Július 6,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Alig hiszem, hogy Karácsony Gergely bányát akart volna venni valamelyik rokonának a vételárból

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 224,405 forint, még hiányzik 2,775,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt! Bár cudar hideg van az én ízlésemnek – az évszakhoz képest persze ez nem igaz, de attól én még fázom -, ám mintha a koronavírus veszítene az erejéből, legalábbis a hivatalos adatok szerint. Ez nagyon régóta várt remek hír. Az sem nem hír, sem nem újdonság, hogy üldözi a balsors a kormánypártot. Nem üldözi amúgy, de ők minden alkalommal, amikor nem a szájuk íze szerint alakul valami, belesírják az éterbe a nyomorukat. Most több ilyen bánat is felütötte a fejét. Elsőként az, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem hozott ítéletet abban az ügyben, mely az Ördög Ügyvédje néven ismertté vált illetőt lényegében azonosítani hivatott Czeglédy Csabával. A Fővárosi Főügyészség vádiratban indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon határozatot, melyben pénzbírsággal büntesse Czeglédy Csabát különleges személyes adattal visszaélés miatt. A bíróság döntése természetesen azzal járt volna, hogy lényegében kimondja: Czeglédy azonos az Ördög ügyvédje néven ismert ismeretlennel. Amennyire én tudom, erre nincsen megfelelő bizonyíték. Czeglédy is így tudhatja, mert kérte a tárgyalás megtartását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban nem hozott ítéletet, hanem a Szombathelyi Járásbíróságra helyezte át az ügyet. Czeglédy megfellebbezte az áthelyezést. Mindez azt jelenti, hogy a parlamenti választás előtt biztosan nem születik ítélet ebben az ügyben. A háborgás ellenére biztos vagyok abban, hogy bizonyítékok és ítélet hiányában is tovább gyúrja ezt az ügyet a propagandamédia. Én eddig sem értettem igazán, miért akarják ilyen elszántan kicsinálni Czeglédyt, és ez a nem-tudás mostanra sem változott.

A másik ok, ami miatt sorsüldözötték jajonganak az az, hogy a Városháza-ügy tisztázására hivatott bizottság befejezte a munkáját, és beszámolt az eredményről. Ők úgy látják, hogy sem Karácsony Gergely, sem a főváros vezetése nem akarta eladni a Városházát. A pártsajtó az egyik sarkától a másik csücskéig egységesen visongani kezdett, mert szerintük a bizottság baloldali többsége akadályozta meg, hogy kiderüljön. Na, ez a másik, amit nem értek. Ha az derült volna ki, hogy az önkormányzat gondolkodott az eladáson, akkor mi a búbánat van? Ha joguk van eladni és élnek ezzel a joggal, átlátható módon, a lehető legjobb feltételekkel értékesítik az ingatlant, majd a befolyt összeget a főváros fejlesztésére, esetleg egy modernebb, fenntarthatóbb városháza felépítésére fordítják, akkor mi van? Hol van itt a bűncselekmény? Alig hiszem, hogy Karácsony Gergely bányát akart volna venni valamelyik rokonának a vételárból, vagy a feleségének szándékozott venni egy fél szőlőhegyet. Olyan ez az egész baromság, mintha engem feljelentene valaki a falu túlvégéről azért, mert szerinte el akarom adni a házamat. Én meg mondom, hogy nem akarom eladni, erre még az ismerőseim is azzal zsibbasztanak, hogy miért nem ismerem be, ha gondolkodom az eladáson, amúgy is marhamagas a rezsi, mert ócska a ház. Én beismerném, de mivel tényleg nem akarom eladni, nem tehetem. A kérdés már csak az, ki a hülye ebben a történetben.

Úgy fest, a pedagógusok nagyon szeretnének sztrájkolni, a kormány pedig nagyon nem szeretné ezt. Azon megy a huzavona hetek óta a szakszervezetek és a kormány által tárgyalni küldött, de semmiben nem kompetens, főként a megállapodásban nem. Ezért – és egyáltalán is – az lenne az üdvös, hogy sztrájkoljanak nyugodtan a szakszervezetek, mert végtére is ez egy szabad, demokratikus ország, de úgy éljenek a demokratikus jogaikkal, hogy közben azért tartsák meg az órákat is. Hetek óta azon huzakodnak a felek, hogy mi az elégséges szolgáltatás. Szerintem a nagy semmi. Nem azért ordibál a komplett kormány, különösen Varga Judit, hogy ebben az országban annyira nagyon szabadság van, hogy kizárólag csak a szülők dönthetnek a saját gyerekükről. De. Na, akkor viszont a szülők felelőssége vigyázni a gyerekre, ameddig a gyerekmegőrzőként is funkcionáló iskola zárva van. Hogy ez nagyon sok embernek lesz nagyon kellemetlen? Szerintem is. Ameddig pesztrálnak, bátran eltöprenghetnek legalább azon, hogy az mekkora gáz, hogy az országban úgy járja ki az iskoláit a gyerekek egy jelentős része, hogy legfeljebb írni-olvasni tanul meg. Van, aki azt sem. Hogy a szülőknek külön fizetniük kell egy nyelviskolát vagy magántanárt azért, hogy a gyerek megtanuljon legalább egy idegen nyelvet. A nevesebb, jellemzően városi iskolákban és a falusi iskolákban többnyire nem azonos szintű az oktatás. A pedagógusok alulfizetettek, ez nem csak annyit jelent, hogy nehezen élnek, hanem annyit is, hogy sem a tanárképzők, sem az iskolák nem választhatják a rátermett, elhivatott pedagógusokat. Örülhetnek annak, ha legalább képesítése van akkor is, ha pocsék tanár. Ha meg lennének fizetve normálisan, elvárások is lehetnének velük szemben, mert verseny lenne a munkaerőpiacon. Szóval szerintem a pedagógusok úgy sztrájkoljanak, hogy nem mennek be az iskolába és kész. A szülők majd fogják a gyereket, és beviszik a munkahelyükre. Hogy ez súlyos fennakadásokat okozna országszerte, minden területen? Helyes. Úgy is kell.

Igaz, még nagyon reggel van – nálunk még a Nap sem kelt fel, mert igencsak hajnalban kell megírni a jóreggelt, hogy nyolckor publikálni lehessen – de fideszék propagandistái ma sem találják a fonal végét. Ott tartanak, hogy ha már Bangónénak mennie kellett, ki mindenkinek kell még mennie szerintük. Én ugyan a saját nevemet nem láttam a listán, de azért megyek, bár csak átmenetileg. Kellemes ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!