Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Túl nagy fába vágta Orbán a fejszéjét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán úgy hihette, hogy Iványi Gábort el kell intéznie. Nem véletlen, hogy a hatalom ráküldte a NAV-ot az Orbán által gyűlölet egyesületre, amelynek az állam több milliárd forinttal tartozik. Ezt egy bírósági ítélet is kimondta, mégsem teljesítik ezt. A gond csak az, hogy Iványi ezt nem hagyta annyiban és megpróbált bejutni az egyébként az ő vezetése alatt álló egyesülethez, hogy megnézze, miként folyik a NAV nyomozása. Ezt viszont nem egyedül tette meg, ragaszkodott ahhoz, hogy újságírók is jelen legyenek, ami érthető is, mivel a hatalom eszközeként használják a NAV-ot, amely elviekben egy független hatóság kellene, hogy legyen. Ilyenek viszont ma Magyarországon már nem igazán vannak, amit egyébként az is bizonyított, amit az internetre felkerült videók alapján láthattunk.

Történt ugyanis, hogy olyat láttam, amilyet talán évek óta nem. Többen megpróbáltak bejutni a tüntetők közül – köztük parlamenti képviselőkkel és Iványi Gáborral – amire az egyik NAV-os olyannyira kiakadt, hogy nem volt képes türtőztetni magát és sapkáját, valamint maszkját levéve egyszerűen elkezdett ordítani a tüntetőkkel. Elmondta, hogy négy gyermek édesapja és felfoghatatlan, hogy őt ilyen helyzetbe hozzák. Már nem a hatalom, amely odaküldte, hogy politikai céllal kicsinálják Iványt, hanem a tüntetők, akik azt szeretnék, ha nem indulhatna koncepciós per egy olyan ember egyesületével szemben, aki évtizedek óta azért dolgozik, hogy minden bajbajutotton megpróbáljon segíteni.

A már említett NAV-os egyszerűen fogta magát és elsétált a helyszínről, ami ugyan nem azt mutatja, hogy rájött arra, hogy a hatalom bábjaként funkcionál, de azt igen, hogy legalább neki is elege lett a kialakult helyzetből. Ilyet én még nem nagyon láttam korábban, ezért talán némi reményre ad okot a viselkedése. Az viszont már kevésbé, hogy láthatólag fiatalok tömege van jelen a NAV képviseletében, tehát olyan emberekről van itt szó, akik bőven vállalhattak volna, vagy még mindig vállalhatnának máshol is munkát, senki sem tartja őket vissza. De ők úgy döntöttek, hogy kiszolgálják a hatalmat és arra hivatkoznak, hogy ők parancsot hajtanak végre, meg családjuk van és miegyéb. Namármost ez mégis ki a francot érdekel? Ki kötelezte őket, hogy a NAV munkatársai legyenek? Elmehettek volna bolti eladónak sokszor annyi pénzért, de akár még iskolaőrnek is, ha úgy érzik, ők a törvény, ott is fitogtathatták volna az erejüket.

De nem, nekik egészen biztosan az volt életük célja, hogy egyszer a NAV-nak dolgozhassanak. Teljesen érthető, pontosabban dehogy érthető. Értem én, hogy azt szeretnék, ha a közvélemény őket áldozatként látná – ugyanez igaz egyébként a rendőrök többsége esetében is -, de ilyet ne várjanak, mert a társadalom jelentős része nem látja őket többnek szánalmas báboknál. Fáj ezt hallani? Elhiszem, de leginkább az fáj, hogy erre fiatal, életerős emberek simán rávehetők és még ők állnak neki siránkozni. Ne várjanak könnyeket, mert ilyenek nem fognak kapni, ez a valóság, el kell fogadniuk. Egy álomvilágban élnek akkor, amikor úgy hiszik, hogy az ő munkájuknak valódi társadalmi értéke van, ilyenről egyáltalán nem beszélhetünk már. De haladjunk is tovább, hiszen az élő közvetítésből az is kiderült, hogy a NAV bűnügyi helyszínként hivatkozik az Oltalom Alapítvány területére.

Nem gyanúról van itt már tehát szó, hanem bűnügyről. Kérdés, hogy ezt a NAV mégis honnan tudja, ha még a vizsgálatot sem fejezték be? Vagy véletlenül előre kimondták az ítéletet, mint anno a Tanú című filmben? Pont ezért akarta egyébként azt Iványi Gábor, hogy a sajtó is jelen legyen a házkutatásnál, hiszen itt koncepciós perről lehet szó, nem valódi bűncselekményről. Itt nem Völner-féle eltűnt százmilliókról beszélünk – amelyre a fideszesek a mai napig úgy hivatkoznak, hogy csak a gyanú merült fel, tehát nem mondható ki, hogy bűncselekményt követett volna el bárki is -, hanem arról, hogy a hatalom megpróbálja kicsinálni Iványit azért, mert az ellenzékben felmerült, hogy őt indítja köztársasági elnöknek Novák Katalinnal szemben. Iványi azonban élt már a kommunista időkben is, hozzászokott a vegzáláshoz és koncepciós perekhez, de még ő maga is azt állította, hogy ilyennel még azokban az időkben sem kellett szembenéznie, pedig elviekben ma demokrácia van Magyarországon, szemben az akkori időszak elnyomásával.

Sokkal többen támogatják Iványit, mint amennyien komolyan hiszik, hogy valódi bűncselekményt követett volna el. Egy olyan emberről beszélünk, akinek az elmúlt évtizedekben mutatott munkája önmagáért beszél, érte százezrek állnak ki, hiszen pontosan dokumentálva van, hogy mennyit tett az elesettekért. Orbán igen rossz ellenfelet választott, noha azt hihette, hogy az idős Iványi biztosan gyenge, majd szépen feladja ezt az egészet. Ennek viszont pont az ellenkezője történt és talán a kormány egyik legnagyobb ellenfelévé vált. Nem politikai értelemben, de mint ember egymaga többet tett ennek az országnak a lakóiért és a társadalomért, mint az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben. Ő a gyűlölet helyett a szeretetet hirdeti és ezt tettekkel is megmutatja. Ez fáj olyan borzasztóan Orbánnak és az, hogy nem tehette úgy csicskájává Iványit, mint ahogy a legtöbb egyház vezetőjét. Fájni fog ez még a felcsútinak, nem kicsit, nagyon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.