem arra, hogy a hírportálokat, hozzászólásokat olvasva borzalmas dezinformáció és pánikkeltés folyik éppen a világhálón. (Nógrádival szemben aki szerintem viszonylag reálisan és szakmai szemmel jól látja a dolgokat, az például Tarjányi Péter, de ez csupán az én véleményem.) Ugyanez a bajom volt a Covid-19 járvány kitörése kapcsán is. Hogy szinte mindenki rátelepedett a témára, és kompetensnek érezte magát abban, ami szintén egy olyan terület, amelyhez laikus fejjel hozzápofázni, igen nagy botorság. Meg is lett az eredménye.

Megint elkanyarodtam. Amiről néhány kikívánkozó gondolatot megosztani szeretnék, az természetesen a mi utcai harcosunkat és libernyákokat gyalázó félistenünket érinti, aki ezekben a háborús időkben úgy szédeleg a globális térben, mint egy Föld körüli pályára állított műhold. Azt sem tudja, hogyan hárítson, és hogy tolja le magáról megint azt a felelősséget, amit például a Covid-járvány idején sem akart elismerni. Akkor is tetszelgett a nagyon okosakat mondó, mindent mindenkinél jobban tudó, mindenkinél okosabb és bölcsebb nemzetmentő szerepében, aki akár egy hétvége alatt beoltatja az országot. Aztán mi lett belőle? Aki nyomta a mindenkit meggyógyítunk, senkit nem hagyunk az út szélén típusú torz dumákat. És ő volt az is, aki a Trump nevű haverja választási győzelme mellett is ordítva tette le a garast, és büszke volt rá, hogy nincs B terve, ha netán mégse. Aztán mi lett belőle? Majdnem bejött. Legalább annyira, mint a szélsőjobb előrenyomulása az Európai Unión belül. Semennyire.

Kiderült, hogy csak egy „sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete.” Nyilván politikai értelemben használom ezt az idézetet, bár vannak arról is elképzeléseim, hogy mennyire lenne bátor egy olyan helyzetben, amibe most Ukrajna miniszterelnökét taszította a velünk élő történelem.  Aki fegyvert kért, és nem fuvart hazája megvédésére. Na ez az igazi hazafiasság és megsüvegelendő viselkedés. Egy államférfi így viselkedik, ha megtámadják, zsarolják, provokálják és rakétákkal, fegyverekkel fordulnak a népe ellen. Nem testőrökkel menekül és függöny mögé bújik az első kritikus szó hallatán.

Igaz, Orbán? Nekünk közben mi jutott? A 12 éve tartó árulásod, hazánk teljes kiszolgáltatása egy elvetemült gyilkosnak. Igen, gyilkos, még ha nem is ő saját kezűleg hajtja végre a gyilkosságokat. Az viszont nem kétséges, hogy ő adja ki a parancsot. Aki eddig az útjában állt, azt egész egyszerűen likvidálta, megölette, jó esetben csak börtönbe vetette és kínozta. Az ukrán miniszterelnökre már egy hónapja egy 40 fős elitosztagot küldött, hogy öljék meg őt, a családját, az egész kormányát. Köpedelem és vérforraló. Ezt nem lehet kimagyarázni! Ne mutogass másokra, hogy te már megint ott sem voltál, és az ellenzék így, Márki-Zay Péter úgy. Ez a te sarad. A te bizonyítványod. A te nagy kebelbarátod és illiberális példaképed. Szépen összehozta ezt a konfliktust, és annyira nem vagy hülye, hogy ne lásd, valami már biztosan dereng: nagyon elbasztad ezt a helyezkedést.

Pedig hogy ugatta mindenki, hogy ne! Mert ezzel a vállalhatatlan figurával nem lehet üzletelni, ezzel nem lehet megállapodni és legfőképpen megbízni nem lehet benne. Mert amit mond, arról már akkor lehet tudni, hogy hazugság, amikor kinyitja a száját. Ez mondjuk rád, a nagy szabadságharcos nemzetvédőre pont ugyanúgy érvényes: úgy hazudsz, mintha könyvből olvasnád. Rád is érvényes: neked semmi sem szent, csak a lopás és hazudozás, a másik fél alázása és tönkretétele, a hamis kártyával való játszadozás és aljaskodás. Tényleg olyan vagy, mint Putyin, bár te még a fegyverekig nem fajultál. Egyívású gonoszok vagytok, és ha ennek egyszer vége lesz, akkor jó eséllyel neked is véged lesz. Érzed te ezt, látszik is rajtad, be vagy szarva, mert megint eltaktikáztad magad, és a nyakadba borult a nemzetközi megvetés fekáliás hordója. Vállalhatatlan lettél, a Brüsszelt állandóan gáncsoló, kritizáló és kihasználó diktátorocska, akinek ez még imponált is, mert azt hitte, ha Putyin hátsójából handabandázik, akkor ő érinthetetlen marad. Szóval, igen, úgy gondolom, ha bármilyen halványan is, de kezd derengeni, hogy ez a végjáték, és Putyin bukása téged is a mélybe fog rántani. Így is már csak hajszálon lógunk a szakadék felett, ha meglesz a kegyelemlövés, akkor ennyi volt. Nem lesz aki bevédje a seggedet, és nem lesz ki mögé bújni. Lehet, hogy fájdalmas lesz, és nagy ára lesz ennek a szabadságnak, de inkább fizessük meg most, mint később kamatostul. 

Úgy érzem, Orbán ezzel a mostani helyzettel nem kalkulált, és bár nem úgy tűnik, de most nagyon meggyengült. Nem a hívei körében, hanem a bizonytalanokat illetően. Most kell ütni, most kell kiütni. Aztán ha ez a taktika sem válik be, akkor muszáj lesz beletörődni, hogy ez az ország menthetetlen. Pont olyan, mint az, ahol most vagyok. De itt legalább süt a nap. Bár abba belegondolni is rossz, hogy egy köpésre itt van Guantanamo. Ez csak még jobban tetézi a letargikus állapotomat. 

Havanna, 2022.02.28.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.