Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vagy elszámoltatás, vagy semmi

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lezajlott az előválasztás első fordulója, ahol Dobrev Klára győzedelmeskedett. Második helyre Karácsony, harmadik helyre pedig Márki-Zay Péter futott be. Sokan örülnek, sokan csalódottak, de ilyen egy demokratikus előválasztás, nem nyerhet mindenki. Ez azonban csak az első forduló volt, a második körbe ez a három jelölt megy tovább, akik majd eldönthetik, hogy végül ki legyen a miniszterelnök-jelölt. Pedzegették már korábban is, hogy lehet visszalépés, de ez véleményem szerint csak egy módon lehetséges; a harmadik lép vissza a második javára. Mert azt nem hiszem, hogy sokan gondolnák, hogy egy második helyezett a nála kevesebbet kapó harmadik javára lépjen vissza. Karácsony el is mondta, hogy ha ez megtörténik, akkor MZP még akár miniszterelnök-helyettes is lehet. Aztán ma kiderült, hogy ők ketten miniszterelnök- és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek tovább a második fordulóba, bár arról még nem született megállapodás, hogy melyikük melyik pozícióban. Azonban tegnap még arról szóltak a hírek, hogy MZP készen áll a visszalépésre, amennyiben a következő feltételeket teljesíti Karácsony, de legalábbis megígéri:

  • az euró mielőbbi bevezetése,
  • az elszámoltatás,
  • az alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenségének kimondása.

Vegyük sorra, hogy mire miért lehet szükség. Az euró bevezetése már évek óta esedékes lenne, de a magyar kormány nem látta értelmét, hiszen a forint gyengülésével, illetve a rohadt gyenge forint okán Matolcsy kiválóan nyerészkedik és milliárdokat tud megkaparintani és átpakolni valamely jegybanki alapítványba. A NER-nek egyszerűen nem érdeke az euró bevezetése, hiszen akkor évi százmilliárdoktól esnének el, ami szükséges a rendszer fenntartásához. Hogy az infláció miatt magyar családok százezreinek zsebéből vesznek ki pénzt? A kutyát sem érdekli, hiszen rezsit csökkentettek, meg amúgy is borzasztó sok munkahelyet hoztak létre. Valami valamiért, ugye. Érthető tehát az euró bevezetésének szükségessége, még ha természetesen mint mindennek, ennek is meglennének az árnyoldalai, de ha hosszútávon nézzük, akkor vélhetően ez az egyetlen jó döntés. Pláne, hogy már jó ideje az EU tagországa vagyunk.

Az elszámoltatás véleményem szerint nem is lehet kérdés, pláne, hogy a megkérdezettek többsége is szükségesnek érzi. Nem bosszúról van itt szó, hanem arról, hogy aki a közösből lopott, az fizessen meg érte a börtönben. A kutyát nem érdekli, hogy miniszter, miniszterelnök vagy államtitkár az elkövető, a börtönben a helye. Nincs mentesség, nincs kedvesség, a bűn, az bűn. Volt már elég ígéret az elszámoltatásra, de soha nem történt semmi. Emiatt az emberek azt érzik, hogy a magyar politikusok azt tesznek, amit csak akarnak, hiszen soha nem lesznek felelősségre vonva ezekért a tettekért. Sokunknak szerintem már nagyon elegünk van ebből, pont ezért jött el az ideje a valódi elszámoltatásnak, arról nem is beszélve, hogy enélkül a Fidesz még akkor is visszajönne, ha most az ellenzék nyerni tudna a választásokon.

A NER rendszerét csak úgy lehet felszámolni, ha az elkövetők börtönbe kerülnek, a pénzcsapok pedig elapadnak. Ha viszont egy következő kormány hagyja, hogy a bűnösök szabadon tevékenykedhessenek tovább, akkor ott folytatják, ahol abbahagyták, és semmi sem fog változni. Engem nem érdekel, hogy melyik sztárjogásznak vagy alkotmánybírónak mi a véleménye, ezeknek az embereknek börtönben a helye. És lehet itt véres felkelésekkel és egyebekkel riogatni, de az az igazság, hogy a rengeteg eltartott kisujjú okoskodás mellett ha soha nincs valódi igazságszolgáltatás ebben az országban, akkor az emberek rohadtul megunják ezt az egészet, és apolitikusakká válnak. Nem lehet állandóan a következményektől rettegni, hiszen ’89-ben is véres összecsapásoktól rettegett mindenki, aztán mi történt? Egyetlen puskalövés nélkül történt meg a rendszerváltás, ami egyesek szerint jó dolog, mások szerint viszont hiba volt. Lényeg a lényeg, nem lehet állandóan rettegni a még be nem következett dolgoktól, meg kell cselekedni, és hagyni kell, hogy kiderüljön, hogyan alakulnak a dolgok. Addig minden más csak okoskodás.

Az alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenségének kimondása egy kicsit nehezebben megvalósítható dolog, de megértem az elgondolást. Hiszen valóban egy olyan alaptörvényről van szó, amely nem tükrözi a demokrácia meglétét. Annak átírásához viszont alkotmányozó többségre lenne szükség, ami parlamenti kétharmadot jelent. Ezzel viszont vélhetően az ellenzék nem fog rendelkezni, tehát kérdéses, hogy miként valósítható meg ez az egész. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ez feltétlenül egy jó irány lenne, ugyanakkor én magam sem tudom, hogy hogyan lehetne visszatérni a demokráciához, ha egy ilyen alaptörvényünk van. Ez az a része a dolognak, amikor valódi szakemberekre lesz szüksége a kormánynak, és meg kell vizsgálniuk a lehetőségeit annak, hogy valahogy megváltoztatható legyen az alaptörvény.

Hogy Karácsony ígéretet fog-e tenni ezen három kérésre, azt valahogy kétlem, viszont megértem, hogy MZP ezek nélkül nem lép vissza, hiszen ezekre igenis szükség van. Elszámoltatás nélkül véleményem szerint nincs értelme a kormányváltásnak, hiszen valódi megtisztításról majd csak akkor beszélhetünk, ha a mostani kormány bűnelkövetői a rácsok mögött lesznek. Ez nem fenyegetés, ez csupán a tények kimondása. Aki a közvagyonból lop, az ne lepődjön meg, ha ezért meg kell fizetnie.