Október 27,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Péntek délelőtt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,805,820 forint, még hiányzik 1,194,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Nagyvárad tér felé fütyörészve sétáltamban – elfogyott a cigaretta – jön szembe ez a nénike, pontosabban áll, jobb kezében bot, balban piros szövettáska és egy póráz. Szomorúan néz alacsony, de annál hosszabb szőrű, öregedő kutyájára; Misi (mint később kiderül) szomorúan néz rá
vissza a póráz alsó végéről, hosszú, őszülő szemöldöke alól. Neve és maszkulinitása ellenére Misi lány, így van ez egy toleráns családban, kérem, még a Ferencvárosban is.

– Dehát miért a szomor? – kérdem. – Süt a nap, és a kutya is milyen helyes.

– Nem tudok hazamenni, már az előbb is majdnem elestem.

– Honnan tetszik, és hová?

– Csak innen a patikából mennék haza oda, a Sobieski utcába – int ősz fejével, majd gyorsan és lesütött szemmel érdeklődik, nem kísérném-e el egy darabon.

Perszehogy. Most bal kezében a póráz, jobban a bot; az én balomban a szatyor, jobbom a néni balja alatt. Sétálunk.

Nem beszélünk politikáról, mert nincs. Misiről megy a csevej, meg hogy a gyógyszertár már sajnos messze van a háztól.

– Hát, magát a Jóisten küldte, biztosan elestem volna már, mint a béka.

Nem firtatom, miért egyedül, szar ez így is, gondolom.

– Na de – töri meg a csendet megint, de csak ritkán, mert ha beszélünk, meg kell állni – legalább a Covidot túléltük.

– Azt túl – mondom, és laposan belepillantok a bal kezemben lógó, piros szövettáskába. Fél kiló kenyér meg egy tekercs vécépapír fért ki a patika mellett.

– Tegye meg, hogy még a kaput kinyitja nekem – mondja az x szám előtt, felkészülve a szatyor visszavételére. Misi türelmesen várja a fejleményeket, és hogy a póráz most majd ki előtt, merre fog kanyarodni -, yy-kulcs-zzzz -, kapu berreg, néni betoppan.

– Rendben lesz?

– Persze. Most már itthon vagyok, boldog vagyok, leülök ide a lépcsőre a szatyor mellé.

Óvatosan engedem vissza a kaput csukott helyére, és letaglózva, de elindulok vissza, a Nagyvárad tér felé, nem kérdezek többet, mert nem. Elviszem magammal a szomort legalább, hát ennyit sikerült.

Nem a dicsekvés, mert a Máté is megmondta, hogy „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb”. De egyrészt ebben az esetben minden kéznek tudnia kellett, mit tesz a többi; másrészt legyen ez egy újabb nyílt levél a diktátoroknak:

Szóval rohadj meg, Viktor, rohadj meg, Lölö, rohadj meg, Szijjártó törzsfőnök, rohadj meg, vadászkiállítás – a nyolcvanezres szemfényvesztésetekkel, a felelőtlen, populista, autokrata zsarnokságotokkal, a saját leányotokat is Spanyolhonba üldöző zsírhasatokkal, és úgy egyáltalán ezzel az egész embertelen, kegyetlen, kizsákmányoló, mára nem csak fél-, hanem egészen őrült blamával és ámokfutással, amin a világ többi része most már egyszerre sír és röhög. Rohadjatok meg. De most azonnal.

Votisky Péter

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!