NEHAZUGGY

Ledarálják az embert

Évek óta nyomják a morális pánikgombot, mint süket a csengőt, sportot űznek abból, hogy ellentmondást nem tűrően kijelöljék, igaz magyar embernek, igazi kereszténynek ki mindenkitől kell rettegnie azért, hogy normális hazafi lehessen, hogy ki mindenkit szükséges eltipornia azért, hogy egyensúlyba kerüljön a kereszténykonzervatívnak hazudott világa. Évek óta nincs az a nemzeti minimum, amin ne lépnének át röhögve, vicsorogva azért, hogy a futószalagon gyártott virtuális ellenségek sűrűjében kizárólagos morális vonatkoztatási pontként hivatkozhassanak magukra. Hogy elmondhassák, hogy a fenekedő, gonosz világ gonosz, pusztító, bűnös, istentelen, hitetlen erőivel szemben ők jelentik az utolsó, az egyetlen mentsvárat, a támaszt, a vigaszt, a menedéket, az oltalmat. Nincs az a vallásos buzgalom, amit ne konvertáltak volna Rogán Bűnöző Antal propagandanyálával bekent, bűzölgő politikai termékké, nincs élő keresztény, akiről ne ők akarták volna eldönteni, keresztény-e eléggé ahhoz, hogy egyáltalán keresztény lehessen. Nincs az a szektás, dühös, törzsi gyűlölettel átitatott szájhabzás, nincs az a bántó, megalázó rágalom, amivel ne rontottak volna már neki bárkinek, aki hangosan el meri mondani: ekkora mértékben, ennyire arcátlanul, ahogy a Fidesz a bűnözést műveli és legitimálja, soha senki más nem tette az elmúlt évtizedekben.

Most, hogy néhány nap múlva karácsony, most, hogy az adventi időszakról az összes létező, ócska politikává tehető bőrt lehúzták, most, hogy az ünnepre hangolódás szellemében az elmúlt tíz évben soha nem tapasztalt hőfokon jótékonykodnak, jófejkednek, jóemberkednek és eregetik magukból az áhítatot, a pátoszt, még inkább jóvátehetetlennek tűnik az, amit a hátunk mögött hagyott évtized minden egyes napján tettek. Most, hogy a szőnyeg alá söprésnek ellenálló, elsikálásra alkalmatlan Völner-botrány kirobbanása megmutatta, hogy a bűnözés, a sokak kárára, a kevesek javára elkövetett bűnözés a legmagasabb kormányzati szintekig ér, hogy ez nem hazugság, nem fake news, nem kitaláció, még inkább nehéz békésen beletörődni abba, hogy mennyi mindentől megfosztották az országot. És akkor most itt egy súlyos idézet következik, nem tőlem származik, én csak szégyenkezem azért, mert minden Európa legkeresztényebb országában ez a helyzet:

Az anyagi gondjainkat minden fillér enyhíti, de alapvető elmozdulást az egyszázalékos bevétel sem eredményez. A költségvetésünket nem nyereséggel tervezzük, azzal számolunk csupán, hogy képesek legyünk működtetni a szegényeket, rászorulókat segítő intézményeinket. A magyar állam ebből vesz el évente mintegy 2 milliárd forintot. Sok pályázatból eleve kizárnak bennünket, el se tudunk indulni. Azokról a pénzekről most nem is beszélek, amelyeket nem alanyi jogon juttat a kormány az egyházaknak. Soha nem áhítoztunk ilyen forrásokra. Az egyházunk működtetésére se kérünk támogatást, csak és kizárólag az államtól átvett oktatási, szociális feladatok ellátására. Az egyszázalékos felajánlásokból származó összeget egyébként még nem kaptuk meg. Az úgynevezett bevett egyházak esetében ezt a pénzt kipótolja az állam. Nekünk ez se jár. Ehhez az állami elismerés magasabb fokán kellene állnunk.

