NEHAZUGGY

Páros napokon szegény ország sok kispénzű emberrel, páratlan napokon gőzmozdony és zászlóshajó

Jó ország ez, ehhez mérten igen jó reggelt mindenkinek! A magyar kultúra napjához különösen nagy kihívás felemelkedni, hiszen a permanens kultúrháborús pszichózistól, amit a NER naponta termel és újratermel, az ember gyakran hajlamos a kultúremberi énjét kidobni a kukába. Nem mintha az én kisujjam felérhetne a doktorminiszterelnökhöz (ütős képzavar, de az Orbán-rajongó nénik megmondták, hogy Márki-Zay-féle senkiknek mi a helyzet az Orbán Viktorhoz mért kisujjukkal, én is magamra vettem), de miután tegnap reggeli szózatának tanúsága szerint minden utcai harcosok lekorruptabb miniszterelnöke immár felfedezte magában a költőt, az irodalmárt IS, éppen itt az ideje, hogy a kultúráról beszéljünk. Ha már ott tartunk a szellemi hanyatlásban, hogy az ország első, ámde kispénzű embere (pedig már az unokaöccse is a nemzet lábára állt) szerint a politika egy olyan világ, amely közel van a költészethez. Hogy eddig ez nekem nem tűnt fel, rohadjak is meg. Pedig mennyire adja magát. Végül is ahol a piros volt a paradicsom, nem hátra kezdetű kampányízű vernyogás irodalmi terméknek minősül, vagyis ahol egy igénytelen lakodalmas nótára óbégatható Rákosi-Lenin bölcsességet irodalmi-költészeti dimenzióban definiálnak nem a kocsmában, hanem a közpénzrádióban, ott a nép bizony megérdemli az ő sorsát. Amelynek a keze mimagyarokat leggyakrabban verni szokott, áldani ritkábban, de sokan pont ezt szeretik.

Ugyanez érvényes az olyan helyekre is – ehhez is nekünk van szerencsénk -, ahol egy aluliskolázott gázszerelőből pár év alatt Forbes-listás milliárdos lehet. Akiről ezen héten két darab 22 milliárdos közpénzmegbízás kapcsán szóltam, de kiderült, hogy a 23 milliárdos tendereket sem veti meg, úgyhogy Tatabányán ennyiből meg egy kis apróból épít az érdekeltsége mintegy 40 kilométernyi vízvezetéket. Ez tényleg költészet. Közben az említett ország első embere azzal dicsekszik a köz kezéből kicsavart rádióban – szigorúan irodalmi alapon -, hogy az elmaradt rendszerváltás óta eltelt idő felében, vagyis tizenhat éven keresztül ő volt a miniszterelnök, és közben a semmilyen kihívással nem járó alákérdezések között szlalomozva hervasztó módon mégis leginkább arra futja neki a költői zsenialitásából, hogy a szokásosnál is nagyobb erőbedobással mocskolja a baloldalnak csúfolt, ellenségnek tekintett ellenzéket.

Pedig a 16 év legnagyobb részében, vagyis az elmúlt 12 évben (értsd: békeidőben, soha vissza nem térő világgazdasági konjunktúra idején, szügyig európai uniós közpénzben) alkotmányozó teljhatalma volt neki, de a földhözragadt, igénytelen költészet már csak ilyen. Egy ilyen nyerőszéria után becaplatsz a mindenki pénzéből neked fenntartott mikrofon elé, és krákogva, torkot köszörülve, hangosan sóhajtozva hosszú perceken át azoknak a visszajövetelével riogatsz, akiket egyébként is szapulsz 12 éve, valahányszor nincs érv és magyarázat az elcseszett döntéseidre. Vagyis naponta. Igen, ez a NER-költészet. Teljhatalommal, a világ pénzéből az Európai Unió második legszegényebb országává zülleszteni Magyarországot, és közben arról sápítozni, hogy cudar világ jön, hogy nem lesz választási alamizsna, hogy mindmeghalunk, ha nem te leszel a miniszterelnök életed végéig. Te, aki 2010 óta úgy visszarángattad a csőd széléről és úgy felvirágoztattad az országot, hogy választás előtt akcióssá kell tenned a csirkefarhátat, mert sokaknak még arra sem futja.

A lényeg, hogy csak sikerült túltolni a talicskát, mert minden sufnijogászok és utcai harcosok költőfejedelme, akinek semmilyen mondanivalója nem volt a kormány legfelsőbb szintjeit érintő Völner-Schadl-Rogán-Szijjártó-Varga korrupciós botrányról – amelynek legújabb szivárgása is ijesztően mutatja, hogy semmi túlzás nincs abban, hogy egy belterjes politikai maffia ejtette foglyul az országot -, a nagy lendületben azért véletlenül mégiscsak elismerte, hogy sok a szegény Magyarországon.

„Akinek sok pénze van, annak minden rendszer jó, de akinek nincs sok pénze, és a magyarok közül sokan VAGYUNK, sokan vannak, akik kispénzűek – tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar bérszínvonal még nincsen ott, hogy Magyarországot egy gazdag országnak lehessen nevezni, egyáltalán nem tartozunk még a gazdag országok közé, fogunk majd, és jó útvonalon is haladunk, de még nem tartozunk oda – egy ilyen országban a közegészségügyi rendszer privatizálása azt jelenti, hogy a kispénzű emberek ki fognak maradni az egészségügyi ellátásból.”

Freud nem alszik, a rímek is szarok, a cinikus királyi többest hagyjuk is, de az egészségüggyel kapcsolatos nettó hazugságtól eltekintve is a teljes miniszterelnöki tudathasadást jelzi, hogy páros napokon szegény ország vagyunk sok kispénzű emberrel (beleértve a felcsúti lókupecmentalitású embert is, akinek az egész pereputtya milliárdos, cégtulajdonos, bányatulajdonos, banktulajdonos, szálloda- és kastélytulajdonos, főhercegi luxusrezidencia-tulajdonos, ez meg egy fillért nem tud félretenni), páratlan napokon gőzmozdony, zászlóshajó, saját lábon álló földi paradicsom. Páros napokon tartjuk a markunkat a lovettáért, és rázzuk az öklünket, hogy nekünk járnak az uniós milliárdok, páratlan napokon meg arról írunk verset, hogy ha visszajönnek a patás ördögök, a sok kispénzű embernek annyi.

Pedig milyen jó most a sok kispénzű embernek, nem? De. Az akciós csirkefarháton meg a többi hatósági áras élelmiszeren havonta majdnem 250 forintot megtakaríthat. Jó esetben. Ha más termékek árát nem növelik a kereskedők a veszteségeik ellensúlyozása érdekében. Sőt, a kispénzű tanároknak is egy sétagalopp az élet, amióta 2010-ben felrobbantak a fülkék. Tizenkét évvel a robbanás után Romániában többet keres egy pedagógus, mint Magyarországon. A közoktatás minden szintjén, egy pályakezdő majdnem bruttó 50 ezerrel többet. Erre azért nem sokan fogadtak volna három évtizeddel ezelőtt, amikor Románia a Ceausescu-rezsim sötétségéből és nyomorúságából igyekezett valahogy kiverekedni magát a fényre. Vajon mennyit keresne ma egy pedagógus a NER-paradicsomban, ha nem ez lett volna az elmúlt évszázad legfényesebb és legsikeresebb tizenkét éve, ahol a jólét szimbóluma a választási csirkefarhát? És akkor nem beszéltünk arról, hogy amint azt sokan a dicsőséges élelmiszerárstop bejelentése pillanatában szépen elmondtak: áruhiány alakulhat ki baromfihúsból, ami a hatósági árral megfejelve csinos dráguláshoz vezet. Alighanem bejött.

És vajon mennyivel szívatná szarrá az önkormányzatokat minden idők legsikeresebb kormánya, ha nem ez lett volna az elmúlt száz év legsikeresebb kormányzása? Mert most ott tartunk, hogy ha áprilisban nem alakul egy, a településeket gyorssegélyben részesítő új kormány, egyes települések csődbe mennek, vagyis pénzügyi és jogi értelemben is kormányzati gyámság alá kerülnek. És félreértés ne essék, a fideszes települések is szívnak. Minden miniszterelnökök költőfejedelmének csőd széléről visszarángatott országról szóló hazugságát cáfolandó itt egy érdekes adat: az elfogadott költségvetési törvény szerint (nem én fogadtam el, hanem a bátorak) az önkormányzatok 2022-ben 214 milliárddal kevesebbet költhetnek, mint 2010-ben. Ez azt jelenti, hogy idén 3181 milliárd forintból, a GDP 5,6 százalékából gazdálkodhatnak, miközben 2010-ben, a gyurcsánybajnaista csőd szélén ennek az aránynak a kétszerese állt rendelkezésükre. Mert marhára előre megy, nem hátra. Valóban.

Ha az ország nem is, a belterjes maffia, az országot saját cégként irányító netrársak és nertársnők mindenképpen. A hivatali vesztegetéssel és más bűncselekménnyel meggyanúsított, november elején a repülőtéren letartóztatott Schadl maffiózó és diplomata útlevél-márnemtulajdonos (akiről Polt nem hajlandó egyértelműen elmondani, hogy rács mögött van, vagy köszöni szépen a szabadlábát) ügyének súlyához képest semmiségnek tűnik, de azért valamit megmagyaráz abból, hogy Európa gazdasági gőzmozdonya valójában miért Európa kispénzűek által lakott, dobogós szegényháza. Ott, ahol egy miniszteri biztos három éven keresztül a semmiért havi félmilliós fizetést tehet zsebre – lásd Bartos Mónika asszonyságot, aki természetesen fideszes képviselő is, és a magyar diákok külföldi nyelvtanulásáért felel -, miközben rohad az oktatási rendszer és egy magyar pedagógus még annyit sem keres, mint román kollégája, az nem lehet más. Bartos Mónika, aki eddig 18 millió forintért cserébe egyetlen tanuló nyelvtanulását nem segítette elő, hiszen a járvány miatt leállították, de leginkább el sem indították a programot, a szimbóluma ennek a rothadó, tankönyvi hazugságokkal etetett, folyamatos háborús pszichózisban tartott országnak. Ahol egyeseknek a semmiért jár fizetés, de ahol hónap végén az orvos legfeljebb szívességből ügyel, mert pénz nincs, amiből az ügyeleti óradíját kifizessék.

Ezt a kizsigerelt földi paradicsomot ez tartja mozgásban, ez tartja a víz felett. Hogy itt egy rakás polgár szívességből, szakmai elkötelezettségből, emberségből lát el, tanít, gyógyít, épít. Hogy egy rakás vérszívó, egy belterjes maffia a lakodalmas bárgyúság dallamára döngethesse a mellét azzal, hogy előre megy, nem hátra. Hát ezért jó ország ez nekik. Még egy ilyet keresve se találnának. Amelyik mindezt eltűri és tapsol is neki.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább