Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon ki a következő?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Andrej Babiš és kormánya elveszítette a választásokat, Sebastian Kurz pedig lemondásra kényszerült szombaton. Ezek alapvetően össze nem függő hírek lennének, de mivel mindketten Orbán közeli partnerei, szövetségesei, ezért e két fejleménynek jóval nagyobb jelentősége van ennél. Orbán tisztelője Kurznak és Babišsal is közeli kapcsolatot ápol, azonban ezek a feledésbe fognak merülni hamarosan, amennyiben már egyikük sem fog vezető pozíciót beölteni a kormányban, ahol eddig igen. Kurz akár még börtönbe is kerülhet, mivel korrupciós vádakkal illették, Babis viszont egyelőre még csak választási vereséget szenvedett, és nem tudni, hogy előveszik-e érdemben a súlyos korrupciós ügyeit, vagy pedig futni hagyják. Hogy ez miért érdekes a magyarok számára?

Noha már korábban elkezdődött a populisták bukása (ha Trump botrányos lebőgése nem lett volna elég, Netanjahu sem úszta meg), egy ideig szünet volt, most újra folytatódik a sor. Természetesen nem azért buktak ezek az emberek sem, mert túl nemzetiek, keresztények vagy konzervatívok lettek volna, hanem azért, mert súlyos ügyekbe keveredtek bele. Olyan dolgok jelentették a vesztüket, amelyekről idehaza lényegében hetente számol be a sajtó, de már meg sem kottyan az embereknek. Megszokták, hogy az Orbán-família szétlopja az országot, hogy lényegében strómanok kezébe kerül az állam vagyona. Az emberek többsége ezzel tökéletesen tisztában van, de már nem törődik vele, hiszen megszokta. Pontosan tudja, hogy a politikusok csalnak, lopnak, hazudnak, ezért már nem hozzák lázba ezek a hírek.

Ha Magyarország ma demokrácia lenne, akkor Orbán már régen nem lenne hatalomban. Ehhez képest egy újabb választási győzelemre készül tudva, hogy senki más, kizárólag a magyar társadalom tartotta őt hatalomban legalább 11 évig, hátha még egyszer bejön. Pedig akik hatalomban tartották, azok éppen el is zavarhatnák. Nekünk, választópolgároknak kell rájönnünk arra, hogy a demokrácia nélkülözhetetlen alapja a jól működő társadalmaknak, hiszen anélkül nincs egyéni és kollektív szabadság, nincs szabad verseny, nincs jól működő gazdaság, társadalmi igazságosság, méltányos elosztás, ezért az emberek idővel boldogtalanok lesznek, és megváltozik a társadalom működése. Kurz és Babiš bukása óriási vérveszteség Orbánnak, amit valószínűleg ő is pontosan tud. Ezek a figurák a szövetségesei voltak, akik most kénytelenek (lesznek) lemondani a hatalomról, mivel olyan bűncselekményeket követhettek el, amelyek összeegyeztethetetlenek a demokráciával. Amely demokrácia Magyarországgal ellentétben Ausztriában, de még Csehországban is létezik.

Figyelmeztető, de legalábbis nyugtalanító jel lehet ez Orbán számára, hiszen Babišt egy ellenzéki koalíció győzte le, amelyik megmutatta Európa keleti felének, hogy van lehetőség a változásra. Még ha csal is a Fidesz a választásokon, akkor sem hiszem, hogy képes lenne megtartani a pozícióját. Karácsony Gergely visszalépése óriási problámákat okozott nekik, mivel egyelőre fogalmuk nincs, mivel semlegesíthetnék Márki-Zay Pétert. Nem gondolták ők sem komolyan, hogy MZP-nek esélye lehet az előválasztáson, azt meg még kevésbé gondolták, hogy a javára lép vissza a főpolgármester. Egyszerűen fogalmuk nincs, mitévők legyenek, ezért még az összezavarodosott propagandaközpont parancsára várnak ezzel kapcsolatban.

