Július 6,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 224,405 forint, még hiányzik 2,775,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

János esztergomi érsek mondta ezt a két- vagy inkább sokértelműséget még a XIII. században. Attól függően, hova helyezünk vesszőket a mondatba, változik a mondanivaló is.

Remélem, sokan túljutottak már az első sokkon, amit az orosz-ukrán háború váltott ki szerte a világon. Számos médiaorgánummal ellentétben én nem válságnak nevezem, hanem konkrét háborúnak. Mert az.

Nekem nem sikerült túljutnom a döbbenet bénító állapotán. Azóta sem. A napi események folyamatos figyelése mellett az is hozzájárult ehhez, hogy voltam akkora barom, és az elmúlt napokban megnéztem Putyin számos nyilatkozatát.

Pszichiátriai eset, nincs kétségem efelől, bár természetesen óvatosan mondom, mert nem vagyok szakember. De talán nem is kell annak lenni ahhoz, hogy az ember észrevegye a remegő kezeket, az ide-oda cikázó tekintetet, a dühtől kivörösödő arcot. Ha mindez nem elég, a mondanivaló semmi kétséget nem hagy afelől, hogy egy elborult elme irányítja a világ egyik felét és a mostani háborút. Vagy elgurult a gyógyszere abban a nagy palotában, ahol vegetál, vagy a szedáláson kívül már nem is létezik orvosság arra, amiben szenved. Az utóbbira tippelek.

„Nem tervezzük Ukrajna megszállását, nem akarjuk magunkat ráerőltetni senkire” – mondta csütörtök hajnalban, amikor megfenyegette azokat „akik esetleg kísértésbe esnek, hogy beavatkozzanak” Ukrajna nevében. „Aki megpróbál velünk ütközni, és még inkább megpróbál veszélyt jelenteni országunkra, népünkre, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyeneket még soha nem tapasztaltak a történelmükben”. De, tapasztaltunk: Hirosimának és Nagaszakinak hívták. Biológiai és egyéb tömegpusztító fegyvereket is érthetünk ez alatt. Lényegében bármit, amit egy beteg, megalomán agy kitalálhatott és kifejleszthetett az elmúlt évtizedekben.

A kérdés az – ami örökké ott van a történések mögött -, hogy mire jó neki a harmadik világháború küszöbére sodorni a világot? Ő túl fogja élni a bunkerében, és majd uralkodik a romok fölött? (Eszembe jut erről a magyar miniszterelnök, aki tönkrevágta az országát, és uralkodik a külföldön őrzött vagyonkája fölött. Ha netán maradt még lenyúlnivaló a padlóra küldött Magyarországon, a családtagjai majd összegereblyézik a reszlit.)

Ukrajna kell Putyinnak? Szerintem igen is, nem is. Fontos az is, hogy ott erőt demonstráljon, letörje az önállóságukat, bábkormányt ültessen Kijevbe, amely úgy működik, ahogy Putyin akarja. Mégis azt gondolom, a legfontosabb célja az, amin egyébként évek óta nagyon látványosan dolgozik: gyengíteni Európát, annak katonai és gazdasági rendszerét, és legelsősorban az, hogy saját nagyságát tudatosítsa mindenkiben: „A mi népünkön nem lehet gúnyolódni. Aki megteszi, súlyos árat fog fizetni ezért.”

Szó szerint elfog a rettenet, amikor az orosz állami tévécsatornát nézem. A demagógia, a „mi csak védelmi akciókat hajtunk végre az orosz nép érdekében” tömény folyama, az ukrán nép degradálása és pocskondiázása mellett egy szó sem esik például arról, hogy az elmúlt napokban 53 oroszországi városban voltak tüntetések az ukrán háború ellen. Ahogy természetesen arról sem, hogy mára már hozzávetőlegesen 4 ezer orosz „másképpen gondolkodót” börtönöztek be az utcai tünetesek résztvevői közül. A tömény hazugság és félretájékoztatás percei után kénytelen vagyok BBC-t nézni. Az ott felvázolt helyzet ott sem tűnik egyáltalán rózsásnak, de legalább objektívnek tűnik a helyzetértékelés.

János érsekre visszatérve: én bizony „félnetek jó lesz” állapotban vagyok. Amiatt félek, ami egy kiszámíthatatlan diktátorból kiszabadulhat. A minap még tárgyalásokat javasolt az ukránokkal Minszkben, szombat hajnalban pedig kórházat bombázott Kijev határában. Lakóépületeket lőnek az oroszok, személygépkocsikba hajtanak bele orosz katonai járművek, Csernobil az oroszoké. Pár pohár vodka után ki tudja, mit kezd az ottani „lehetőségekkel” ez a felelőtlen, elborult agyú, és az alighanem létező és komoly betegsége miatt a végsőkig veszélyes ember.

Mindenki oda teszi a vesszőket a főcímben, ahova akarja. Ez vonatkozik a magyar kormányra is. Ha már sikerült ennyire rossz oldalra állni – megint, mint szinte mindig a magyar történelemben -, és a mostani helyzetben is órákig lapítani és a bankszámlákat nézegetni, hogy NATO vagy Putyin, legalább az az elégtétel megvan néhányunk számára, hogy már nem lehet letagadni: a Fidesz külpolitikája teljesen elhibázott volt, rossz irányba terelte Magyarország nemzetközi kapcsolatait és megítélését. A baj csak az, hogy ha a magyar kormány most nem jó helyre teszi a vesszőt, Magyarországot vagy eltörlik a Föld színéről (ami bármikor opció egyébként), vagy mondjuk hozzácsapják az oroszok által megszállt Ukrajnához.

Sok sikert kívánok mindenkinek a vesszők helyes elhelyezéséhez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!