November 27,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aki sokszor felemelte a hangját másokért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,200,839 forint, még hiányzik 1,799,161 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy néz ki, megint írnom kell valakiről, akit csak a médiából, illetve a közösségi oldalakról ismertem, tehát semmiképpen nem fogok nekrológot írni. Mert nem tisztem, és nem is ismertem ahhoz eléggé a munkásságát, hogy ezt megtehessem. Maximum néhány szóban körbejárhatom ezt a tragikus történetet, ami újév első napján történt Rómában. Ismét, ahogy tavaly év végén a koronavírusban elhunyt Damu Roland halálával kapcsolatban, úgy itt is szeretném előre leszögezni: nem ítélkezhetünk senki felett, hiszen nem tudhatjuk, mi volt az illető fejében, a gondolataiban, amiért ma az internetes kommentszekciók egyik fele mártírként emlegeti, a másik meg buzi, libsi hazahárulóként aposztrofálja. Sőt, sokan odáig mennek, hogy egyenesen azt is leírják: megérdemelte a sorsát. Merthogy a karma. Aha.

Megint csak azt tudom mondani, hogy ez az a legalja társadalmi állapot, ami – sajnos akárhogy csűrjük és csavarjuk – senki másnak nem írható a számlájára, mint a Fideszére. Annak az uszító, megosztó, kirekesztő politikának a számlájára, amely a mindennapi életünket olyan kérdésekben állítja pellengérre és mászik bele sáros bakanccsal, mint hogy ki a hazafi, ki a jó magyar, és természetesen ki homoszexuális, és ki nem. Élt egy fiatalember, egy olyan lázadó, nem megalkuvó polgár, aki minden általa fontosnak tartott kérdésben kimondta a véleményét, aki felszólalt a melegekért, az elesettekért, és aki nyíltan bírálta a homofób és fasiszta irányba csúszott állampártot. Ha úgy nézzük, valahol ezt teszem én is, csak én nem kerültem annyira reflektorfénybe, mint Homonnay Gergely újságíró, tanár, ráktúlélő melegjogi aktivista. Sokan mondják, hogy túltolta, hogy bizonyítékok hiányában rágalmazott kormánytagokat, minisztereket. Akár szexuális beállítottságuk alapján is, sokszor alpári stílusban. Hogy simán lenácizta a kormányt és annak vezetőjét, hogy nyílt sisakkal merészkedett kormánypárti politikusok közösségi oldalaira, és tulajdonképpen mindenkit elküldött melegebb éghajlatokra.

Most erre mit lehet mondani? Csak magamból indulhatok ki, és bizony az az igazság, hogy engem is sokszor egy-egy hír elolvasása után úgy el tud kapni az ideg, hogy magam is elcsodálkozom rajta. Azon, hogy milyen heves indulatokat képes kiváltani belőlem a Fidesz uralta hazugságmédia és ennek a 12. éve tartó kormányzásnak minden hazudozása, hülyének nézése, uszítása. A híveik reakciójáról ne is beszéljünk. Ebben a k… országban mindenki ért mindenhez, névtelen trollként csuklóból, legtöbbször minősíthetetlen módon hozzáugat mások véleményéhez, aljaskodik, provokál. Alig árnyalható különbséggel ugyanezt teszi a lakájmédia, amelyik éppen úgy szedi szét most ezt az ügyet, mint egy éhes melós a grillcsirkéjét, és dobálja utána a szemétbe a lerágott csontokat. 

Itt tartunk, ez a színvonal, ez a viszonyítási pont. A nyakakon kidagadó erek, az öklök ütemes rázása, a bakancsok dübörgése mások holtteste felett. Ide jutottunk, és vannak nem kevesen, akik ezen a színvonaltalan színvonalon legfeljebb mosolyognak, vagy röhögnek. És van, aki felveszi a kesztyűt és – mint a zombifilmekben – visszaüt, mert úgy dönt, hogy beszáll a ringbe. Amennyire meg tudom ítélni, Homonnay Gergely is ilyen volt. Vagyis ilyen nem volt. Nem volt megalkuvó, nem hajtotta le a fejét, és nem hagyta magát meg a saját igazát. Mert mindenkinek van igaza. Mindenkinek van egy története, legfeljebb ha az a történet nem túl boldogító, akkor bűnbakot keres magának. 

Nem ritkán Erzsi macska profilja mögül bírálta a rendszert, és mutatott rá igen sajátos formában kézenfekvőnek tűnő, ám sokak számára semennyire nem kézenfekvő, nem fontos társadalmi problémákra, a csordaszellem káros voltára vagy a kitaszítottságra, de sokszor a meg nem értettség csontig hatoló, velőig hatoló fájdalmára is. Aki ez utóbbit nem érezte még, az valószínűleg azt nem érezte, amit Gergő igen. Mint általában – és ez nem tény, viszont a környezetemből jól felismerhető sajátosság – a művész emberek hatványozottabban érzékenyek és szeretet hiányosabbak. Hogy ma Magyarországon sokan mennyire kitaszítottak, azt talán nem kell külön ecsetelnem. Elképzelhető, hogy ehhez az érzéshez egy idő után paranoia is társul, hiszen az ember úgy érzi, szélmalomharcot vív. Nemcsak a vélt vagy valós ellenséggel, hanem a saját démonaival is. Gondolom, ez is marcangolta, és talán ez falta fel belülről. A halála oka egyelőre tisztázatlan, rengeteg a kérdőjel az ügyben. Emiatt az egyik oldal azonnal konteókat kezdett el gyártani, miszerint valakinek a megbízásából tették el láb alól, a másik meg rögtönítélő bíróságként, a hulláját statáriálisan még végig is hurcolja a közösségi média és pártállami kanálismédia flaszterén. Hogy tudniillik egy buzi, hazaáruló drogossal kevesebb, hálistennek! Mert micsoda egy senkiházi gyurcsányista volt, aki megérdemelte a sorsát. Mit is várunk egy liberális buzitól? Ide vezet a nagy szabadelvűség és nagypofájúság, ugye. Csak azt kapta az élettől, amit megérdemelt. Na ja.

A minap egy pillanatra pont akkor kapcsoltam a Karc FM Hír TV-n is futó betelefonálós műsorába, amikor éppen a hullát gyalázták, a műsorvezető az alkalomhoz illően azon volt rettentesen felháborodva, hogy ez a gyűlöletkeltő Homonnay őt is letiltotta a Facebookról, és hogy ez micsoda antiliberális dolog. Hát nem tudom. Ha onnan nézzük, egy időben én is kommentelgettem fideszes politikusok fizetett és nem fizetett posztjai alá, ahonnan pár perc elteltével annak ellenére vágtak ki, hogy teljesen normális stílusban nyilvánultam meg. Ezt egy elhunyt ember szemére hányni és ezen hörögni, lesújtóan álságos.

Mindent összevetve: Homonnay halála körülményeit illetően tehát sok a kérdőjel, amit a hírek szerint és az én reményeim szerint is az olasz hatóságok kellő alapossággal kivizsgálnak. Addig is maradnak a találgatások, amelyeket semmiképpen nem szabad tényként kezelni, én is óva intek mindenkit attól, hogy a véleményét tényként közölje. Aztán lehet, soha nem fog kiderülni az igazság, de egyelőre korai még erről beszélni. Ami biztos: meghalt egy fiatal férfi, aki – lehet, hogy olykor túltolta -, de annál sokkal többször felemelte a hangját másokért. Értünk. 

RIP Homonnay Gergely 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!