NEHAZUGGY

Csak a piros karszalag hiányzott az urak zakójáról

Vogronics András | 2022. Január 24, Hétfő | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

De, Hölgyeim és Uraim, ne felejtsük el azt sem, hogy miként viselkedtek politikai ellenfeleink a Városliget megújításának ügyében. Egyáltalán nem véletlen, hogy a főpolgármester úrnak éppen máshol akadt ma dolga. Óriási a kísértés, hogy elégtételt vegyünk. Hiszen látva ezt a gyönyörű épületet, a tömött sorokat, a számos nemzetközi elismerést, a napnál is világosabb: nekünk volt igazunk. A baloldali politikai munkások védték, ami lepusztult, lelakott és méltatlan volt, és ellenezték, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő. Nagy a kísértés, de talán mégsem illik, hogy a magyar kultúra napján politikai revanssal foglalkozzunk. Én sem teszek ilyet. Annyit azonban kicsiklandozik belőlem a kisördög, ne feledkezzünk el róla, csak halasszuk ezt el, és inkább – hogy stílszerű legyek – áprilisban húzzuk el a nótájukat.

Ezekkel az igen erős mondatokkal hergelte a magyar kultúra napján a Zene Háza megnyitóján felolvasott beszédében a tisztelt megjelenteket a mi doktorminiszterelnök urunk, aki kicsit sem megosztó személyiség, mivelhogy ő a nemzet miniszterelnöke idestova 12 éve. Pártatlan, független, és soha nem vetemedne arra, hogy másokat elhallgattasson. Pláne nem a hatalmával visszaélve, amibe a fülkék felrobbanása óta van szerencséje megszakítás nélkül pöffeszkedni. Ő az, aki egyébként csak február 12-én fog elkezdeni kampányolni, addig a választásokkal nem foglalkozik. A szombaton előadott választási kampánybeszéde alapján az merült fel bennem, hogy mi lenne ha foglalkozna?

Nem vagyok budapesti, hozzáteszem, viszont ott születtem, és életem első negyedét ott éltem le, közvetlenül a Városliget szomszédságában. Ahol meglehetősen sok időt töltöttem a kutyám sétáltatásával, focizással, a Petőfi Csarnok bolhapiacán, a Közlekedési Múzeumban, a Vajdahunyad vára előtti jégpályán. Sokat barangoltam az állatkertben is, gördeszkázni a Hősök terén tanultam meg. Egyszóval szép emlékeim vannak a Ligetről. A minap autóval jártam arra, és rá sem ismertem. Nem azért, mert a fák az égig értek volna, mióta utoljára ott jártam, hanem azért, mert nem láttam be a Dózsa György útról. Valami betonszarkofág éktelenkedik ott, a futópálya el van kerítve, mást nem is nagyon láttam, mert emezek mindent el- és kitakartak. Talán majd egyszer körbesétálom és megnézem, mit műveltek ott, bár ezek után nem sok kedvem van hozzá.

Tehát. Értem és egyet is értek azzal, hogy a régi, elavult dolgokat meg kell újítani, korszerűsíteni kell, ki kell cserélni, de hogy egy ekkora zöld területet minek kellett így bebetonozni, azt egyáltalán nem értem. Ha jól tudom, annak idején a Ligetvédők is ezen az értetlenkedő, tiltakozó véleményen voltak, amikor emezek nekiálltak a pusztításnak és egy világ ősplatánt vágtak, ki hogy japán építészek megálmodják ide a fantazmagóriájukat. Mit ne mondjak, sikerült nekik. Nem tudom, Nem York lakossága mit szólna, ha a regnáló polgármester beépítené a Central Parkot, de gyanítom, hogy annyira nem örülnének neki.

Ettől függetlenül a félig lebetonozott Városligetben a Magyar Zene Házának ünnepélyes átadása nagyon jó alkalom volt a baloldalnak titulált ellenzék és külön Karácsony Gergely rugdalására (szigorúan a neve kiejtése nélkül), valamint a drága jó Tarlós Pityu bácsi szentté avatására. Aki ha nem hajtotta volna végre következetesen a gazdája parancsait, akkor valószínűleg a regnálása idején elindított, a fővárosiak zöme által elutasított beruházásokon nem tudott volna nyerészkedni valamelyik Mészáros-Tiborcz saját láb. Aki nemcsak az adófizetőkön nyerészkedett, de alighanem egyik-másik, a helyszínen megjelent, lelkesen tapsikoló kifosztott nertárson is.

Vagyis a több tízmilliárdos közpénzberuházás dicsőségére rendeztek egy zártkörű szeánszot, ahol Orbán ismét a fejünkre köpködhetett, és belénk törölhette a szaros gumicsizmáját. Igen, azt a 65 ezer forintos trágyataposót, amiben nemrég még a disznóólból fenyegetőzött burkoltan, finoman. Kivételesen megint revansot akart venni. Biztos viszket a tenyere. Csak azt nem értem, ha ennyire krónikus a bőrbaja, miért nem keresi fel az orvosát vagy gyógyszerészét egy kis kenőcsért, ami enyhítené eme kórságot a mellső végtagjain. És szintén kivételesen megint nótázhatnékja is volt, bár a hangja, mint a repedt fazék, és az ütemérzéke sem az igazi. Hála a magyarok istenének, ez is megadatott neki, mert még mindig vannak elvtelen művészek és jobb sorsra érdemes kultúremberek, akik a kedvében járnak. Mint például a baseball sapkás Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Kossuth-díjas Művésze, aki az egybegyűltek legnagyobb megelégedésére elzongorázta az új műnépi motívumokba csomagolt mulatóst, és méltán gyűjtötte be a hatalmas vastapsot és összekacsintó mosolyözönt. Tulajdonképpen csak a piros karszalag hiányzott az urak zakójáról. Mert a pezsgő meg a tivornya eleve adva volt. Miután a művész úr tavaly visszautasította a Józsefváros díszpolgára címet, mondván, hogy ő a politikán felül, de még inkább kívül áll, és nem akar a választás előtt semmibe belekeveredni, se a kormány, se az ellenzék oldalán, jogos, bár értelmetlen a kérdés: de sikerült neki? Na ugye. Csak azok a fránya elvek ne lennének.

Különben erről az egész provokatív, giccses kampányszeánszról valamiért eszembe jutott, hogy amikor az István a király bemutatója volt a Ligetben, a királydombon, tátott szájjal néztük az előadást. Sőt, iskolai éveim során végig azokat a dalokat énekeltük, amelyeket Szörényi és Bródy megírt. Mostanra már több mint szimbolikus, önmagukon túlmutató jelentéssel bírnak ezek a sorok:

„Úrnak képzeli magát.
A kultúráról azt sem tudja,
Eszik-e vagy megisszák.”

Úgy látszik, nemcsak szerzők, hanem próféták is voltak ezek a kiváló művészek.

És végül ne hagyjuk szó nélkül, hogy a magyar kultúra szájba rúgásának ünnepnapja nem lett volna teljes az esti kulturális esemény nélkül, amely a NER könnyűzenét szerető táborának szólt, és ahol szintén személyesen jelent meg a nagyúr, bár ott legalább nem tartott kampánybeszédet. Mint tudjuk, ez Kovács Ákos udvari zenész Aréna-koncertje volt. Telt ház. Járvány idején. Így kell ezt csinálni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

„Nyugati a zene, nyugati a zene, de keletre tart,
S nem álja útját, nem álja útját se tenger, se part
Persze nem biztos, persze nem biztos, hogy jót tesz neked,
Hogyha kiszolgálják, ha kiszolgálják az ízlésedet”.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!