Január 27,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Nem lesz, aki megmondja, merre nyílik az ajtó

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,192,475 forint, még hiányzik 1,807,525 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Rendkívül szórakoztató műsorszám a magyar humor egén az a ritka pillanat, amikor a miniszterek elnöke kénytelen megjelenni a parlamenti ülésen, és beszédbe elegyedni mindenféle méltatlan alakokkal. Például ellenzéki képviselőkkel. Ha éppen olyan időszakban következik be ez a műsorszám, amikor valamilyen ünnep van (volt, esetleg lesz), akkor kihagyhatatlan a poén. Úgyhogy most Jakab Pétert érte a megtiszteltetés, Orbán Viktor boldog mikulást kívánt neki. Jó, persze válasz helyett tette ezt, de legalább gúnyolódott is egy sort, és elszavalta azt, amit szokott: bezzeg az elmúlt tizenkét év előtti elmúlt nyolc évben a gaz ellenzék áfát emelt, munkanélküliséget emelt, energiaárakat emelt, adót emelt. Hát én nem tudom, ki hogy van ezzel, de én meglehetősen erőteljes szegénységi bizonyítványnak tartom, ha egy kormányfőnek semmi más mondandója nincs 12 évnyi siker, győzelem, dübörgés, újraindítás és eredményt eredményre halmozó kormányzás után mint az, hogy mi volt egy évtizede, száz éve, ezer éve. A kérdés általában nem erről szokott szólni, hanem erről, hogy mi volt egy hónapja, és mi lesz egy hónap múlva. Na, erre nincs válasz. Nem is értem, miért nem történésznek vagy egyenesen régésznek állt őfényessége, mi a francért kellett neki miniszterelnöki szék. Vagyis értem, elég csak Mészáros Lőrincre, Tiborcz Istvánra, Jászai Gellértre, Orbán Győzőre gondolni, csak éppen fel nem foghatom.

Úgy fest, rohamosan romlik Orbán memóriája, mert már egy fél évvel ezelőttre sem tud visszaemlékezni. Arra az időszakra, amikor még érdekelte, miért halnak meg covid következtében többen Magyarországon, mint máshol. Mostmár nem egyszerűen nem érdekli a dolog, hanem egyenesen az egészségügyi dolgozók elleni nemtelen támadásnak nevezi, ha valaki rá mer erre kérdezni. De majd ő jól megvédi a hősiesen küzdő orvosokat és ápolókat! Szerintem pedig senki nem vonja kétségbe ezeknek az embereknek a hozzáértését és hősiességét, ellenben a kormány és a kormányfő felelőssége megkerülhetetlen. Akkor is, ha a miniszterek elnöke megpróbálja az egészségügyben dolgozókra kenni a szart (mert pontosan ezt teszi), és akkor is, ha mikulás, karácsony, újév vagy húsvét van (volt, lesz).

Az a hatalmas épület ott, a Duna partján annyi mindent látott és hallott már, mégsem omlott le a mennyezete ennyi év alatt sem. Azt nem tudom, a jelenlegi politikusokhoz foghatóan alkalmatlan és méltatlan alakok előfordultak-e benne ilyen tömegben régebben is, a történelem valamelyik feledett bugyrában. Tartok tőle, hogy igen. De az emberi természet már csak olyan, hogy nem képes túlságosan messzire tekinteni az időben. Sem előre, sem hátra. Tehát a múlt hibáit hajlamos elfelejteni, ezért újra és újra elkövetni is. Bevallom, még bőven a rendszerváltás után sem merült fel bennem a gondolat, hogy valódi diktátort nézhetek majd működés közben. Nem állítom, hogy különösebben zseniális országvezetők sorát láttam az elmúlt évtizedekben, de ezen olyan nagyon nem is kell csodálkozni. Mint mindent, a politikát is tanulni kell. A demokráciát pláne tanulni kell. Ráadásul egy egész országnak, mégpedig egy olyan országnak, amelyiknek a többsége diktatúrában szocializálódott.

Töprengtem már ezen is, hogy egy társadalom, amelyik ismeri a diktatúra intézményét, miért engedi, hogy ismét köréje rakják ugyanazokat a díszleteket? Talán azért van ez, mert ahogy nem tetszettünk forradalmat csinálni, úgy a megállás nélkül épülőfélben lévő kommunizmus építőtáborában sem tetszettünk eléggé szenvedni. Sőt, a nagy többség semennyire nem szenvedett. Viszonylagos biztonságban élhettek, nem volt kérdés, hogy lesz munkahely, fizetés, mindenki meg tud élni, tudja fizetni a rezsit, lesz hol laknia, tud lángost venni a strandon, a gyereke járhat iskolába. Aki akart, templomba is járhatott, legfeljebb nem hencegett vele a mindenféle gyűléseken. Még csak azt sem kellett éreznie, hogy kirabolják, hiszen nem voltak kirívóan kapzsi politikusok. Olyan nagyon gondolkodni sem kellett a jövőn, mindent elrendeztek helyettük. Megmondták, mi a jó és mi a rossz, miről mit kell gondolni, hol kell megvenni a cipőt, hol a sampont. Igazából működő, biztonságos és kényelmes rendszer volt.

Ezt ismerte fel Orbán Viktor. Felépítette hát a maga kis diktatúráját, bár sok pontban eltért az előzőtől, sok ötletet merített más, kőkemény és gyilkos diktatúrákból. Ma a pártgyűlés vagy a brigádgyűlés helyett misére járnak az emberek, aztán bekapcsolják a közpénztévét és bőven beérik a biztonság és a jólét ígéretével, a szabadság illúziójával. A legfontosabbat megkapják: megmondja nekik a vezérük, hogy mi a jó és mi a rossz, miről mit kell gondolniuk. Sőt, még többet is: azt is megmondja, kiket kell gyűlölni. Ez sokaknak tökéletesen megfelel, legfeljebb olyankor sértődnek meg, amikor szól nekik a pártközpont, hogy most meg kell sértődni, mert például gombának nevezték őket. Ezért a gondoskodásért cserébe igazán nem nagy ár az, amit elvesznek tőlük. Általában nem is érzékelik, hogy elvették, hiszen azt sem értették, hogy az övék volt, őket illeti.

Hát így éldegélünk ebben a soha ki nem alakult demokráciában. Azonban az élet nagy mókamester, és nem jól viseli a monotóniát. Ezért aztán semmi nem tart örökké, még a diktátorok hatalma sem. Ha visszanéznénk a történelemben, láthatnánk is, de nem nézünk sem hátra, sem előre, minek az? Orbán talán nem kalkulálta bele, talán úgy gondolta, meg tudja valahogy akadályozni, de nem tudta. Felnőtt egy olyan generáció, amelyik nem élte meg az alázatnak azt a mélységét, ami egy igazi diktatúrát erőssé és tartóssá tud tenni. Viszont bejárhatta a világot, láthatta, máshol hogy élnek az emberek, így volt mivel összehasonlítania azt, amit itthon elé tálal a kormány. Már csak az a kérdés, hogy ennek az új generációnak sikerül-e meggyőznie azokat a szülőket és nagyszülőket, akik függőségükben szektává tömörültek. Annyira nem nagy munka, mint elsőre tűnik, mert nem mindenki falja nagykanállal a propagandát. Sokakat inkább a gyávaság tart vissza, hiszen a változás mindig zűrrel jár, bizonytalansággal, áldozattal és főként azzal a tudattal, hogy nem lesz, aki megmondja, merre nyílik az ajtó. Úgyhogy meg kell fogni a kilincset, és ki kell próbálni. Akkor is, ha nem tudjuk, mi van mögötte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!