Július 6,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Damaszkusz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 224,405 forint, még hiányzik 2,775,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Barakiás: …idehozhatod a birodalom minden katonáját és mégsem tudják megtenni. Mert ahogy csak a küszöbére lépnek, hát az nem lesz már ugyanaz a templom. Az Úr onnét már kiköltözködött. Eltávozik uram, mihelyt belépnek, és nem marad utána csak üres csarnok.”
Székely János Caligula helytartója /részlet/

Diktatúra? Dehogy. Az komoly és fajsúlyos dolog, komoly és fajsúlyos szereplőkkel, ezért ez csak amolyan hát mögött összekacsintó, posztfeudális, kínos és röhejes rendszer Európa perifériáján, a huszonegyedik században,

ahol a hobbivadászok jótékonykodásnak álcázott szórakozása megálljt parancsol az életnek, a hűvös halomba hordott állati tetemek értékét pedig inkubátorokra számolja át a pöffeszkedő nagyúri önkény,

ahol a lyukas, csorba szentfazék, jegesmedve- és rénszarvasvadász védett énekesmadarakra lövöldözne a vadásztársadalom hangulatának javítása érdekében, miközben a hálószobámban meg az alsógatyámban turkál a keresztényi szeretet jegyében,

ahol évtizede szakadatlanul háborúzunk, már rég nem Eurázsia az ellenség, hanem Brüsszel, ehhez duplagondol sem kell, még a szimpla is több mint elég, hiszen csapataink leginkább a józan ész ellen állnak hadban.

Diktatúra? Fenét. Egy utat vesztett unortodoxiába kényszerített társadalom, akármit is jelent ez, márpedig tudjuk, mit jelent,

ahol a hatalom morális zsellérei a Szépművészeti Múzeumban tartják a lagzijukat, nehogy már a dzsentrisen hátradobott borospoharak otthon, a frissen diszperzitezett falon landoljanak, jó lesz arra egy Aba-Novák vagy Dési Huber is,

ahol a Néprajzi Múzeumról levetetik a vörös molinót, mert a házelnök úr múltját juttatja eszébe; ez már csak ilyen, damaszkuszi úthoz nem jár retúrjegy,

ahol az éjfélkor meghozott politikai döntések másnapra eszmévé magasztosulnak és a hatalom feltétlen hívei immár kétfelől várják a megváltást. A jogállamiság bevallottan csukott könyv, a hajléktalanok vegzálására viszont feszt törvénykezik a melldöngető magyarságtudat.

Diktatúra? Ugyan. Csak a hangulat kafkai kissé. Hallani vélem ahogy a sarokban ülve Josef K. az ujjait tördeli „Hogy áll az ügyünk?”, kérdi félénken, tudja, hogy mindenféle elégtételeket akarnak venni rajta, de hogy nem a tettei miatt, pusztán csak azért mert létezik, az már nem fér a fejébe. Ilyen ez,

ahol pártkáderek a hajánál fogva próbálják átrángatni a kultúrát az egyedül üdvözítő, napfényes oldalra, de a kitépett hajtincseken kívül semmit sem markolnak. Mert a szív mindig a helyén marad. Sokan megpróbálták már, de senkinek sem sikerült.

Ahol hazug köztéri szobrokat lehet állítani közmegegyezés és szoboravatás nélkül, suttyomban, éjjel fél háromkor államilag, ott nincs mit csodálkozni azon, hogy a romkocsmából hazatérő helyi szavazópolgár szemernyi gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül oldalba hugyozza azt, mert másra nem való.

És itt állunk, Székely János Barakiásai, a Josef K-k meg Winston Smith-szek, bámuljuk a töltényhüvelyekkel körberakott adventi koszorút és nem értjük mi van. Nem értjük, hogyan lesz a pénzből tehetség és nem fordítva. Ezek az emberek lennének az úgynevezett magyar kultúra és erkölcsiség védelmezői, az egyetemes műveltség messzire fénylő lángoszlopai, a szellem légtornászai?

Egyszer régen valaki azt mondta, hogy aki sárkányokkal küzd, előbb-utóbb azzá válik maga is. Elképzelni sem tudom, hogy ezek az emberek miféle sárkányokkal hadakoztak, de azt tudom, hogy eljön az idő, amikor így vagy úgy, de szembe kerülünk velük. És akkor nagyon, de nagyon vigyáznunk kell magunkra, mert a damaszkuszi úthoz nem jár retúrjegy.

Diktatúra? Még nem. Egy elbutított, szürke kis ország, az én országom. Magyarország.

Zacharov Tivadar

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!