Hacsaknem Blog

Senki más nem akarta, hogy idáig jussunk. Egyedül az az ember, aki nem tud veszíteni, ezért bármit hajlandó megtenni azért, hogy győzzön

Minden, ami magánélet, nekem szent és sérthetetlen! Nem érdekel, hogy kinek milyen a szexuális hovatartozása, közszereplőként sem érdekel, ez az ő magánügye, és nem is akarom a közélet részévé tenni. Nekünk jobbnak kell lennünk, mint a Fidesz, nekem nem fér bele, hogy politikai termék legyen a miniszterelnök fiából, és remélem, hogy Márki-Zay Pétertől is ez egyfajta túlfutás, amit a kampány hevében tett.

Ezt mondta a a Jelennek adott szerdai interjúban Jakab Péter, a Jobbik elnöke, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje visszatérő módon Orbán Gáspár vélt szexuális orientációjáról beszél. A kérdés nem is lehetne aktuálisabb, már csak azért is, mert hónapok óta az asztalon hever. Olyannyira, hogy Márki-Zay Péter kedd esti brüsszeli fórumán is szóba került. Amikor MZP sokadszorra Orbán fiának vélt homoszexualitására tett utalásokat, a közönség soraiból valaki bekiabálta, hogy azért az nem oké, Márki-Zay azonban nem hagyta magát zavarba hozni, hanem így folytatta:

Nézzék meg, hogy augusztus közepe óta a Fidesz mit csinált azzal a melegellenes gyűlöletkampánnyal, amelyet ő el akart vinni egészen a választásokig. Az egész téma augusztus közepén, amikor ez a botrány kikerült, onnantól kezdve így megállt. Úgyhogy én mindenkinek továbbra is a megértését fogom kérni. A következő fél évben mindig meg fogjuk találni azokat az eszközöket, amivel a Fidesz leváltható. Nem vagyok hajlandó semmitől zavarba jönni.

Ugyan én nem szavaztam meg a Fidesszel közösen a homofób irányba terelt pedofilellenes törvényt, és nem is tartozom azok közé, akik ezt díjazták a maga idején, viszont tudomásul vettem, hogy a Jobbik szerint a szavazóik ezt várják tőlük. Úgy gondolom, ma már kijelenthetjük, hogy ez egyáltalán nem igaz, legalábbis Jakab Péter miniszterelnök-jelölti ambícióit biztosan nem segítette, hogy a nevét adta ehhez a förtelmes, jogászok által összehozott fércmunkához. Ugyanakkor az tény, hogy kérdés nemcsak augusztus közepén volt aktuális, kényes és elgondolkodtató, hanem most is az. Onnan is tudom, hogy éppen augusztus közepén írtam erről a témáról, és azért is emlékszem rá, mert az egyik legnehezebb cikk volt, amit valaha írtam. Azóta már lezajlott az ellenzéki előválasztási kampány, amelyben Márki-Zay következetesen szóba hozta ezt a kérdést, ahogy Brüsszelben is szóba hozta két napja, és ebből én egyáltalán nem arra következtetek, amire Jakab Péter. Hogy túlfutott a kampányhevület.

Augusztus közepén a Telex egyik cikke késztett arra, hogy továbbgondoljam ezt a témát, és most az következik, hogy az akkori írásom alapján összefoglaljam, szerintem miért nem olyan egyszerű és egyértelmű azonnal rávágni, hogy Jakab Péternek természetesen igaza van, vagyis elfogadhatatlan, hogy a családján keresztül próbálják Orbán ellen fordítani a kormánya homofób kampányát. Amelyből úgy lett az elmúlt évtized talán legvisszataszítóbb gyűlöletkampánya (amelyre egy népszavazási kezdeményezést is rá akarnak húzni), hogy valójában az egész történet a gyerekek pedofíliával szembeni védelméről szólt volna. Aztán ez lett belőle: abszurd hangulatkeltés, észszerűtlen, életidegen jogi pancsermunka, egy alkalmazhatatlan, gonosz provokáció.

