Október 27,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A kisember sirámai

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,805,820 forint, még hiányzik 1,194,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dühből írok. Tudom én, hogy most az előválasztás, meg Orbán és minden egyéb előbbre való, mint a téma, amit felhozok. Azt is tudom, hogy ez el is fog merülni az érdektelenség tengerében, de később jó lesz vádbeszédnek. Jó okkal nem feszegetem az előválasztás témáját. Választottam mást. Sokkal, de sokkal jellemzőbbet, mint azt bárki is gondolná. Egy olyan métely a téma, ami igazán magyar, igazán monopol: a Magyar Posta. Egy olyan szervezet, ami idejétmúlt mentalitással, állami (azaz általunk fizetett) pénzből marad a víz felszínén. Nem akarom sokat húzni az időt azzal, hogy az esetleges demagóg és álszent emberek előtt mentegetőzzem, ezért néhány szóban megoldom. Itt most nem a dolgozókról van szó. Valószínű ott is vannak leszarom, nemtörődöm melósok, mint bárhol máshol. Az egészségügyben is vannak. Ott van a háziorvosom. Az is egy balfasz az asszisztensnőjével együtt, de ettől még kiállok az egészségügy mellett, mert ha valami elkezd jól működni, amikor tisztázottak a szabályok, amikor valóban teret nyer a megbecsülés, akkor az ilyen balfaszok vagy megváltoznak, vagy kihullanak.

Születésnapom volt. Megvallom frankón, jómagam nem sokat foglalkozom vele. A pároméval igen, de én nem szeretem a felhajtást. Nálunk az ajándékozás is úgy megy, hogy egyenesen megkérdezzük a másikat, mit szeretne. Nálunk nem a meglepetés az öröm, hanem az, hogy ha sikerül kiszakítani a pénzt egy ajándékra. Ráadásul így mindenki azt kapja, amit szeretne. E nap alkalmából úgy döntöttem, hogy legyen meg valami, ami már évek óta nagy vágyam. Sokszor hasznomra lehetett volna a munkám során, ha van ilyen eszközöm, de nem volt. Így-úgy megoldottam a kérdést. Kölcsön kértem egy ilyen eszközt, vagy ha nem volt, maradt a jó öreg „találgatós” módszer. Ez utóbbi is működött, csak éppen sokkal időigényesebb. Nekem sem volt mindegy, hogy egy adott dolgot felmérek két óra alatt, vagy nyolc óra alatt. Meg is rendeltem ezt az eszközt. Elméletileg Lengyelországból, de gyakorlatilag Németországból jött a cucc. Ez is, meg még valami. Nos, a még valamit feladták szeptember 17-én, az én holmimat 18-án. Az előbbi megérkezett 23-án, a másik a mai napig a postán csücsül. De miért? Kérdem én. Mindkettő ugyanonnan jött, csak éppen az első a győri logisztikai központból hozzám került. A másik viszont egy hetes győri tartózkodás után elment Vecsésre, a Nemzetköz Posta Kicserélő Központba. Jelezném, hogy én is Győrben lakom. A logisztikai központ alig 2 kilométer ide. Érdeklődtem, sőt megreklamáltam, hogy mi is van. Alig öt nap kellett a válaszhoz, miszerint megkaptam azt a linket, ahol egyébként is nyomon követtem a csomagom, plusz egy linket arról, hogy posta.hu/vám oldalon tájékozódjam a vámfizetési kötelezettségemről. Nah, itt pukkant el az agyam. Németország már nem tagja az Uniónak? Merkel zsebre vágta a tagsági könyvet, és elviharzott nyaralni? Esetleg fogadjam el, hogy két csomagból egy jó időben érkezett, tehát a Magyar Posta 50%-os hatékonysággal működik, ezáltal kiemelkedik az összes piros pöttyös seggű, félázsiai kipcsak postaszolgálat közül? Ezzel vegyem is tudomásul, hogy ha én elmegyek dolgozni, csak és kizárólag nekem kutya kötelességem tisztességesen ellátni a feladatom, öregbíteni a munkáltatóm (esetlegesen vélt) jó hírnevét? A Magyar Postánál ez nem szükséges?

Az 50% jó eredmény, de csak azért, mert városban lakom? Bele sem merek gondolni azoknak a falvaknak, kistelepüléseknek a helyzetébe, ahol még ennyi sincs, mert a Magyar Posta a monopolhelyzetét kihasználva, pont jól szarik mindenre. Lehetne mondani, hogy nincs is monopol helyzetben, hiszen vannak más csomagszállító cégek. Igen ám, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy olyat megfizessen. Egy kereskedőnek is sokkal olcsóbb a postát használnia, bár tudja, hogy mit is kap az olcsóságért. Pontosabban egy külföldi (nyugati) kereskedő nem tudja, mert ő a hazájában minőséget kap, és mit érdekli, hogy nálunk mi van. Mi lenne? Bemész a postára, aztán csak nézel. Csokoládé, cukor, kaparós sorsjegy, gyerekjáték, vibrátor, máig harcoló német alakulat, kis és nagy csetreszek mindenütt. Feladsz egy levelet, és már bombáznak is a biztosítási ajánlatokkal. Hatalmas zsibvásár, kiabáló kofákkal, akik a nagy hangjuk ellenére semmit sem tudnak eladni, az áruban pedig ott áll a pénz, majd el is vész, mert a portéka megromlik, tönkre megy általában.

Nincs ember. Nincs munkaerő. Miért nincs? Megmondom. Mert a Magyar Posta ugyanúgy nem fizeti meg az embereit, mint ahogy más sem. Ellenben elvárások vannak. Elvárnak, hisztiznek, miközben ótvar, darabjaira hulló kerékpárokat adnak a postásoknak. Azzal a ronccsal járjon be két, esetleg három körzetet is. Időnként ugyan felbukkan egy-egy újhullámos postafutár, de ő csak belföldi csomagokat visz. Esetleg nem ezzel kéne foglalkozni? Megfizetni őket, biztosítani, hogy télen ne egyedül járjon be több körzetet, emberként bánni vele, és akkor ez az ember nem lesz dühös, nem lesz fáradt, nem lesz frusztrált, és nem lesz ideges, mikor megkapja a fizetését. Talán még a kérdést sem teszi fel, hogy „B.meg. Ezért csinálom én ezt?” Szerintem a posta jelenlegi helyzete jó kórkép a mai világról, csak ez nagyon sok embert nem érdekel, mert nem az élete múlik rajta. Pedig vannak esetek, mikor igen. Egy elkavart hivatalos levél. Egy eltűnt írásos kérelem/fellebbezés, de ez sokaknak nem számít.

Prioritásokat állítunk fel. Az egészségügy fontos, mert ők nem hagynak megdögleni. Igaz, erről egy barátomnak más véleménye van, miután azt mondták neki, hogy azért fáj a mellkasa, mert sok volt a sava, aztán két nap múlva kiderült, hogy egy infarktust hurcibál. Túl sok mindent láttam már életemben, ami nem lenne baj, ha én is le tudnám szarni, mint sokan mások. Kiléptem az előző munkahelyemről, mert nem tudtam beleszarni. Sokan mondták: azt kellene, de nem tettem. Inkább leléptem, mert nem tudtam vállalni a felelősséget, mert ugyan leszarom, de a bajt, a szart az ember nyakába varrják, főleg ha alul van. Ebben az országban sokan vagyunk alul. A sokaságból egy nagy csoport hallgatólagosan kiszolgálja ezt a rendszert. Működteti, mert fél, mert félti az életét, a jövedelmét. El sem tudja képzelni, hogy másképp legyen. Én még mindig el tudom képzelni, próbálok is tenni érte, de nem ugrálhatok minden szemellenzős elé, hogy „figyejjé’ má’”. A posta fontos dolog. Még. A sirámokkal ellentétben nem ütötte ki a digitális levelezés, csak a levelezésből kisebb a bevétel. Lenne itt is megoldás, csak ahhoz nem éppen a mostani vezetőség kell, mert a szolgáltatás sok éve egy kalap szar, de nekik csak annyira tellett 2020-ban, újragondolják a működést. Tíz nap híján pont egy éve gondolkodnak rajta. Azon nem kell gondolkozni, hogy be kell szántani az egészet a francba, mert az MTI után a Magyar Posta az, ahová a kommunizmus szellemének munkamorálja költözött.

Ez lenne a kisember siráma. A kisember, aki örömmel rendelt valamit külföldről, mert a rohadó, lmbtq-érzékenyítő, templomok helyett mecseteket építő nyugatról 8500 forintért megveszi azt, amit a keresztény, tízszer újraindított, de egyébként dübörgő gazdaságú hazájában 26000 forintért kapna meg. A kisembernek van pofája megérdeklődni, hogy egy csomag hogy a bánatba jut el, feldolgozással együtt, 2 nap alatt 600 km-re, majd két hét után sem képes megtenni 2km-t, hogy ő megkapja. A kisember siránkozik, mert látja, hogy mennyire, de mennyire ótvar a Magyar Posta. Nem érti az érzést, hogy csakis tőle várnak el becsületes munkát, mindenki másnak mindent szabad. A kisember vegye tudomásul, hogy keresztet vethet a pénzére.

Ha ezeket tudomásul kell venni, akkor minden egyéb problémát is. El lehet kezdeni a demagóg siránkozást, hogy mekkora genyó vagyok, hogy a postát összevetettem az egészségüggyel. Azért tettem, mert a posta dolgozói ugyanolyan helyzetben vannak, mint mi. Ő is a „kisember”. A melós, akit kihasználnak. Az ápolónők, az ápolók, a becsülettel dolgozó orvosok ugyanez a kategória. De ugyanez a „szemetes ember” is, aki a bűzlő kocsi hátulján kapaszkodik, vagy éppen azt vezeti. Ők (mi vagyunk) a társadalom szíve, lelke, ereje. De ott fent, ott van fent a segg, aki agynak képzeli magát, a saját hatalmába belerészegülve összeszorítja a záróizmait, és a benne lévő szar elborítja a szívet, lelket, ezzel elgyengítve a testet.

Ha pedig azt hiszitek, hogy a csomag fáj nekem ennyire, tévedtek. Fáj, igen. A kisember apró vágya sem teljesül, de még jobban az fáj, hogy seggek vannak a parlamentben is, segg vezeti a Magyar Postát is. Mondtam sokszor, sőt minap Bálint is írta, hogy tudomásul kell venni, hogy a hatalmat mi adjuk a vezetőknek, mi is vehetjük el, és ezt tudatosítani kell bennük. Jelenleg sokaknál nem ezt látom. Jelenleg az van, hogy egy segget szeretnének megrúgni, közben az újakat nyalják. Nem. Én most megmondom: bárki nyer az ellenzéki összefogásban, elvárom, hogy ne legyen segg, mert akkor belerúgok. Elvárom. Mint a csomagomat. Tudom: ki nem szarja le. Mint a csomagomat. De akkor is.

Ropolyi Péter 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!