Szentesi Zöldi Lászlóról eddig is tudhattuk, hogy tud kissé elfogult lenni, ha a kormány megvédéséről van szó, de most talán még a saját határait is túllépte. Arra gondolok, hogy lényegében háborúba hívta a Fidesz híveit, legalábbis nehéz másként értékelni az általa írottakat. Aki azt gondolja, hogy túlzok, az vessen egy pár pillantást az alábbi sorokra, amelyekkel kezdi a mondanivalóját Szentesi: Legyünk ott mindannyian, tegyünk a hazánkért annyit, hogy megmutatjuk, ki van otthon. Mi az, hogy ki van otthon, te szerencsétlen? Magyarországon mindenki otthon van, aki ide született, vagy úgy általában itt él. Nemcsak a nemzeti érzelmű, kereszténykonzervatív emberek, de a szocialisták, liberálisok, anarchisták, melegek vagy épp zsidók és muszlimok. Nem te fogod eldönteni, hogy ki van otthon Magyarországon, és ki nincs.
Sőt, még csak Orbán Viktor vagy a magyar kormány sem döntheti ezt el, még ha szeretné is. Állandó jelleggel nevezik hazaárulónak mindazokat, akik változást szeretnének, és el akarják zavarni a jelenlegi kormányt a bús francba. Féltik a megszerzett pozícióikat, a hatalmukat és a lopott milliárdokat. Félnek attól, hogy egyszer csak vége lesz ennek az álomvilágnak, és ha meg is ússzák egyesek a felelősségrevonást, a bevételeiknek akkor is búcsút kell hogy intsenek. Mert hát ilyen „újságírókra” nagy szüksége nem lesz majd a magyar médiának. Persze szabadon szerződtesse, aki csak akarja, de ha nem jönnek majd állami pénzek a pártlapokhoz, akkor azért elég nehéz lesz majd érvényesülnie egy olyan embernek, aki sokszor bizonyította már, hogy pénzért bárkiről bármit megír. De haladjunk tovább, hiszen ez még csak a cikk kezdőmondata volt.
Éppen megnyugtattam magam, hogy tettem már eleget a nemzetért, amikor a Széll Kálmán téren áthaladva csődületre lettem figyelmes. Az ellenzéki előválasztás nevű vándorcirkusz egyik előadásába csöppentem. Mindenfelé izgatott emberek, fiatalok, öregek szép számmal, sorban állnak vagy éppen beszélgetnek, vitatkoznak, arról tereferélnek, hogy vajon Dobrev vagy Márki-Zay-e az eredetibb demokrata. Ők azért vannak itt, mert szerintük Magyarország diktatúra. Ha rajtuk állna, Európa nyugodtan lehetne Európai Egyesült Államok, Magyarország pedig gyarmat. Pontosan tudják, mi a teendőjük: le kell váltaniuk Orbán Viktort; a helyére valamelyik aktuális kedvencüket ültetnék, hogy immáron semmi akadálya ne legyen az ország teljes tönkretételének.
[…] Idáig jutottam a gondolataimban, amikor rájöttem, hogy nagyon bosszant engem ez a csődület. És nem pusztán bosszant, kifejezetten idegesít. Nem azért, mert magyar állampolgárok nem gyülekezhetnek. Még azért sem, mert minden bizodalmukat politikai szerencselovagokba helyezik. Hanem azért, mert pontosan úgy viselkednek sajtóban, utcán, a Széll Kálmán téren, mintha ők volnának a többség. Miközben a többség mi, kormánypárti magyarok vagyunk, ahogyan ezt háromszor szépen be is bizonyítottuk az elmúlt bő évtizedben.
Ismételten kérdezném, hogy ez a jóember mégis miből szűrte le, hogy ők, kormánypárti magyarok vannak többségben? Azért, mert az önkényesen átírt választási rendszerben, választási csalások tucatjával, a választási rendszer leállása mellett 2018-ban papíron kétharmados többséget ért el a Fidesz? Elég, ha megnézik a szavazóik valódi számát, és rögtön kiderül, hogy a szavazóképes állampolgárok egyharmada szavazott rájuk mindösszesen, ami nem többséget, hanem kisebbséget jelent. Pont ezért kerültek most bajba, mivel az ellenzéki összefogás azt jelenti, hogy a valódi többség szállhat szembe a kisebbséggel, ami a kormánypártot éltetőket jelenti. De igazából a legszomorúbb az egészben az, hogy két táborra kell szakítani ezt a nyomorult országot, miközben a legfontosabb az lenne, hogy közösen haladjunk előre egy olyan úton, amelynek a végén a teljes ország csak nyerhet.
Most viszont a hatalmát féltő nemzeti kormány és propagandistái lényegében harcba hívják a fanatikusaikat, akiket alighanem feláldozni sem félnek, hiszen a tervek szerint akár Romániából is buszoztathatnak ide szimaptizánsokat, miközben ott a járvány elszabadult és naponta emberek százainak halálát okozza. Szentesi Zöldi lényegében veszélyt jelent a társadalom egy jó részére azzal, hogy ilyen, a fentiekhez hasonló kijelentéseket tesz. Pont az ilyen ideológiák miatt alakul ki a nacionalizmus, majd abból a fasizmus, hiszen van egy csoport, amely magát felsőbbrendűnek gondolva elnyomja a másik csoportot. Az még a szerencsésebb, ha „csak” elnyomja őket, hiszen a történelem megtanította már számunkra, hogy előfordulhatnak sokkal súlyosabb attrocitások is, mint hogy nem hagynak szóhoz jutni valakit vagy valakiket.
Ott leszek szombaton. Legyünk ott mindannyian, tegyünk a hazánkért annyit, hogy megmutatjuk, ki van otthon, kié a hatalom, és ki áll készen a tavaszi győzelemre.
Ezekkel a sorokkal zárja mondandóját Szentesi Zöldi, amire tényleg nem nagyon vannak szavaim. Már csak azért sem, mert tényleg csak fasiszta vezetőktől hallottam korábban hasonlót. Ki van otthon és kié a hatalom. Itt is pontosan látszik, hogy a kormány nem kormányoz, hanem a hatalmával visszaélve irányítja ezt az országot. Nem szolgálja a népet, mint amit egyébként a demokrácia jelentene, hanem úgy tesz, mintha ők a nép képviselete helyett a hatalom valódi birtokosai lennének. Nem tudom, mi fog történni holnap, de hogy a Fidesz nem ugrana el egy utcai zavargás lehetősége elől, abban most már biztos vagyok. Hiszen ha a Békemenet és az ellenzéki megmozdulás „véletlenül” összefutna valahol a belvárosban, akkor egy esetleges összecsapás után hazudhatnák azt, hogy a gyurcsányista, sorosista, kommunista hazaárulók kezdték az egészet, ezért rájuk nem lehet majd bízni az ország vezetését. Ezeket a képsorokat a választásokig naponta le lehetne játszani, aminek meglenne a hatása. Persze remélem, hogy ilyenre egyáltalán nem fog sor kerülni és megússzuk attrocitások nélkül. Legalább a választásokig.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.