December 7,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mindenki ünnepeljen vagy gyászoljon úgy, ahogy jónak érzi

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 450,813 forint, még hiányzik 2,549,187 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kolozsvári Házsongárdi temető mindenszentek és halottak napjának éjszakáján mesebeli erdőre emlékeztet, amit teleraktak pirosló mécsesekkel a bolyongó lelkek. Ezen az estén sokan nemcsak a hozzátartozóik sírjához mennek ki, hanem meglátogatják Brassai Sámuel és még néhány fontos magyar síremlékét is. Többek között Dsida Jenő sírboltját is. Talán az ővé az egyik legnépszerűbb, különösen a fiatalok körében.

Minden évben több tucatnyian, talán több százan gyújtanak gyertyát a nagy magyarok sírja előtt. A székelyföldi egyetemisták, akik nem mennek haza mindenszentekre, kifejezetten az otthoni sírok helyett tisztelegnek mécsessel a „nagyok” sírja mellett. Ennek az ünnepnek valami egészen különleges spirituális és hazafias aurája van Kolozsváron. Semmi pátosz vagy színpadiaskodás, egyszerűen ilyen a normalitás.

Ahogy mondtam, a mindenszentek és a halottak napja főként a nyugati keresztény hagyomány része. Ennek ellenére Erdélyben, a nagyvárosokban, ahol a magyaroknak módjuk volt kultúrájukkal hatást gyakorolni a románokra, az amúgy ortodox románok is kimennek halottak napján a temetőbe. Pedig az ortodox halottak napja húsvét után van. A román televíziókban ámuldoznak azon, hogy milyen szép, milyen meghitt, milyen civilizált ünnep, és ez is a magyarokhoz kötődik. Ha a román jövevények olyan gyorsan integrálódnának az őshonos magyar társadalomba, amilyen energiával képesek csodálkozni, akkor a két nép között semmilyen gond nem lenne Erdélyben.

Milyen szép gondolatok ezek, nemde? Mindenszentek, halottak napja, két egymást követő nap, nevezzük bárhogy, a halottainkról kellene, hogy szóljon, erre a Mandiner szerzőjének az a legfontosabb, hogy elmondhassa, ezt is nekünk köszönheti Erdély. 100 évvel Trianon után egészen komolyan ez a legfontosabb, hogy ki, mit, honnan hozott be? Egyébként ha már a halottak napjánál tartunk, tudom én, hogy elviekben ez egy gyönyörű ünnep, amelynek meghitt hangulata van, de én ezt valahogy sosem tapasztaltam. A virágárusok – kihasználva az alkalmat – elképesztő pénzeket kérnek el egy-egy csokorért, a temetőkben zsúfoltság van, harc folyik a parkolóhelyekért, nem is beszélve arról a stresszről, amit ezek a napok okoznak.

Miközben ha nagyon szeretnénk, bármelyik másik napon is megemlékezhetnénk a halottainkról. Ez olyan, mint a Valentin nap, aminek körülbelül ugyanennyi értelmét látom, hiszen ott bizonyos kereskedők komoly pénzekre tesznek szert, mégis az egész „ünnepnek” egy kötelező érzése van; most kell megmutatnod, hogy szereted a párodat. Én magam a Haloweent sem szeretem annyira, hiszen az lényegében Európában csak a bulizásról szól, noha maga a tradíció kelta eredetű, amit aztán tudomásom szerint az írek kivittek az Egyesült Államokba. Nekem – de ez nyilván szubjektív vélemény – a mexikóiak halottak napi tradíciói tetszenek, hiszen ők nem szomorkodnak azon, hogy szerettük elment, hanem megemlékeznek róla és az életet ünneplik meg. Vicces eseményekről beszélnek és arról, hogy milyen életet élt és mit ért el addig, ameddig a földön tartózkodott.

Semmi bajon a mindenszentekkel, csupán soha sem tartottam a szívemhez közelállónak. De hát ez mindig szubjektív dolog, mint tudjuk. De hogy egy ilyen ünneppel kapcsolatban is felmerüljön a Románia és Magyarország közötti feszültség, az egészen egyszerűen nevetséges. Nem teljesen mindegy, hogy ki, milyen tradíciót hova hurcolt be? Örülni kellene, hogy színesebb a világunk és a világ bármely területén megtapasztalhatunk valami újat. Nem arról kellene, hogy szóljon a halottak napja, hogy kinek szebb, jobb az ünneplése, hanem arról, hogy élvezzük az életünket addig, ameddig az tart. Hozzám közelebb áll az a felfogás, miszerint nem valaki halála miatt kell szomorúnak lenni egy ilyen napon, hanem a leélt élete miatt boldognak. Nyilván vannak tragikus esetek, amikor valaki fiatalon kénytelen elhagyni ezt a világot, de nem ez a jellemző. Viszont egy idős rokonunk halála a természet része, véleményem szerint ha már úgyis megtörtént a halál, akkor emlékezzünk a vele töltött boldog évekre, sem mint hogy szomorkodjunk minden évben ezeken a napokon.

Nyilván minden ember, kultúra, társadalom másként gondolkozik erről, ezért nincs jó és rossz ünneplés. Magyarországon az ország keresztény történelme miatt nyilván a mindenszentek a bevett szokás, míg máshol más tradíciókat követnek. De ez pont így van rendjén, hiszen milyen unalmas lenne, ha a világ minden országában ugyanaz történne ezeken a napokon. Pont ezért sem kellene úgy beszélni a mindenszentek erdélyi hagyományairól, mintha azok felsőbbrendűek lennének a román orthodox hagyományokkal szemben. Egy ünnep soha nem a mellveregetésről kellene, hogy szóljon, hanem a másik kultúrájának megismeréséről és annak elfogadásáról.

Töltse mindenki úgy ezeket a napokat, ahogy a legjobbnak érzi, éljen a világ bármely pontján. Ha Haloweent ünnepel, akkor azt, ha mindenszenteket, akkor azt, ha pedig halottak napját, akkor azt. Tartsuk meg a világot olyan sokszínűnek, amilyen sokszínű jelenleg is, nincs ugyanis annál unalmasabb, mint hogy mindenhol ugyanazok a tradíciók és a kultúrák többé nem keverednek, hanem egységessé válnak. Erdélyben érthető, hogy miért gyújtanak most gyertyákat az ott lakó magyarok, azonban emögött nem kellene ismételten megtalálni az okot a nacionalizmusra, egyszerűen csak el kellene fogadni, hogy a világ megváltozott az elmúlt 100 évben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!