Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A haza soha, de soha nem azonos sem egy párttal, sem egy eszmével, sem az aktuális kormánnyal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt november első napján, fél lábbal a télben, ámde egy teljes órával hosszabban. Nem áll szándékomban nyilvánosan halottak napját tartani, ez családi- és magánügye mindenkinek. Mindössze annyi közlendőm van, hogy szerintem csodás látvány este a temető, és gyerekkorom óta odavagyok a töklámpásért. Ez ugyanis nem valami újonnan átvett nyugati szokás, nagyon régen jelen van a mi kultúránkban is, évszázadok óta készülnek ebben az időszakban világító tökfejek.

Ahogy kezd felpörögni a járvány, úgy jelennek meg – immár szokásosan – a mindenféle hozzáértők (és hozzá nem értők) kinyilatkoztatásai. Lehetőség szerint persze egymásnak ellentmondóak ezek az okosságok, hogy a jómagyar polgár tudjon választani a kínálatból. Jelenleg az ország kardiológusból virológussá kinevezett szakértője viszi a prímet, szerinte egyetlen egy beoltott sincs lélegeztetőgépen. Én ezt készséggel elhiszem, de azért különösnek találom, hogy a hivatalos szervek semmiféle statisztikát nem adnak ki semmiről, az oltottak és a kórházban lévő fertőzöttek arányáról főleg nem, Merkely Béla mégis olyan jól tájékozott, mint a Magyaridők Nemzet szokott lenni vidámabb napokon.

Hazaszerető fiatalokra van szükségünk, mert ha mi nem szeretjük Magyarországot, a Kárpát-medencét, ha nem azt tartjuk a legfontosabb feladatunknak, hogy ennek a nemzetnek jobb legyen, akkor ki más fogja ezt a munkát elvégezni?

Ez nem valami hazaszeretőket képző nyári táborban hangzott el, hanem Orbán Balázs, Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára jelölte meg ilyen sajátságosan a Mathias Corvinus Collegium célját. Hát franc tudja, talán nem volt az olyan rossz régebben, amikor mérnököket, orvosokat, tanárokat és hasonló szakembereket tanítottak a szakmájukra. Ha a hazaszeretet nem magától jön, nem a családból származik, elég nehéz felnőttként beleverni az ember fejébe a dolgot. Arra azért érdemes gyereknevelés közben erősen koncentrálni, hogy a haza soha, de soha nem azonos sem egy párttal, sem egy eszmével, sem az aktuális kormánnyal. Csak azért szólok, mert mintha néhányan ezt nem igazán értenék. Pedig fontos.

Elhűlten olvasom, hogy Szlovákiában micsoda országos lebukási hullám indult (megint). Orbán Viktor harcostársa a migráció elleni küzdelemnek elkeresztelt korrupciós sztrádán már aligha tud visszakapaszkodni a hatalomba. Fura, hogy a szomszédban ilyen dolgok esnek meg. El sem tudom képzelni azt a jelenetet, amikor országunk nagyjai, mindenféle politikus, főrendőr, főjogász, főakárki visszaél a hatalmával, egymást mossák ki a szarból, elsikálják a disznóságokat, nem viszik végig a nyomozást, rákenik valakire a már nem tagadható vádakat, és hasonló disznóságokat követnek el. Ez az ország szerencsére nem olyan, itt olyan becsületes és tisztakezű mindenki, hogy hozzájuk képest az angyalok gyakorló bűnözőnek tűnnek. Amúgy ez a baj az ilyen hálózatokkal – ismétlem, Szlovákiáról beszélek -, ha csak egyetlen ember lebukik, az megbontja az egész rendszert. Menti a bőrét, ezért beköp két másikat, akik szintén magukkal rántanak pár elvtársat, és már borul is a bili. Ha aztán valami üzemzavaros vadvédő azt hiszi, hogy pont a vadászházat kell belülről bekamerázni ahhoz, hogy elcsípjék az orvvadászokat, és azok éppen nem belül vadorzóskodnak, hanem kint az erdőben, máris nem az illegális vadász van elkapva.

Na, ehhez képest nálunk meg az van, hogy az ellenzék az, aki sumákol. A pártmédia időt és a mi pénzünket nem kímélve kikutatta, hogy egy csomó ellenzéki politikusnak külföldi kapcsolatai vannak. És az még semmi, mert olyanok is vannak köztük, akik külföldön tanultak, éltek, dolgoztak! Hát mi ez, ha nem alapos gyanú a hazaárulásra? Komolyan mondom, az egykori AVH a fasorban sincs az éber médiamunkásokhoz képest. Én hülye meg már azt hittem, elmúltak azok az idők, amikor gyanús volt – de nagyon, akár börtön is járt érte – mindenki, aki a rothadó Nyugatról hurcolta be az országba a dekadenciát, rombolva ezzel a dolgozó magyar nép romlatlan hazafiságát. Tényleg érdemes elolvasni a hivatkozott cikket, ilyet ritkán látni ezen az égövön. A mesterien felgöngyölített összeesküvés, melynek hátterében mindvégig ott kígyózik a Soros-szál. Egyszerűen zseniális.

És akkor még ez is majdnem semmi ahhoz képest, hogy Gyurcsány Ferenc tehet az emelkedő árakról. Egyszerűen zseniális ez a pasas, hogy még másfél évtized múltán is az ő keze mozgatja a kifli meg a paradicsom árát, merő egy aljasságból. Bár a nyolcaska költője kissé megzavart, mert nem pontosan értettem a cikk elején, hogy mi a bánatos túró van. Hiszen így kezdődik a cikk:

A mentőautó szirénázása kismiska ahhoz a baloldali sivalkodáshoz, amit az árak látszólag a piac diktálta emelkedése miatt rendeznek a gyurcsányisták.

Egy pillanatra megrémültem, mert azt hittem, tényleg a piac veri fel az árakat, sőt, mi lesz, ha arra jut a költő, hogy Matolcsy politikája és a csillagok között tartózkodó euro – más nézőpontból a béka segge alá szorult forint – árfolyam, pláne az elbaszott gazdaságpolitika tehet mindenről. Esetleg a naponta dráguló üzemanyagárak, mert az mindent a világon érint. Kivéve a rezsicsökkentést, mert azt nem. Nade persze tévedtem.

Nincs híradás, nincs baloldali tévécsatorna beszélgetős műsora, amelyben ne szívnák a kormány vérét azért, mert drága az élelmiszer, sokba kerül a zöldség és a gyümölcs, hogy az emelkedő üzemanyag árak megfizethetetlenek.

Mit ad Isten, ezekben a publikációkban még véletlenül sem említik meg, hogy a magas árak mögött a baloldal áll, egészen konkrétan Gyurcsány Ferenc, akit szoros szálak fűznek Bige Lászlóhoz, a helikopterrel közlekedő vörösbáróhoz, vagy ahogy a sajtóban olvasni lehet róla, a műtrágyakirályhoz.

Hát ha csak úgy nem. Most egészen kínos helyzetben vagyok, mert képtelen vagyok eldönteni, hogy a külföldi összeesküvéses cikk tetszik jobban, vagy a Gyurcsány Ferenc, mint inflációgerjesztő tényező vonal a jobb. Majd még gondolkodni fogok rajta. Addig is kellemes ébredezést és szép napot kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.