Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy beszerzés addig érdekes, ameddig az ellopható pénzekhez hozzá nem jutottak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,209,341 forint, még hiányzik 790,659 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A küszöbönálló technológiai versenyben egy ország szuverenitása az innováció révén megerősíthető lesz – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy konferencián. Erről számoltunk be még délután, de gondolni sem mertem rá, hogy egyből egy olyan hír jön szembe ezt követően, amely tökéletesen bizonyítja, hogy a kormány csak álmodozik, mert a valóság sokkal lesújtóbb ennél. Persze akarhatnak ezek mindenféle innovációt, meg technológiai előnyt, de ha a beszerzéseknél és a beruházásoknál az az első, hogy pénzeket lophassanak el, akkor annak sok valódi eredménye nem lesz. Persze lehet, hogy papíron jól néznek ki a számok, van minden is, csak ezzel szemben a valóság az, hogy le vagyunk maradva még régión belül is, nem is beszélve Európa többi országáról.

Na de melyik hírről is van szó?

Lassan Guinness-rekordot dönt a budapesti Szent János Kórház félmilliárd forintos MR-készüléke, mivel a képalkotó diagnosztikában létfontosságú berendezés 2019 óta rendelkezésre áll, de azóta beüzemelés nélkül egy teremben porosodik. Az MR-vizsgálatra váró betegeket pedig addig is máshova szállítják.

Miről is van itt szó? Papíron – és a valóságban is – van MR gépe a Szent János Kórháznak, viszont a valóság az, hogy ezt nem használhatják az ott dolgozók. Itt nem arról van szó, hogy hiányozna a szakszemélyzet, esetleg nem férne el a gép valamelyik vizsgálóban, hanem arról, hogy nem elég önmagában a gépet betolni egy vizsgálóba és bekapcsolni, különböző infrastruktúrákat kellett volna kialakítani azért, hogy annak beüzemelése problémamentes legyen. Ezek nagy részre az elmúlt 2 évben ugyan megtörtént, mégsem használhatják még ma sem a berendezést az ott dolgozók. Az mondjuk már alapból kérdéses, hogy mégis hogy a büdös francba fordulhatott az elő, hogy a gép érkezése előtt nem oldották meg a kellő infrastruktúrát? Miért csak annak megvásárlása után jutott az az eszükbe, hogy ilyenre is szükség lenne?

Magyarországon jól láthatóan óriási gondok vannak a logisztikával, nem is beszélve egyes építkezésekről. Trehány, ámde borzasztóan drága beruházások folynak, amelyeket pár évente rendbe kell hozni. Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy valamit átadnak és pár évvel később nem ázik be, kezd el rozsdásodni, vagy hullik le a vakolat róla. Mondjuk itt még ilyenről sem kellene beszélni, hiszen nem kell egyetlen új épületet sem felhúzni ahhoz, hogy az MR készülék végre beüzemelhető legyen, de mégis ott tartunk, hogy egy két évvel ezelőtt beszerzett gép a mai napig egy raktárban porosodik. Olyan ez, mint a lélegeztetőgép beszerzés, amelynek eredményeként ma több tízezer gép porosodik egy raktárban, havi több millió forinttért.

Fogalmuk nincs róla, hogy hogyan lehetne előre gondolkodni ilyen esetek kapcsán. Kifizetik a kért összeget, odaszállíttatják ahova kell, aztán az új „tulajdonos” oldja meg magának a beüzemelést. Szervilis, a munkájához nem értő barmokkal van tele ez a rendszer, amelynek levét mi isszuk meg. De itt még csak arról sem lehet beszélni, hogy egy vicces hírt olvasunk most itt, hiszen ki tudja, hogy befolyásolta-e bárkinek az életét az, hogy nem tudott elmenni MRI vizsgálatra amiatt, mert pont nem volt elérhető a kórházban? Jó, elviekben megoldható máshol is a dolog, de mi van, ha valakit félreértésből oda vittek volna egy vizsgálatra, de nem tudták, hogy a gép még nem használható, és emiatt a beteg időt veszített? Lehet, hogy nincs ez összefüggésben senkinek a halálával sem, de a történetben nem is ez a fontos, hanem az, hogy ez tökéletesen bemutatja az állam működésképtelenségét. Addig érdekes egy beszerzés, ameddig nekik pénzük van belőle – mert kétlem, hogy ne csípett volna le egy ismerős sem ebből a beszerzésből -, de amikor annak hasznosságáról van szó, akkor már a kutyát nem érdekli a dolog. Nagy csinnadrattával átadják, aztán soha be sem üzemelik. Mert ez a hír jelent meg még 2017-ben a Világgazdaság weboldalán:

Volt olyan kormány, amelyik azt gondolta, hogy az egészségügyet külső tőkével kell megoldani. A kormány jól gazdálkodik, ezért vannak források fejlesztésekre – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emmi államtitkára. Az Egészséges Budapest program keretében év végéig több nagy eszközbeszerzés is megvalósul 21,1 milliárd forint értékben. Egy-egy MR-készülék érkezik a Szent János, valamint a Szent Margit kórházba, továbbá összesen öt CT-t kap több fővárosi és egy Pest megyei intézmény.

Sajnos nem találtam olyan képeket, ahol a megérkezett gépet körülállták volna a politikusok, hogy átvágjanak egy magyar szalagot, de talán nem is hiányzik. Hiszen a beszerzést bejelentették, majd az eszköz meg is érkezett, kár, hogy azóta is egy raktárban rohad. Ha érdekelné a szaktárcát, akkor már régen felgyorsították volna a gép beüzemeléséhez szükséges fejlesztéseket, de ilyenre nem nagyon történt kísérlet. Mert hát az EMMI-t sem az érdekli, hogy miként működnek a CT, vagy MR készülékek, őket az érdekli csupán, hogy elmondható-e, hogy a Szent János Kórház rendelkezik ilyen gépekkel. Márpedig rendelkezik, az más kérdés, hogy használni nem lehet. Olyan ez, mint annak idején Orbán kijelentése, miszerint ugyan szakember nincs elég, de eszközök és gépek rendelkezésre állnak. Itt, Európa egyik utolsó diktatúrájában a valóság nem számít, csakis az, hogy megfelelően el lehessen adni a hazugságot. Hogy ez esetleg emberek halálával jár? A keresztény, nemzeti kormányt ez jól láthatóan nem érdekli.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.