NEHAZUGGY

Fogjuk már fel végre, hogy nem mi vagyunk az európai kultúra megmentői

Lázár Gergő | 2022. Január 21, Péntek | 19:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A vasarnap.hu-n megjelent egy írás a magyar kézilabda-válogatott kudarcos Eb-szereplése kapcsán. Mint az köztudott, a magyar csapat már a csoportkör után búcsúzni kényszerült a részben magyar rendezésű eseményről, ami sokak számára óriási csalódás volt, ilyen rosszul ugyanis nem nagyon szerepeltünk mostanság. Ennek millió oka van, és sokan előre figyelmeztettek, de mivel a kormány csak a pénzből ért, ezért át sem gondolták azt, hogy inkább a szakmai munkába kellene fektetni a milliárdokat, nem pedig egyes emberek (túl)fizetésére. A kézilabda persze nincs egyedül ezzel a problémával, ugyanez történik a fociban és sok más csapatsportban is, amelyek a több pénz ellenére is egyre kevésbé sikeresek. A több évtizedes korábbi munkát sikerül egy évtized alatt lerombolnia a mostani politikának, ami azért szép teljesítmény, lássuk be.

A magyar ember gondolkodása alapvetően szuverenista. A függetlenséget szereti személyes életében is (ne szóljanak bele abba, mit csinál), és a történelmünknek is ez a fogalom a mozgatórugója.

Ünnepeink erről szólnak: augusztus 20-a az államalapítás, maga a szuverenitás megteremtése. Március 15-e sem a jobbágyfelszabadításról vagy a nem nemesek birtokbírhatásáról szól elsősorban, hanem arról: rabok legyünk vagy szabadok. Mint ahogy október 23-át sem a munkástanácsokkal vagy a demokrácia igényével foglalhatnánk össze röviden, hanem úgy: ruszkik haza!

A szerzőnek a nem túl hízelgő szereplés után mégis ez jutott eszébe. Nem áll túl távol ez a gondolat a kormány politikai üzeneteitől, amelyek arról szólnak, hogy a szuverén Fidesz-kormány (vagyis a szuverén magyar nemzet) felveszi a harcot a bürokratikus, elnyomó EU-val, Brüsszellel, a hanyatló Nyugattal. Kár, hogy itt messze nem erről van szó. Itt semmi másról nincs szó, mint egy indokolatlanul, védhetetlenül gyenge sportteljesítményről. Nagyon nem kellene túlmisztifikálni ezt az eseményt, pláne összemosni a dicső történelmi múlttal, hiszen nem egy kézilabda-Európa-bajnokság dönti el, hogy mely nemzet milyen. Lehet, hogy a magyar ember rohadtul függetlennek látszik kívülről szemlélve, de semmivel sem szuverénebb, mint egy angol vagy spanyol, sőt. Utóbbiak ugyanis pont hogy kiállnak a saját jogaikért és felszólalnak, ha a kormány rájuk akar kényszeríteni valamit, amivel nem értenek egyet. Komoly tüntetéseket szerveznek, sztrájkot hirdetnek, és még lehetne sorolni.

Ezzel szemben a magyarok többsége eltűri, hogy uralkodjanak felette és ugyan óbégat mondjuk egy cikk alatti kommentszekcióban, de ha az utcára kellene menni, akkor már inkább otthon marad. Sztrájkolni nem mer, mert akkor elveszíti a munkáját, meg amúgy is törvényileg szinte tilos manapság sztrájkolni. A magyarok jó része elfogadja, hogy egy diktatúrában él, sőt, sokan örülnek is neki, hiszen nem nekik kell dönteniük a sorsukról, hanem egy vezető megteszi ezt helyettük. Megkíméli őket a gondolkodástól és a felelősségvállalástól. Orbán szépen elmondja, hogy mit gondolna, és ők azonnal azt gondolják. Ez működött a menekültek és a melegek esetében is. Ha olyannyira szuverének és függetlenek lennénk, akkor ez nem másként lett volna? Akkor nem álltunk volna ki a saját véleményünk mellett, és nem lett volna társadalmi párbeszéd ezekben a kérdésekben?

Valamiért szeretjük azt gondolni, hogy mi aztán baromira különlegesek vagyunk, hiszen megharcoltunk az elnyomókkal szemben. Lehet, hogy a múltban egyes esetekben ez igaz is volt, de háromszor sikerült újraválasztanunk egy olyan elnyomó vezetőt, aki a sötétségbe taszította az egész országot. Erre kellene olyan büszkének lenni? Emiatt kellene vernünk a mellünket és szidnunk a nyugati országokat? Mert hát pontosan ez történik a cikk további részében is, franc se tudja, mi köze az egésznek a kézilabdához.

Mi nem angolok vagy franciák vagyunk a gyarmatosító gőgjükkel, a magabiztosságukból fakadó önfelszámolásukkal, akik a válsághelyzetet nem ismervén fel (nincs ilyen tapasztalatuk) rohannak a pusztulásba, és észre sem veszik. Ennél már csak a németek rosszabbak, akik még a többieket is magukkal rántanák. A Nyugat elmúlt évtizedei a sikerről szóltak, s közben a nemzet – sőt az ép elme – megsemmisülésének szélére sodródott.

Bezzeg mi itt Magyarországon mindent is jobban tudunk. A nyugati, gyarmatosító hatalmak fogják csak be a szájukat és törődjenek a saját sorsukkal, hiszen épp a szemük előtt szűnik meg minden, amiért mások évszázadokig küzdöttek. A gond csak az, hogy pont nekünk, magyaroknak kellene azt belátnunk, hogy ha nem nyitjuk ki végre a szemünket, ha nem állunk le az önámítással, akkor pont mi leszünk azok, akik a saját kultúrájukat átírják örökre. Orbán olyan pusztítást végzett a társadalomban, mint nem sokan mások a magyar történelem során, egyesek mégsem képesek ezt felfogni, és nem hiszik el, hogy nem mindenki más gondolja a dolgokat rosszul, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek, akik látjuk a hibákat, hanem pont fordítva. Egyedül vagyunk a saját problémáinkkal, és ne is gondoljunk arra, hogy majd valaki megoldja ezeket helyettünk. Ha mi nem ismerjük fel végre azt, hogy egy elnyomó hatalom uralkodik felettünk immár több, mint 10 éve, akkor megérdemeljük a sorsunkat.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!