Többször éreztük már úgy, hogy erőnk végére értünk, nem bírunk ki még egy ciklust, ha a Fidesz marad kormányon. Aztán kiderült, hogy mégis kibírjuk valahogyan. Nem azért, mert annyira rendkívüliek vagyunk. Hívőként az ember hisz abban, hogy az Örökkévaló nem hagy elveszni bennünket. Általában is igaz, hogy tartást ad, ha felvállaljuk, amit teszünk. Nem kell rögtön kétségbe esni a nehézségektől, el lehet menni a falig. Annyira jó lenne, ha megtanulná a magyar társadalom: nem szabad azonnal megadni magunkat. Mindenesetre… Hát, igen… Elfáradtunk. Derekasan elfáradtunk. Nagyon szeretnénk most már egy kis levegőhöz jutni. Azt nem merem megígérni az utódaimnak, hogy ahhoz hasonló nem fog megtörténni velük, ami velünk. Hisz én magam kétszer is átéltem a hatalommal folytatott, hosszú évekig tartó állóháborút: először a Kádár-korszakban, 1973 és 1981 között, másodszor pedig 2010-től, a Fidesz kormányzása idején. Ez a küzdelem ledarálja az embert.

Ezek itt egy olyan keresztény embernek a szavai, akinek nemhogy nem jár a magát Európa legkeresztényebb, az üldözött keresztények védelmezőjeként aposztrofáló állam elismerése, hanem akit a keresztény minőségében, felelős állampolgári minőségében, a tébolyult önkényuralom tébolyult ámokfutását nyíltan bíráló emberi minőségében módszeresen üldöz a hatalom. Annak az Iványi Gábornak a szavai, akivel a Népszava készített interjút a minap, és aki egyebek mellett erről is beszélt. Hogy miközben Orbán Viktor korrupt kolbászzabáló nagyúr pitiáner bosszúja miatt teljes jogú egyházi státuszát még mindig nem kapta vissza az általa vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az adóhatóság kegye nyomán egyszázalékos felajánlásokat már gyűjthetnek. Közel 40 ezer ember 315 millió forintnyi felajánlása pedig erre elég: segít életben maradni és egy reménytelen állóháborúban derekasan elfáradni.

Most, hogy nyakunkon az egyik legnagyobb keresztény ünnep, most, hogy – csak egy példát említsek a sok közül – Novák Katalin, az Orbán-féle kolbászzabáló, a kicsinyességből és sokak nyomorúságból propagandaszínpadot építő keresztény családbarátság egyik alappillére azon siránkozik éppen, hogy milyen nagyon nehéz néha ráhangolódni az ünnepre, hát hiszen olyan zajos, türelmetlen, ingerült és erőszakos a világ körülöttünk, ajánlom mindenkinek elmélyülési célzattal ezt a nem túl hosszú, de mégis súlyos interjút. Ha van ember, akivel szemben soha el nem évülő bűncselekményeket követett el ez a magát kereszténynek maszkírozó hatalom, akkor az Iványi Gábor. Iványi Gábor és az a többezer nehéz sorsú, kiszolgáltatott keresztény és nem keresztény, gyerek és felnőtt, idős és fiatal, akiről senki más nem gondoskodik, csak Iványi Gábor egyháza.

