December 7,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A tapasztalatok azt mutatják, hogy amit eddig ártunk és ormányunk megvédett, annak lába kélt valamilyen módon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 450,813 forint, még hiányzik 2,549,187 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Úgy nézem, az embereknek kezd elege lenni a megállás nélküli harcolásból. A főhadvezér (ezredik) rezsiharcos posztja alatt sorjázó hozzászólások legalábbis erről tanúskodnak. Persze nem lenne egészséges dolog egy Facebook-falról leolvasni a jövőt, de úgy hiszem, minden háborúba bele lehet fáradni. Abba főként, amit kitalált ellenségekkel szemben kell megvívni, a hadvezérnek pedig az a szokása, hogy miközben a közkatonák vadul csatáznak – és még csak azt sem tudják, hogy miért -, éheznek, fáznak, elhullanak és nincs olyasmi, mint a filmekben, hogy senkit nem hagynak hátra, a főni a jól fűtött várban, a biztonságban és luxusban hízik ijesztőre, és az udvaroncoknak engedélyt ad arra, hogy amit a harcba küldöttek hátrahagytak, azt ők nyugodtan hazavihetik. Csak persze le kell adni a köteles részt.

Ha a közösségi oldalról nem is lehet jósolni, az legalábbis érdekes, hogy Csányi Sándor találkozóra hívta Márki-Zay Pétert. Nem volt ebben az országban olyan kormány, ahol ne sikerült volna időben felvenni a megfelelő pozíciót Csányinak. Aki szerintem az ország egyetlen valódi oligarchája, de talán rosszul gondolom. Azt azonban talán jól látom, hogy elképesztően kifinomult orra van ahhoz, hol kell letenni a garast. És ha ezt már ilyen nyíltan teszi, annak akár üzenetértéke is lehet. Igen hosszú ideje mindent túlélt eddig is, ez a remek szimatának köszönhető. Ha mást nem is, azt feltételezem a viselkedése alapján, hogy úgy gondolja, bukni fog a rezsim. Azért remélem, még elviszi néha meccsre az előző harcostársát is. Mármint magánrepülővel, természetesen.

Miközben dicsőséges hadurunk a rezsicsökkentésért harcol, a testvéri Lengyelország más megoldást talált ki. Csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját arra a szintre, ami az Európai Unióban még megengedett. A földgáz áfáját 23-ról 8, az áram áfáját 5 százalékra csökkentik, valamint a lakossági fogyasztók számára elengedik a jövedéki adót. Nálunk marad a 27 százalékos áfa, ámde vígaszdíjként van egy harcos kormányunk, és ők megvédik a rezsit árkon-bokron keresztül.

De sajnos nem csak a rezsit, a családokat és kiemelten a gyerekeket is védik. Akkor is, ha erre nincs különösebb igény. Már csak azért sem, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy amit eddig ártunk és ormányunk megvédett, annak lába kélt valamilyen módon. A nyugdíjvagyonnak, a termőföldeknek, az egyetemeknek, az uniós forrásoknak sőt, komplett gazdasági ágazatoknak is. Azt persze nem gondolom, hogy ezentúl gyerekeket fognak gyűjteni – már csak azért sem, mert mire egy gyerekből rendes igavonó lesz, igen sokba kerül a szülőknek -, de azt sem gondolom, hogy a kormánynak bele kellene dumálni az emberek magánéletébe. Ebben az esetben úgy látom, a magyar családokat a normális bérektől, az Európában elvárható és elérhető életszínvonaltól, a más kultúrák megismerésétől és elfogadásától, a tanulás és a fejlődés lehetőségétől védik meg leginkább.

Varga Judit, a gyerekmegvédés honi élharcosa megmondta a tutit:

A törvény a nagykorú állampolgárokra nem vonatkozik, Magyarországon mindenki szabad ember, úgy él, ahogy szeretne, és a szexuális kisebbség jogai is védve vannak.

Ez bizonyára remekül hangzik, csak éppen nem igaz. Éppen olyan silány maszatolás mint az, hogy ahol nem lövik le a kormánykritikus újságírókat és publicistákat, ott sajtószabadság van, ahol nem jön a lefüggönyzött fekete autó, ott demokrácia van. Nincs. Ahogy nincs védve egyetlen kisebbség joga sem azzal, hogy nem hurcolják őket kényszergyógykezelésre, vagy nem lövik bele az árokba. Éppen elég az is, ha a kormány uszítja ellenük az uszulásra hajlamos híveit, ha a pártsajtóban jelenik meg naponta, hogy a melegek abnormális lények, a normalitás a heteroszexuális, fehér, keresztény emberek kiváltsága. Ha jogi eszközökkel nem is, minden más eszközzel bizony jogfosztottá teszik a kisebbségeket.

Tegnap Matolcsy megint kamatot emelt. A 370 forint fölé benéző euró gyengülni kezdett, az Index helyén működő Index álló nap ünnepelte, hogy erősödik a forint. Úgy fest, egy egész napig tartott az öröm, mert reggelre ismét nem áll jól a nemzeti fizetőeszköz. Bizonyára erről is Brüsszel, Soros és Gyurcsány tehet. Vagy Karácsony. És arról is, hogy megint állatira jól állunk a járvány elleni küzdelemben. Lakosságarányosan sokkal többen – többszörösen többen – halnak meg a covid következtében nálunk, mint más uniós tagországokban. Erről azonban nem ír a pártsajtó, ahogy annyi minden másról sem, ami kínos lenne a regnáló kormánynak. Ezzel szemben belezik Karácsony Gergelyt, Jakab Pétert, Donáth Annát, az ellenzéki összefogást, az LMBT-t (különös módon Bige Lászlót ejtették) és általában mindent, ami elterelheti a figyelmet arról, hogy valami egészen nagy baj van ebben az országban, valamit rosszul csinál a kormány, változtatni kellene.

Ez az, amit nem lehet a végtelenségig csinálni. Még úgy sem, hogy Gulyás Gergely megpróbálja az alakuló új német kormányt ekézni, biztos ami biztos. Lehet persze találni naponta valakit, akit bűnösnek kiáltanak ki, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy egyetlen felelős döntéshozó van ebben az országban: a kormány. Ha valami el van baszva, akkor azt ők baszták el. Senki másnak nincs sem jogi, sem politikai, sem anyagi hatalma, csak és kizárólag a kormánynak, amely kormány fideszesekből áll, a csúcson pedig Orbán Viktor trónol. Ez az igazság, minden más csak mese hülyéknek.

Kellemes ébredezést mindenkinek! Mi hamarosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!