Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Közpénzhegyek, oligarchák, Rogán Antalok, pártutasítások, mások pénzéből vett illékony népszerűség helyett nekünk ez jutott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves olvasóink, tisztelt támogatóink, előfizetőink, kedvelőink és elmaradhatatlan ellenlábasaink!

Egyfajta ünnepi szolgálati közlemény következik. Tekintettel arra, hogy rohanó, egészen pontosan vesztébe rohanó világunkban, különösen arról a puskaporos hordóról szemlélve, amelyen a földgolyó eme sarkában több mint egy évtizede üldögélünk, talán nem magától értetődő, de úgy néz ki, idén sem marad el sem a karácsony, sem az év vége. A mindenki számára szabadon elérhető Szalonna fennállásának hatodik, az előfizetéshez kötött Szalonnázó fennállásának harmadik karácsonya előtt állunk. Rajta a küszöbön. Nyúzottan, fáradtan, de még mindig nem visszafordíthatatlanul szétesve, nem kevés csalódáson, ellenben rengeteg örömteli pillanaton és sikerélményen is túl.

A nagyok, azok, akik számítanak, a magukat és a világot véresen komolyan vevők úgy szokták, hogy ilyenkor számot vetnek, eszükbe jut saját magukról az idő múlásáról saját maguk, és saját megkerülhetetlenségük tudatában mindenféle statisztikákat készítenek arról, hogy mennyi mindent adtak ők a világnak és milyen remekül teljesítettek a hátuk mögött álló évben. Vannak, akik közpénzből terebélyesedő, teljhatalmú közszereplő létükre az év minden napján menekülnek ugyan a kényelmetlen, provokatív kérdésekkel támadó nyilvánosság elől, majd cinikus trollkodásnak beillő ünnepélyes meglepetésként adnak az ünnep szentségének, és néhány óra erejéig bátran előbújnak a függöny mögül, miközben cukiskodással igyekeznek lemosni magukról évtizedes bűneiket. Mások mozgó és mozdulatlan infografikákba öntve számszerűsítik a nagyszerűségüket, és önmagukat ünneplik. Megint mások pedig azzal áltatják magukat, hogy ők a jó oldalon állnak és ebbe bármi belefér: akár az ünnepi felmosás is azokkal, akik ellen az év minden egyes napján egyébként is uszítanak.

Szerencsére mi sem nagyok, sem komolyak nem vagyunk, és bár fennállásunk legutóbbi időszakában egyre ritkábban találjuk a mindenen átsegítő humorérzékünket, de azért olyan nagyon soha nem vettük komolyan magunkat, hogy komolyságunk és nagyságunk súlya alatt összezavarodva szem elől tévesszük, hogy mi az igazán fontos. Ezért aztán idén sem készítettünk színes, mutatós, önigazoló statisztikákat arról, hogy hány cikket írtunk mennyi mindenről, hogy egészen pontosan hány lájkot, megosztást és reprezentatív hátba veregetést gyűjtöttünk be a legutóbbi karácsony óta, hogy mennyi mindent alkottunk, amitől a világ jobb hely lett, hogy mennyi siker és megvalósítás fűződik a nevünkhöz, és ebből mi minden következik. Holott tény, hogy bár nem tűnik szóra érdemesnek, sőt, sokaknak munkának sem tűnik az, amit csinálunk, valójában elég sok munka, lemondás, jó és rossz kompromisszum, helyes és elhibázott döntés áll mögöttünk. Közpénzhegyek, oligarchák, Rogán Antalok, pártutasítások, mások pénzéből vett illékony népszerűség helyett nekünk ez jutott. Ki mit intézett magának, ugye. Ja, és még arra se bírtunk rájönni hat év alatt, hogy miképpen lehetne fotoszintézis útján életben maradni.

Nem panasz, nem siránkozás, egyszerű ténymegállapítás: a világjárványnak is meg annak a fojtogató közéleti levegőnek köszönhetően is, amelyet életvitelszerűen, nap nap után tüdőre szívunk, meglehetősen nehéz évek állnak nemcsak mögöttünk, hanem minden bizonnyal és elsősorban olvasóink mögött is ahhoz, hogy most alkalomhoz egyáltalán nem illő módon a saját hatásunk alá kerüljünk és polírozzuk magunkat. Mindössze azt szeretnénk karácsony előtt egy nappal ez úton kifejezésre juttatni, hogy ez itt nem rólunk szól, soha nem is rólunk szólt, hanem azokról a gondolatokról, értékekről, eszményekről, amelyekben hiszünk, és amelyek miatt úgy érezzük, hogy ameddig szájba nem rúgnak, vagy nemzeti érdekből ki nem tapossák a belünket, ameddig van egy bármilyen aprócska közösség, amelynek elég fontosak a gondolataink, addig kötelességünknek fogjuk tartani szót emelni a mindenkori erkölcstelenség, igazságtalanság ellen. Csak az a fontos, hogy van-e bármilyen visszhangja a gondolatainknak a világban. Nem világmegváltásra, zászlócipelésre, nem rezsimek megbuktatásra, nem a politikai és egyéb típusú hatalom megszerzésére szerződtünk, csak arra, hogy élhessünk a gondolataink szabad kinyilvánításának jogával, mert hátha van visszhangja azoknak a gondolatoknak.