Ettől még léteznek azok a politikai és sajtóetikai dilemmák, amelyeket Márki-Zay folyamatosan felvet azzal, hogy több ízben, folyamatosan tematizálja a kormánypárt soraiban ülő vélt melegek, illetve konkrétan Orbán Gáspár vélt homoszexualitását. Mindezt úgy, hogy konkrétumokat, bizonyítékokat sem augusztus közepéig, sem azóta nem láttunk, nyilatkozatai ezért kizárólag célozgatásként értelmezhetők. Korábban több ízben is elítélően írtam olyan esetekről, amikor a miniszterelnök és családja, konkrétan egyes családtagjai olyan magánéleti kontextusban váltak közbeszéd tárgyává, illetve kerültek a kollektív hurrogások és minősítgetések kereszttüzébe, amelyeket nem tartok semmilyen módon közügynek (például egyáltalán nem övezte osztatlan siker azt a véleményemet, miszerint az Orbán-családon belüli erőszakról, konkrétan a Lévai Anikó bántalmazásáról szóló, szintén bizonyítékok nélküli sejtetések mélységesen elítélendőek, megvetendőek és semmi keresnivalójuk nincs a politikai küzdőtéren), ezért sem tudok szó nélkül elmenni amellett, ami ebben az esetben történik. Akkor sem, ha közéleti személyiségek – ha nem is túl nagy számban – már megszólaltak ebben az ügyben a maga idején pro és kontra, és nagyon sok mérlegelendő érvet felsorakoztattak amellett, illetve az ellen, hogy ez egyáltalán közéleti téma lehet Magyarországon. Hogy a miniszterelnök fia meleg, hogy a Fidesz soraiban esetleg hemzsegnek a melegek.

Ahogy augusztus közepén nem volt, úgy most sem egyszerű az úgynevezett helyes, az erkölcsileg helyes oldalra állni ebben a kérdésben. Aligha véletlen, hogy az ellenzéki pártok és politikusok nem foglaltak állást Márki-Zay kijelentéseivel kapcsolatban. Helyettük a sajtó tette/teszi fel azokat a kínos kérdéseket, amelyek elől ugyanúgy nem lehet elfutni, mint a körmünkre égő klímaválság elől.

Egy normális világban elképzelhető, elfogadható, hogy egy miniszterelnök-jelölt a regnáló miniszterelnök fiának vélt melegségével tematizálja a közbeszédet?

Egy normális világban belefér, hogy bármelyik politikus bármelyik ellenfele gyerekével kapcsolatban, jelen esetben a gyereke vélt szexuális orientációjával kapcsolatban tesz olyan állításokat, amelyeket alkalmasnak talál az ellenfél megsemmisítésére?

És normális-e az a világ, ahol komplett kormányzati propaganda épül a magánügyekre, ahol egy egész propaganda üzemegység kotorászik közszereplők és nem közszereplők magánéletében? Ahol egy nem mellesleg 12 éve kormányzó párt úgy akar választást nyerni negyedszer is, hogy jobb ötlet híján a társadalom egy szemmel látható csoportját száműzni akarja a valóságból.

Lehet-e egy ilyen világban bárkinek magánügye?

És ha egy kétharmaddal uralkodó teljhatalmú miniszterelnök szavazatok reményében úgy akarja száműzni azt a bizonyos csoportot a valóságból, hogy közben családilag érintett esetleg a kérdésben, akkor arról szabad-e beszélni, vagy azzal átlépünk egy vörös vonalat, amit pont azért nem kellene, mert minden porcikánkkal undorodunk attól, hogy az a miniszterelnök idáig vetemedett? Azaz mert jobbnak kell lennünk, mint a Fidesz.

Bármikor az elmúlt tizenkét évben gondolkodás nélkül vágtam volna rá Márki-Zay nyilatkozataira, hogy olyan mértékben ellenkeznek az ízlésemmel és a mindenkori erkölcsi minimumokról vallott nézeteimmel, hogy szinte hányingerem van tőlük. Nem is kellett volna szembeköpnöm magam, hiszen ugyanilyen hányinger fogott el akkor is, amikor például Volner Jánost ex-jobbikos, mára vállaltan fideszes szekértolónak állt parlamenti képviselőt és az ő állítólagos szeretőjét üldözte a susnyásban a fideszes karaktergyilkos médiájának olvasóriportere, vagy amikor ugyanezek becsörtettek Hadházy Ákos kertjébe, vagy amikor a vasárnapi ebéd közben akartak sürgős bebocsáttatást nyerni az otthonába. Sőt, amikor Orbán Ráhel még senki nem volt, a Tiborcz Istvánnal kötött házassága még a kanyarban sem volt, amikor még nem tudtuk, hogy egy svájci elitiskolában pallérozódik intellektuálisan, holott a miniszterelnök apja törvényesen bevallott jövedelméből aligha futotta volna a tandíjára, amikor még nem kérte ki magának a bahreini olajminiszternél tett látogatása után, hogy őt hagyják békén, mert nem közszereplő és különben is a saját erejéből állt az ország lábára, akkor is a védelmére keltem (nem mintha rászorult volna), hiszen a hazaáruló balliberális nézeteimmel összeegyeztethetetlen az, hogy bárkit azért szapuljanak, mert az apja esetleg az elmúlt 30 év legnagyobb közpolitikai hatalommal bíró gazembere.

Úgyhogy igen, amikor Márki-Zay Orbán Gáspárról és a meleg fideszesekről szóló nyilatkozatait tudomásul vettem, az első reakcióm az volt, hogy ez nincs rendben. Mégpedig azért nincs rendben, mert ezt aligha Márki-Zay Péternek, vagy bárki másnak kell ki- és bejelentenie Orbán Gáspárról. Teljesen mindegy, hogy a lebegtetésnek van alapja vagy nincs, az egyetlen dolog, ami számít, az az, hogy ő felvállalja-e. Más szavakkal: Orbán Viktor magánélete érdektelen, annál is inkább, mert ha jobban belegondolunk, arról lényegében lemondott, amikor miniszterelnök lett. Orbán Gáspár magánélete szintén nem érdekes (valamikor ő is tepert azért, hogy közszereplő legyen), hiszen erkölcsileg alighanem pont olyan sekélyes, mint az apja, ha nem az lenne, már rég szembeszállt volna vele. Ettől még legyen az ő dolga, hogy meleg és ezt tikolja. Ameddig ő nem ismeri be, hogy meleg, addig ez legfeljebb támadási felület lehet azokkal szemben, akik rajta keresztül akarják megsemmisíteni az apját.

De aztán ránéztem még egyszer erre a szomorú nagytotálra, majd még többször ránéztem, és teljesen elbizonytalanodtam. Pedig nem tegnap volt az sem, hogy a fideszes szolgamédia a magyar sajtó és politika történetben először egy politikust a magánélete egészen elképesztő pellengérre állításával próbált lejáratni. Amikor Tóbiás József korábbi MSZP-elnök feleségét maszturbációs segédeszközként prezentálta a 888-as propagandakanális, ott fordult át valami. Azóta egyszer sem volt olyan, hogy ne lett volna egyértelmű számomra, hogy mi a helyes, elfogadható álláspont. Amikor Juhász Péterből nőverőt csináltak, amikor Vona Gábor vélt homoszexualitását teregették, vagy amikor a miniszterelnök a parlamentben más férfiak szoknyáját emlegetve tett undorító utalást politikai ellenfele másságára, az is vízválasztó volt. De mindig világos és egyértelmű volt, hogy egy-egy ilyen gyomros kapcsán milyen álláspontra kell helyezkedni. Most először nem tudom. Holott egy normális világban ez az egyedüli erkölcsileg elfogadható álláspont, hogy aki korszakot akar váltani, aki véget akar vetni a törzsi kirekesztő, az egyén integritását, szabad identitásválasztását megkérdőjelező gyűlöletpolitikának, az nem teheti meg, hogy fizetett Facebook-hirdetésekben és kampánybeszédekben sejteti, hogy Orbán fia meleg. Igen, egy normális világban alapvetés lenne, hogy még ha az a bizonyos Orbán meg is engedte magának, hogy az országgyűlésben egy hozzá intézett érdemi kérdésre úgy kerülje meg  a választ, hogy a kérdező szexuális irányultságára tett minden színvonal alatti utalást, akkor se süllyedjünk erre a szintre. De hát itt nem egyetlen politikus méltatlan megszégyenítéséről van szó, hanem egy egész kisebbségnek a megalázásáról, másodrendű állampolgárrá fokozásáról. Ez nem egy normális világ, ahol egy miniszterelnök semmilyen körülmények között nem veszi a bátorságot, és nem formál jogot arra, hogy politikai haszonlesésből gyerekek és felnőttek életét nyomorítsa meg, vagy közmegvetés tárgyává tegye őket.

Senki más nem akarta, hogy idáig jussunk, egyedül az az ember, aki nem tud veszíteni, ezért bármit hajlandó megtenni azért, hogy győzzön. Ha egy ellenzéki politikus lepatkányozza a kormánypárt híveit, azzal pontosan tudom, mi a teendő. Attól két éve is és fél év múlva is ugyanúgy elhatárolódom, és felháborít. Ettől tiszta lelkiismerettel már elhatárolódni sem lehet. Nekem legalábbis nem megy. És ez tragédia. Ezen mérhető le igazán, hogy milyen mélyre rúgták le erkölcsi értelemben az országot.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább