Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már olyan állapotban van a miniszterek elnöke és az ő egész kormánya, amikor autót sem javasolt vezetni, nemhogy országot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Mostanra talán már mindenki megtartotta az évértékelőjét, akinek voltak ilyen szándékai. Gyanítom, hogy egyik szónoklat sem változtatott senki helyzetén, de még csak a közérzetén sem, de legalább a nyíltan vagy suttyomban a kormánypárt érdekében munkálkodó médiamunkások elszórakoznak egy darabig Márki-Zay Péterrel, akiről máris tudjuk, hogy izzadt, karikás volt a szeme, ráadásul nem átallotta sértegetni az embereket. Így aztán több szervezet is haladéktalanul megsértődött, mert az eddig is komoly eredményeket hozott, érdemes ismét nekifutni a dolognak. A furcsán viselkedő Indexen több anyag is megjelent ebben a témában, a rasszista poénokat mondó ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, aki szemmel láthatólag egyedül maradt, de elszánt, és akkor is folytatja a harcot, ha azok is lőni fognak rá, akik mögötte állnak. Ráadásként az is kiderült, hogy lényegében Márki-Zay Péternek Lázár János a valódi ellenfele, merthogy Lázár Orbán Viktor potenciális örököse a trónon. Bizonyára csak nekem tűnt fel, hogy Lázár János igen gyorsan, igen látványosan visszacsúszott azon a bizonyos ranglétrán, jelen állás szerint a trónteremtől távol harcol azért, hogy kiüldözze a multikat az élelmiszerkereskedelemből. Ez igazából nagyszerű ötlet, mert csak kicsit súlyosabb, mint a kierőszakolt vasárnapi boltzár. Mimagyarok birkákat megszégyenítő türelemmel nézzük végig, ahogy szétrabolják az országot, mert mindenről úgy érezzük, a büdös életben nem volt a miénk, tehát el sem vehették tőlünk. Na de a Lidl, az a miénk! Vagy ami éppen a környéken van, megfizethető, bőséges a kínálat, frissek és normális áron beszerezhetők a zöldségek és a gyümölcsök. Ez speciel olyasmi, amit nem fogunk semmiféle nemzeti lobogóval letakart magánérdek oltárán feláldozni. Ha ezt Lázár magától nem tudja, akkor ostoba, ha tudja, de ez van neki kiadva, akkor pedig nem több, mint parancsot teljesítő szolga. Akár egyik, akár másik, nem gondolom, hogy a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek dolga lenne vele országos szinten. Helyi szinten igen.

Szerintem mostanra előállt az a helyzet, amikor a kormánypárt már nem csak a saját szavazóit nézi hülyének, hanem gyakorlatilag mindenkit. Ez általában nem annyira szerencsés, mert minden társadalomban viszonylag stabil a hülyék aránya, ez akkor sem szokott változni, ha valaki megpróbálja szélesebbre húzni ezt a kört. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez nem új jelenség, eddig is hülyének néztek mindenkit, azzal én vitába szállnék. Leszartak, túlordítottak és kiraboltak eddig is, de erőből tették. Most azonban egyszerű, de legalább gagyi és méregdrága propagandával akarnak meggyőzni arról, hogy ha már nem vagyunk hajlandóak beállni az Orbán-szektába, akkor legalább szavazni se menjünk el, mert úgyis értelmetlen. Ebbe az irányba mutat a függetlenség leple alól kikandikáló propaganda. A magam részéről – és az egészen biztos, hogy távolról sem vagyok ezzel egyedül – remekül el tudom dönteni, hogy mi fér bele a kormány részéről és mi nem fér bele, mi fér bele az ellenzéki pártok és Márki-Zay Péter részéről, és mi nem fér bele az én ízlésembe és erkölcsi értékrendembe. Mindenki egyedül megy be a szavazófülkébe, és oda teszi az ikszet, ahová tenni akarja, amit az ország szempontjából a legjobb megoldásnak tart.

A főninek zsúfolt programja volt a héten. Olyannyira nagyon, hogy az EU csúcs kezdésére oda sem ért, mert Bolsonaróval, a közeli Brazília elnökével csacsogott, csütörtök este aztán mégis elröppent Brüsszelbe. Természetesen különgépen, mert egy ilyen nagy és gazdag ország ezt simán megengedheti magának, csak nem vegyülhet a köznéppel a politika, a gazdaság és az egyházak ura. Dávidként, harcolni indult, de a béke követeként érkezett. Biztosan a levegőben belekerült valami időanomáliába. Vagy elszunnyadt a bőrülésen és ébredés után nem tudta, éppen melyik szerepet adja elő. Végül tegnap felidegesített pár embert, amikor azt írta ki (a cseléd) a Facebookra, hogy Viszlát, Brüsszel! Miután – legalábbis szerintem – már olyan állapotban van a miniszterek elnöke és az ő egész kormánya, amikor autót sem javasolt vezetni, nemhogy országot, valahogy nem hiszek az udvariassági gesztusokban. Remélem, annyit jelent, hogy a választások előtt már nem akar menni, utána pedig nem kell. Változatlanul úgy gondolom, hogy a szövetségeseinek – főként Oroszországnak és Kínának – addig értékes, ameddig Magyarország uniós tagállam. Azt is gondolom azonban, hogy ha végképp sarokba szorul és nem lát más módot a hatalom megtartására, megpróbálkozhat a kilépéssel. Ő tudja. Ebben az esetben nem kell sokat molyolni a választásokkal.

Veszem én a búcsúmat, kellemes lustálkodást kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.