Ez a néhány ünnepélyesnek szánt sor éppen ezért elsősorban azokról és azoknak szól, akik rövidebb vagy hosszabb ideje rezonálnak ezekre a gondolatokra, akik számára értékesek ezek a gondolatok, és akiknek végső soron hálával és elismeréssel tartozunk azért, hogy megértük a hatodik karácsonyunkat. Mert egyenként nem tudjuk megköszönni ezt nekik, most apró szerkesztőségünk nevében tisztelettel KÖSZÖNJÜK valamennyiüknek, hogy kitartottak mellettünk. Idén is. Akkor is fontos ez, ha a kiszámítható, gondtalan, zavartalan működésünket szavatoló célt – mint látható – nem sikerült teljesítenünk, ami ugyanazt jelenti, amit eddig is mindig jelentett: amikor már nem tudjuk tovább csinálni, mert már nincs hova hátrálni, nincs honnan levágni, nincs miről lemondani, nincs min spórolni, és már nem lehet még egy rossz kompromisszumot megkötni, akkor sokak örömére elköszönünk és vadnyommá változunk.

Addig is. Karácsony van, és semmi mást nem várunk idén sem ettől a néhány ünnepnaptól csak azt, amit hatodik éve minden évben – ahogy Esterházy Péter írta -, hogy legyen! Hogy legyen néhány nap, amikor megpihenhetünk, amikor nem azzal fekszünk és kelünk, amivel az év összes többi napján. Hogy legyen néhány nap, amikor önmagunk lehetünk, és úgy érezhetjük, mintha élnénk. Amikor nem érdekes, hogy melyik nemzetrontó pojáca éppen mit beszélt a szájával, amikor nem szorul össze a gyomrunk attól, hogy melyik szereptévesztett politikus ki mindenkinek az emberi méltóságába gyalogolt bele, amikor nem jut el a tudatunkig, hogy melyik erkölcstelenségi világcsúcstartó mennyit rakott zsebre abból, amihez köze nem lehetne. Nem azért, mert ha nem nézünk oda, akkor nincs, hanem önvédelemből, önbecsülésből. Azért, mert lennie kell néhány olyan pillanatnak, amelybe még a legnagyobb hatalmú semmirekellők sem rondíthatnak bele.

Ezért semmi mást nem várunk ettől a karácsonytól, és semmi mást nem kívánunk olvasóinknak sem, mint hogy egy rövid időre tegyék le, engedjék el ezt az egészet, és helyette töltsenek el tartalmas időt azokkal, akikre egész évben talán nem jut elegendő idő és figyelem. Ez azt is jelenti, hogy néhány nap megértést kérünk azért, hogy fellélegezhessünk az agyunkat, a lelkünket egyaránt mérgező politikai-közéleti történések súlya alól, hogy a heveny kimerültség ellenében némi fizikai, szellemi és lelki erőt gyűjtsünk ahhoz, hogy folytatni tudjuk. Igen, ezért semmi mást nem kívánunk a Szalonna és a Szalonnázó olvasóinak, mint azt, amit saját magunknak is kívánni szoktunk minden évben. Ebben az évben különösen, hiszen ha eddig szükség volt a józan eszünkre és az erős gyomrunkra, akkor januártól még inkább szükségünk lesz rájuk. Ehhez az kell, hogy néhány napra letegyük a közélet nyomasztó, mocskos, súlyos terhét, és egyszerűen csak annyit várjunk az ünneptől, hogy legyen! Bárkinek bármit jelentsen az ünnep.

Esterházy Péterrel ellentétben ebben a jelenben, ezek között a permanensen gerjesztett pszichotikus-háborús viszonyok között mi nem gondoljuk azt, hogy az ünnep nyomában harmónia és jóság nő, hogy az ünnep nyomán nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk. Bármennyire kiábrándító is, ezekkel az illúziókkal leszámoltunk, mi már bőven beérjük néhány békés, mindennemű kardcsörtetéstől mentes pihenőnappal, és eszünkbe nem jut bárkit keresztre feszíteni azért, mert neki a karácsony valami egészen mást jelent, mint nekünk. Az lenne a jó, ha senki nem azzal foglalkozna, hogy a másik ember miként ünnepli, neki mit jelent az, hogy egy kisded valamikor pár ezer évvel ezelőtt egy nyomorúságos istállóban megszületett. Az lesz a boldog idő – ha egyáltalán megérjük -, amikor senki, de főleg nem egy közhatalmat gyakorló rovott múltú és jelenű, politikai hatalombitorlása szakosodott vallási szekta nem akarja megmondani egyetlen polgárnak sem, hogy miként ünnepeljen, mit hogyan éljen meg, mit gondoljon, mit érezzen, mit tegyen az asztalra, egyáltalán kivel üljön le egy asztal mellé, vagy kit szeressen azért, hogy emberszámba vegyék.

Ameddig beköszönt ez a boldog idő, amit reményeink szerint megérünk, már csak a semennyire nem lírai ünnepi nyitvatartási programunk felvázolása maradt: december 24-25-26-27  szünet, 28-29 munkanap, 30-31-január 1-2 szünet. 2022. január 3-tól, hétfőtől orrvérzésig, teljes erőbedobással újra jelentkezünk. Köszönjük mindenkinek az egész éves figyelmet, támogatást, szerzőtársainknak, vendégszerzőinknek külön is köszönjük a munkájukat! A kétszer négy szünnap között legközelebb december 28-án, kedden reggel 8 órakor vesszük fel a fonalat. Addig is Szalonna és a Szalonnázó olvasóinak békés, boldog, szeretetteljes karácsonyt kívánunk!

Szerkesztőség

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.