Ha valaki nem álarcnak, bálványimádó, szektás, tudatmódosításra alkalmas néptömegek manipulálására teszi fel az életét, mert ez a garanciája annak, hogy hatalmaskodni tudjon mások felett, ha valaki komolyan veszi, és nem közönséges kötőszóként, politikai tömegáruként értelmezi a kereszténységet, az a töredékét nem tudta volna elkövetni azoknak a bűncselekménnyel egyenértékű támadásoknak, amelyeket Iványi ellen indított és sikeresen végre is hajtott ez az embertelen hatalom. Amely az én értékrendem szerint nem akkor ért le az embertelenség véres legaljára, amikor a számtalan óvoda, iskola, hajléktalanszálló, menekültszálló, női-, férfi- és családoknak oltalmat nyújtó átmeneti szálló, utcai szociális munka, idősotthon mellett a kórházat is üzemeltető, azaz a gyakorlatban is a keresztény hitelveket követő, az orvostudomány minden eszközével, neveléssel, segítséggel és szeretettel gyógyító MET-től önkényesen elvette az egyházi státuszt. Hanem akkor, amikor az életünket lassan két éve megnyomorító, sokakat az életvitelszerű kilátástalanságból még nagyobb kilátástalanságba taszító pandémia egyik csúcsán azt vágta a mintegy 3000 ember (rászorulók és az őket segítő alkalmazottak összesen) életben maradását, tanulását, ruházkodását, utazását, napi étkezését, vagy éppen havi bérét biztosító egyházi intézmény vezetőjének fejéhez, hogy azért kell tőlük elvenni az állami támogatást, mert a kereszténykonzervatív kormány marhára védekezik a járvány ellen, és abból mindenkinek ki kell vennie a részét. Az volt a gonoszságnak és az aljasságnak egy olyan, még a fegyveres NAV-komisszárok dúlásán is túlmutató mélysége, amire sem akkor, sem azóta nem lehet szavakat találni.

Az elmúlt években nagyon sokszor próbáltunk mégis szavakat találni (ITT és ITT is megtekinthető, mennyire sokszor) arra a zsigeri gonoszságra, amivel keresztény maskarába öltözött, a kereszténységet lépten-nyomon lejárató vérkorrupt, bűnözőnek kinéző figurák Iványi bosszúszomjas ledarálása reményében szakadékba rúgják a saját honfitársaikat. Ha van valami, ami ellen egyszerűen nem lehet elégszer szót emelni, az ez. Nincs nagyobb szégyene az országnak, mint az, hogy a szolidaritás alig pislákoló gyertyája mellett ülve végignézi, eltűri, ahogyan becsületes, humánus, valódi keresztény embereket gátlástalanul eltapos az emberi romlottság, kicsinyesség, gátlástalanság. Amelynek nem az a fontos, hogy lehetőleg senki ne kerüljön hajléktalanszállóra, senki ne szoruljon olyan támogatásra, amely nélkül az élete alapvető szükségleteit sem tudja fedezni, vagy ha olyan helyzetbe került, akkor legalább esélye legyen talpra állni, hanem az a fontos, hogy az Orbánnak nem tetsző, az útjában álló Iványi Gáborokat beletapossák a földbe. Rengeteg minden van, ami miatt buknia kell ennek a rendszernek, de az egyik legsúlyosabb bűnük az éppen a legelesettebbek ellen folytatott állóháború. Amibe csak belefáradni lehet.

Nem csodálkozom, hogy aki sportot űz a kereszténység megcsúfolásából, miközben legfeljebb akkor kerül közel Istenhez, ha berúgja a focilabdát a templomkertbe (Magyar Bálint után szabadon), aki keresztényi szeretetnek hazudja a pánik- és gyűlöletkeltést, aki csak akkor érzi magát valakinek, ha másvalakit valamitől megfoszt, annak rohadt nehéz ráhangolódni bármilyen ünnepre. Akinek viszont bármit jelent a saját vallása, hite, kereszténysége, az gondolkodjon el Iványi szavain. Meg azon is, hogy miről szólhat és miről nem szólhat a hit, a vallás, a kereszténység, vagy éppen egy ország irányítása. Hogy miről szólhatna egy olyan ország, amelyben nem jár megkülönböztetett állami elismerés aszerint, hogy ki miben hisz, ahol bűnözők nem taposnak el tisztességes embereket. És ahol rohadtul nem az az élet rendje, hogy reménytelen küzdelmekben darálják le a másokon segíteni akaró embereket.

A Biblia azt mondja, hogy az alkalmatlan és gonosz emberek félreállításáért szabad imádkozni. Nem arról van szó, hogy nekik más az elképzelésük arról, hogyan lehet törvényesen és elfogadható módon irányítani az országot. Hanem arról, hogy egyesek közülük tényleg bűncselekményeket követnek el. Ezt nem is igazán titkolják. Nem szólhat erről egy ország irányítása…

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább