NEHAZUGGY

Miközben a gyűlölettel táplált ország a legszebb arcát mutatja

Dezinformációktól mentes jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem mintha jobb hely lenne a világ, mint tegnap reggel volt. Nem mintha egyébként olyan nagyon vidám lehetne a vasárnap, ha mondjuk a szomszédos országban nem bombák robbannának, nem fegyverek ropognának, ha az Európai Unió határán, egy európai ország fővárosában nem véres utcai harcok dúlnának, miközben metróaluljárókban jönnek a világra újszülöttek. Így viszont ez nemcsak egy közönséges vasárnap, hanem az orosz-ukrán háború negyedik napja, és lehet, hogy átmenetileg kifogyott a benzin az orosz tankokból, de azért nyomulnak előre, ahogy a Kremlben azt elképzelte a magából kivetkőzött despota. Pár nap alatt a legszánalmasabb közhely lett, de semmi túlzás nincs abban, hogy csütörtök hajnalban, Oroszország Ukrajna ellen indított inváziójával párhuzamosan a Szovjetunió szétesését követő világrend véget ért.

Ha úgy tetszik, a történelem visszatért a huszadik, sőt, foltokban a tizenkilencedik századba, amikor a nagyhatalmi érdekek mellett a nyers erő, a fegyverek és tankok osztották fel a világot. Nem tudom, hogy a Szovjetunió visszaállításának, a határok önkényes átrajzolásának idején mennyire ízléses egy Nagy-Magyarország térkép előtt drámai pofát vágva pózolni a kárpátaljai magyaroknak szánt adományokkal, de azt már a világjárvány is bebizonyította, hogy mindenkiből mást hoz ki egy súlyosan válságos helyzet. Egy, a választást mindenáron, mindenki más letaposásával választást nyerni akaró, Vlagyimir Putyint több mint egy évtizede példaképnek tekintő párt alelnökéből ezt. Nyilván nem Németh Szilárd az egyedüli, aki kifordult magából. Ott vannak a háború ellen tiltakozó polgárait éppen tömegével őrizetbe vevő orosz diktátor szélsőségesen elborult európai haverjai is, akik eddig egymás tyúkszemére taposva védték Moszkvát, és akik most egymás tyúkszemére taposva, egymást oldalba vágva igyekeznek elítélni az agressziót. Marine Le Pentől Matteo Salvinin keresztül Európa önjelölt DNS-éig hosszú a sor, de például Ilham Aliyev azeri diktátort sem hozta könnyű helyzetbe Putyin. Sőt. már Donald Trump is hajlandó volt legalább azt kimondani, hogy felháborító és gyalázatos az orosz invázió. Igaz, a súlyos és szégyentelen orosz propagandában és dezinformációban utazó, közvetlen orbánista irányítás alatt álló, évi 130 milliárd forintból fenntartott magyar közmédiához hasonlóan a közvetlen kapcsolatot a gyalázat és Vlagyimir között ő sem találta meg.

Tudom, hogy ezek azok a pillanatok, amikor sokan a szívükhöz kapnak, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy a kákán csomót keressünk, hogy kritizáljuk azokat, akik csütörtök hajnal óta állítólag mindig is azon dolgoztak, hogy Magyarországon béke legyen, akiknek az ország és a mimagyaremberek biztonsága az első. Szerintem ne legyünk álszentek. Miközben az ország lakói, akiket hetedik éve a legtoxikusabb idegengyűlölettől fröcsögő propagandával táplál az ő kormányuk, tényleg a legszebb arcukat mutatják, a jelenkori politikatörténet egyik legnagyobb szélkakasa és udvartartása most is a leggátlástalanabb, legcinikusabb arcát mutatva igyekszik a saját javára fordítani a szomszédban zajló tragédiát. Miközben egyszerű kisemberek, civilek, civil szervezetek, önkormányzatok (köztük az állampárt hivatalos közleményeiben közönségesen csak balfékként emlegetett Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat), önszerveződő csoportok éjjel-nappal segítenek az Ukrajnából menekülőkön, és ez a gyűlölettel táplált, infantilizált, reggeltől estig hergelt ország a legemberibb arcát mutatja a háború elől menekülőknek, a hirtelen galamblelkű békenagyköveteknek öltözött nertársak gátlástalanul próbálják a legnagyobb politikai profitot kihozni a nyomorúságból. Mintha az elmúlt 12 év, mintha a 2015-ös menekültválság óta eltelt közel 7 év meg sem történt volna. Ne legyünk álszentek, hiszen a Moszkvába hazajáró, moszkovita díjakkal kitüntetett magyar államvezetés sem jött zavarba attól, hogy a saját maguknak tulajdonított úgynevezett (külpolitikai) magyar modell – amelyről még pár hete is nagy pofával hencegtek – látványosan, ordítva megbukott.

Ugye, van egy magyar modell az Oroszországhoz fűződő kapcsolat tekintetében, ami teljesen eltér a legtöbb európai uniós és NATO-tagállam politikájától. A magyar modell azt mondja, hogy uniós tagok vagyunk, meg NATO-tagok vagyunk, de lehetséges emellett kifejezetten jó és sikeres együttműködést kialakítani az oroszokkal. (Orbán Viktor)

Február elején még úgy volt, hogy a magyar modellnél nincs jobb, ha Európa biztonságáról van szó, három héttel később meg már úgy van, hogy kikérik maguknak: ők minden Oroszország ellen irányuló szankciót mindig is támogattak. Ez bizony súlyos magyarázatra szorul, és nem látom, hogy az elvtársak tülekednének, hogy megmagyarázzák. Pedig meg kell magyarázni a Hősök terétől Paks 2-ig, az orosz kémbankig, a letelepedési kötvénnyel megkínált orosz bűnözőkig terjedő zsíros, korrupt üzleteket és ezt az egész beteg szerelmi történetet. Mert ma már világosan látszik, hogy a kérges tenyerű hajóskapitány, a tapasztalt stratéga, a látnok, akihez hasonló száz évben egy születik, vagy egy se, benézte az elmúlt tizenkét évet. Néhány óra leforgása alatt teljesen összeomlott a Fidesz képzelt világa, és 200 kilométer/órás sebességgel szembejött a valóság. Ez a förtelmes háború bebizonyította, hogy az elmúlt 12 évben nem Brüsszelt, hanem Moszkvát kellett volna megállítani. Nem Moszkva érdekeit kellett volna képviselni Brüsszelben, nem Brüsszelt kellett volna elárulni Moszkvában, hanem a magyar érdekeket kellett volna tisztességesen, becsületesen, Brüsszellel egységben képviselni. Akkor ma nem kellene Szijjártó Péternek naponta ötször áldozati pózba rándulva földhöz vágnia magát és bizonygatnia, hogy mi minden Oroszország elleni szankciót támogattunk, mi mindig is azt akartuk, amit mindenki más akart, mi most is azon vagyunk, hogy Budapesten kibékítsük a feleket.

Nyilvánvaló, hogy Orbán számára nincs az a háborús nyomorúság, amit ne lehetne választási kampánycélokra használni és az orosz háborús propagandát szégyentelenül terjesztő közmédiában vágóképek formájában megjeleníteni. Nincs az a védhetetlen helyzet, nincs az a magyarázatra szoruló, bocsánatkérésre igényt tartó mellényúlás, amibe tökös államférfiként beleállna. Ehelyett mostantól minden másképp volt. Nyilvánvalóan erről szólt a tegnapra időzített határszemle, a szokásos vezénylő tábornokosdi. A helyzet világos: az egy évtizede mindenkiellenes csatakiáltásokkal idomított népnek meg kell üzenni, hogy a kemény utcai harcos most is ura a helyzetnek, megvédi az ő szeretett népét. Ha éppen nem gumicsizmában masíroz a gáton, akkor az autópályán bóklászik és utasokat vesz fel havazással sújtott télvíz idején, ha meg nem lepusztult kórházakat és túlhajszolt kórházi dolgozókat látogat világjárvány idején, akkor határszemlét tart migráns-, illetve háborús menekülthullám idején. Világos: ha nem ő lenne hatalomban, pláne ha nem ő marad élete végéig kormányon, akkor mind meghalnánk. Az, hogy közben tisztességes, naprakész, őszinte tájékoztatást nyújtson a kormány a populációnak, hogy a menekültekkel kapcsolatos állami segítségnyújtás megszervezését bizonyító erejű tartalmakat megosszon (az, hogy segélyvonalat indítunk és az orosz dezinformációt terjesztő közmédia adománygyűjtést indít, az nem kormányzati intézkedés), hogy egy pillanatra levesse a háborús hadvezér idióta maskaráját, és csak egyszerűen jóérzésű emberként viselkedjen, ha már ilyen csúnyán zátonyra futott, az nem igazán megy.

Tegnap naivan azt gondoltam, hogy ha már elfutni sem tudott a fake news média mikrofonja elől, akkor nem igazán lehet a helyzet magaslatán, de belátom, rossz irányból néztem a dolgot. Ha nem tudott elfutni, akkor nem is akart, hadd lássa az egységsugarúnak nézett hívek hada, hogy míg a baloldal most is csak a veszélyt hozza Magyarországra (Szijjártónak még New Yorkból is volt ideje megüzenni a magával hurcolt közmédia révén) és háborúba akarja taszajtani az országot – a gombaszakértővel az élen, aki már 3 éves óvodásként is buta volt -, ő most is kémleli a határt, ergo neki kell hálásnak lenni  a megvédésért. Ezen az ízléstelen színjátékon túl, amit Szijjártó két napja végtelenítve előadott műsora egészít ki, miszerint majd ő fogja tárgyalóasztalhoz ültetni a háborús feleket Budapesten (nem fogja), az igazán mellbevágó az, amikor a pávatáncos szélkakas, saját legfőbb politikáját egy huszárvágással megsemmisítve beleröfögi a kamerába, hogy a szabály az, hogy minden menekültet segíteni kell. Miután teljesen leépítették a menekültügyi infrastruktúrát, miután embereket aláztak meg, éheztettek a határon, mert ide ne jöjjön senki, miután választási kampányokat építettek arra, hogy a háború elől menekülők valójában betolakodók, akik el akarják venni a munkánkat, a kultúránkat, mostantól úgy van (ahogy egyébként 2015-ben is lennie kellett volna, amikor emberség helyett két nap alatt kitapétázták az országot gyűlölettel), hogy MINDEN menekültet segíteni kell. Évekig kaptuk az arcunkba a migránsozást, azzal uszították ezt az országot, hogy ha színes a bőre, akkor az nem menekült, az bűnös és rossz, most meg pár száz kilométeres közelségből láthatja az ország, milyen az, amikor az embereknek, köztük a saját honfitársainak menekülnie kell egy teljesen értelmetlen háború miatt.

A valóság 200 kilométer/órás sebességgel jön szembe az állampárttal, miközben az ország mégis a jobbik arcát mutatja. Nem azért, mert hét éve mossák az agyát, hanem annak ellenére.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább