Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem Dávidként kellene pörgetnie a taknyos zsebkendőbe tekert kavicsot, hanem partnerként megbeszélni a problémákat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Azon töprengek, hogy talán ideje lesz átgondolni, van-e még értelme ragaszkodni a négy évszakhoz, esetleg praktikusabb lenne hurrikánszezonról beszélni, amikor éppen nem aszályt tartunk. Majd az agyasok megoldják, én csak beszélek a világba bele.

A kormány kihelyezte a frakcióülést Balatonfüredre. Ez idáig rendben van, felőlem Üzbegisztán valamelyik szép kis települését is kinézhették volna erre a célra, mondom ezt pislákoló reménnyel a szívemben, hogy hátha annyira tetszene nekik, hogy a maradás mellett döntenének. Sajnos nem ez történt, Balatonfüredet foglalták el, de a körítés igazán egyedülálló. A mimagyarok érdekében éjt nappallá téve keccsölő emberarcú kormány és az ő tányérnyaló-bilihordozó különítménye mintha nem érezné különösebben komfortosan magát ebben az országban. Más okot nem igazán látok arra, hogy úgy körbevették magukat különféle védelmi rendszerekkel, mintha legalábbis az életük forogna veszélyben. Biztonsági őrök, kordonok, fóliázott üvegek, elzárt területek. Mitől fosnak ennyire? Valaki meg akarja csókdosni Bayer Zsolt vagy Rákay Philip lába nyomát, ezt akarják elkerülni? Én eddig azt sem tudtam, hogy ezek az írófejedelmek tagjai a Fidesz frakciónak. Érdekes végignézegetni a 444.hu fotósorozatát. Az érkező nemzetmentők és testőreik olyan arcot vágnak a kamerát észlelve, hogy ezek a reakciók önmagukban megérnének egy hosszasabb tanulmányt. A szemükben egyszerre van jelen a fenyegetés, a rémület és a sértettség. Nem is értem. Nem büszkének kellene lenniük arra, hogy ott lafatyolhatnak a legfenségesebb hátsó legközvetlenebb közelében? Biztosan éppen lónyergelési képzést kapnak, nehogy alá forduljanak a táltosnak, amikor jobbszélről belovagolnak. Gondolom, Varga Judit az első sorban száguld majd, feltehetőleg egy szárnyas paripa hátán. Csodás látvány lesz, de addig még hátravan néhány hét. Most be kell érnünk Farkas Flórián látványával és lehet tovább találgatni, vajon mit tudhat kiről, hogy ennyire szorosan körülzárta őt a párt, ilyen vadul védelmezik akkor is, amikor már régen a bíró kérdéseire kellene válaszolgatnia.

A mindenki elől elzárt frakcióülésre valahogy biztosan beszivárgott a pártsajtó, mert megírták, miről szónokolt a főni. Egyrészt arról, hogy nem szabad engedni a brüsszeli nyomásnak, mert akkor a védtelen gyermekeket rommá bombázzák a szexuális propagandával, másrészt a választás tétje az, hogy visszatér-e Gyurcsány Ferenc. Nem akarom felidegesíteni a fideszes híveket, de azért mégis fontosnak érzem tudatni velük: Gurcsány Ferenc el sem ment, tehát eddig is itt volt. Ebből az következik, hogy nem szükséges visszatérnie. A másik kijelentés sokkal érdekesebb lenne, ha találnék benne bármi értelmet. De nem találok. Azt azonban nem tudom nem észre venni, hogy a lakájmédia olyan nagy ívben kerüli a szerdán kihirdetett pervesztes ítéletet, amennyire csak teheti. Mindenhol idézgették Varga Judit mókás kijelentéseit – már amennyiben mókás az, ha egy ország igazságügyminisztere szemrebbenés nélkül belehazudik az ország arcába -, de már igyekeznek mindenféle új réteget ráhordani arra a diadalmas pofáraesésre, hogy nem lehet tovább büntetlenül lopni az uniós forrásokból. Ilyen rétegnek szánják Márki-Zay Péter újramelegítését, megszólalásainak elemezgetését és persze kiforgatását. Komolyan mondom, milliárdokat spórol meg Márki-Zay az ellenzéknek. Ha ezekért a médiamegjelenésekért fizetni kellene, igen sokba fájna.

Mindez azonban nem tudja feledtetni az uniós döntést, ámde szerencsére a nyolcaska egyik lakója meglelte a megoldást. Megfenyegette az Európai Uniót, hogy majd jól szembe fognak kerülni az egész magyar nemzettel. Sőt, igazából rá fognak faragni arra, hogy nem adnak pénzt, mert azt akarják, hogy az ellenséges haderők átoperálják  magyar gyerekeket. Nade:

A baj az, hogy az Unió nehéz helyzetbe hozta magát. Április 3-án lesz ugye a választás és a népszavazás is. Előbbin nyer a Fidesz-KDNP pártszövetség, vagyis Orbán Viktor marad a miniszterelnök, így a továbbiakban sem lehet a magyarokkal szórakozni. A népszavazáson pedig megvédjük a gyermekeinket és akkor bajban lesz az EU, amely jelenleg a kormányunk iránt érzett gyűlölet miatt szórakozik velünk, ám a népszavazást követően már az egész nemzettel áll majd szembe. (888.hu)

Hát azért azt az uniós rémületet majd megnézem. De előtte azt is, hogy hányan fognak népszavazni erre a hülyeségre. Ha jól emlékszem, a legutóbbi fideszes népszavazás is nagyszerűen sikerült. Igaz ugyan, hogy sem érvényes, sem eredményes nem volt, de ez egy pillanatig sem gátolta meg a kormányt, hogy lobogtassa a papírját és felhatalmazza magát – mindegy, mire – a szavazóképes polgárok kicsit több, mint egyharmadának támogatásával. Ha a mostani népszavazást is átértelmezik fideszék, és akkor is győzelmet hirdetnek, ha érvénytelenre sikerül a népszavazás, akkor persze igaza van a költőnek, akkor megint ők győznek. Akkor is, ha nem.

Tegnap este Orbán Viktor könnyek között elbúcsúzott brazil barátjától, majd elindult az ellenség táborába.

Dávidokként állunk a brüsszeli Góliáttal szemben!

Ezt posztolta ő, miközben készült felszállni a – nyilván külön – repülőgépre. Itt a baj forrása. Kellene szólni a főninek, hogy nem harcolni megy, hanem tárgyalni, és nem az ellenséghez, hanem a szövetségeseinkhez. Nem Dávidként kellene pörgetnie a taknyos zsebkendőbe tekert kavicsot, hanem partnerként megbeszélni a problémákat. Az általában szokott működni. De úgy fest, már régebben elveszítette a realitásérzékét a kocajogász és mostanra úgy gondolja, Putyin és Bolsonaro a barátja, Kína a szövetségese, az Európai Unió az ellensége. Oroszország, Brazília és Kína lehet az üzleti partnere, de szövetségese az országnak ott van, ahová Orbán Dávidka különgéppel szaladgál parittyázni.

További vidám napot kívánok mindenkinek! Hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.