Lehet azt gondolni, hogy a magyar szolganép és soha nem lesz képes kilépni a saját árnyéka mögül, de én hiszem, hogy minden nemzet képes arra, hogy elsajátítsa a demokrácia játékszabályait, persze attól függően, hogy éppen hol tartott ezen az úton. Egyes nemzeteknek évtizedekre van ehhez szüksége, mások viszont évek alatt elzavarják az elnyomóikat, és egy olyan politikai erőt ruháznak fel a bizalmukkal, amely képes arra, hogy összefogja az országot, és megfelelő módon kormányozzon. Nekünk is erre van szükségünk, arra, hogy Kurz és Babiš után Orbán is megbukjon, hiszen valódi lehetősége akkor lesz ennek az országnak, ha az uralkodó pártot és örök fideszes miniszterelnököt elzavarja a hatalomból. De ezen felül még elszámoltatásra is szükség van, amitől oly sokan ódzkodnak.

Abban bízom, hogy a populizmus leszálló ágban van Európában. Az ilyen ideológiát követő vezetők sorra buknak meg, és a helyüket olyan emberek veszik át, akik képesek európai módon gondolkodni. A nemzetieskedő, politikájukat a hazugságokra, népbutításra építő vezetők és kormányok buknak meg, miközben idehaza is könnyen elképzelhető az, hogy az ellenzéki összefogás működni fog. Nyilván ezt az állampárt teljesen máshogy látja, hiszen szerintük problámák nincsenek, problémák pont akkor lennének, ha ők elveszítenék a hatalmat. Csakhát vannak kézzelfogható példák arra, hogy egy működő demokráciában le lehet bukni olyan korrupciós ügyekkel, amelyekre Magyarországon még csak a fejét sem emeli fel a többség, de ki tudja mikor fordul át ez a helyzet?

Igen, kérdés, hogy vajon mi mikor jutunk el erre a szintre? Nálunk mikor fordulhat elő az, hogy egy vezető politikus börtönbe megy, ha korrupciós vádakat sikerül rábizonyítani, mert a független igazságszolgáltatás nem azzal van elfoglalva, hogy a bűnözőket futni hagyja, hanem hogy igazságot szolgáltasson. Mikor lesz az, hogy nem kapnak mentességet a nagypályás politikusbűnözők, hanem úgy ítélik el őket, mint bármelyik másik adócsalót vagy akármilyen kis hatalmával visszaélő piti gazembert. Most ez a felelősségre vonás néz ki Kurznak is, ha nem fogja tudni cáfolni az ellene felhozott, megalapozottnak tűnő vádakat. Nyilván idehaza is számtalan első vonalbeli politikai vezetőt lehetne megvádolni komoly bűncselekményekkel, de mivel az igazságszolgáltatás az ő kezükben van, ezért még egy pernek sem lenne túlzottan sok értelme. De egy esetleges kormányváltás nyomán ezek kiderülnének, és a fél világ megtudná, hogy mivel töltötték az idejüket.

Vajon Orbán lesz a következő? Vajon ő lehet az, akiből az embereknek már annyira elegük van, hogy inkább bárkire szavaznak, csak ne újra az állampárt legyen? A verseny szoros lehet attól függően, de attól teljesen függetlenül is, hogy MZP vagy Dobrev Klára lesz hivatalosan az ellenzék vezetője. Az biztos, hogy a nemzetközi helyzet fokozódása mellett a Fidesz serényen számolgat, és megpróbálja felmérni, mekkora is a baj. Hogy mekkora? Akkora, hogy Orbán nemzetközi szövetségesei sorra buknak, ő pedig (ha a lengyelektől eltekintünk) lényegében magára marad Európában. Mi lesz vele ezek után? Kivel fog példálózni, kire fog hivatkozni? Nem tudjuk, de az biztos, hogy rossz nap volt ez a tegnapi Orbánnak, viszont annál jobb mindenki másnak, aki vele és pártjával szemben áll.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.